Szereti az Úr Cijjónnak kapuit, jobban, mint Jákob minden hajlékát – írja a zsoltáros, és valóban: Isten szeretete Jeruzsálem iránt végigvonul a Biblián. De vajon miként érzett Jézus a város iránt, ahol kivégezték Őt?

Az elmúlt hetekben sok szó esett világszerte arról, milyen elszakíthatatlan történelmi kapcsolat fűzi a zsidóságot Jeruzsálemhez, és arról is lehetett olvasni, mennyire későiek és hézagosak az iszlám múlt emlékei a városban. Ám nemcsak a zsidó történelem, hanem a kereszténység sem értelmezhető Jeruzsálem nélkül, így amikor a város igazságának védelméről van szó, akkor ez olyan közös nagy ügy, amely minden másnál szorosabban összeköti a zsidóságot és a kereszténységet.

Hol fogant Jézus?

Bár kortársai úgy ismerték, mint a galileai vagy a názáreti, Jézus földi életének minden szakasza – a fogantatástól a mennybemenetelig – szorosan kötődik Jeruzsálemhez. Sőt, már megszületése előtt ismerte a várost, amelynek tökéletes mintája a legfelsőbb világban található, hiszen onnan érkezett, az „élő Isten városából”, ami a „mennyei Jeruzsálem”.

Nem tudjuk biztosan, hol történt Jézus fogantatása, hiszen Lukács evangéliuma szerint Gábriel, az angyal Názáretben jelentette be Máriának, hogy „a Szent Lélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged”, aki ezt követően azonnal – „nagy sietséggel” – elindult, hogy meglátogassa idősödő, meddő, ám csodálatos módon mégis gyermeket váró rokonát, Erzsébetet „a hegységben, Júda városában”, a mai Ein Karem településen. 

Azt, hogy Gábirel látogatása után Mária egyből elindult, onnan is tudhatjuk, hogy az angyal elmondta neki, hogy Erzsébet már a terhességének hatodik hónapjában van, miután pedig Mária megérkezett, még „mintegy három hónapig” vele maradt, majd – még Keresztelő János megszületése előtt – visszatért Názáretbe. Lukács elbeszéléséből azt is tudjuk, hogy amikor Mária megérkezett, már várandós volt, mert Erzsébet úgy köszöntötte, mint „az én Uramnak anyja”. Így Jézus fogantatása az angyal názáreti jelenése és Mária Erzsébethez történő megérkezése közötti néhány napban történt, Názáret és Jeruzsálem, pontosabban Ein Karem között. Ez utóbbi település ma Jeruzsálemhez tartozik, és alig öt kilométerre fekszik a Templom-hegytől nyugati irányban.

Jézus megszületése is Jeruzsálem közelében történt, mert az Augustus császár által elrendelt népszámlálás miatt Máriának másodszor is útra kellett kelnie Názáretből – ezúttal Józseffel együtt – Betlehembe. Dávid szülővárosa Jeruzsálemtől mintegy 10 kilométerre délre fekszik, ezért az immár mindennapos terhes Mária a városon keresztül utazott férjével. A betlehemi domboldalról jól látszott a jeruzsálemi Szentély ragyogóan fényes épülete, amelynek épületegyüttesét néhány évvel korábban kezdte kibővíteni Heródes király (lásd keretes írásunkat).

Az első látogatások Jeruzsálemben

Miután Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, családja ott maradt, eleinte a ház melletti istállóban, hiszen a mezőn az angyalok kórusát meghalló pásztorok is itt találták őket. Hamarosan azonban kényelmesebb körülmények közé kerültek, mert amikor a napkeleti bölcsek Jeruzsálemből megérkeztek, Máté leírása szerint már a házban köszöntötték a gyermeket Máriával, és ott adták át az ajándékaikat. Valószínűleg a népszámlálás megtörténte után sokan továbbutaztak Betlehemből, így felszabadult hely számukra a vendégfogadóban.

Ezt megelőzően azonban József az újszülött fiút felvitte Jeruzsálembe, hogy a Templomban a Törvény szerint nyolcadnapon körülmetéljék, aki ekkor kapta a Jézus (Jósua) nevet. „Mikor betölt a nyolc nap, hogy a kisgyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, amint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.” (Lk 1:21) Mária ekkor még nem tarthatott velük, mert ki kellett várnia a 40 napos tisztulási időt, majd amikor ez eltelt, immár együtt mentek fel ismét Jeruzsálembe: „Mikor pedig beteltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. (Amint megíratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék)” – írja Lukács.

Ez a látogatás különleges eseményekkel járt együtt, mert két idős, igaz és istenfélő jeruzsálemi ember kijelentést kapott arról, hogy az alig kéthónapos csecsemő Izraelnek és a nemzeteknek a megszabadítója. Egyikük, Simeon így prófétált Jézus felől: „Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népeknek szeme láttára; világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. (…) Ímé, ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; Sőt, a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Lk 2:30–32.34–35) Simeon mellett egy „prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből” is felismerte Jézusban, hogy eljött a váltság ideje, amit oly régóta várt. Anna ekkor 84 éves volt, sok évtizede már özvegy, és minden idejét a Templomban, a sekhina közelében töltötte, ahol „böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált éjjel és nappal”. Hosszú élete során sok mindent átélt: amikor megszületett, Júdea még független volt, mielőtt Kr. e. 63-ban Pompeius elfoglalta volna a várost, ami ettől kezdve 2030 éven át idegenek kezén volt, egészen 1967-ig, a hatnapos háború diadaláig.

Otthon, az Atya Házában

A család ezt követően visszatért Betlehembe, ahonnan a napkeleti bölcsek látogatása után nem Názáretbe utaztak vissza, hanem külföldre távoztak, Egyiptomba, ahol egészen Heródes haláláig maradtak. Ebben az időszakban természetesen nem járhattak fel Jeruzsálembe, ám miután visszatértek Názáretbe – Jézus ekkor 4-5 éves lehetett – újra gyakorolni kezdték a Törvényt e tekintetben is. „A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta. Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.” (Lk 2:40–41)

Mire tehát Jézus elérte a zsidó szokások szerinti férfikort – a tizenkét évet –, valószínűleg jó néhányszor megfordult már Jeruzsálemben. (Ez amúgy nem kis feladat volt: Názáret 110 kilométerre van Jeruzsálemtől, ráadásul a zarándokok nem a legrövidebb úton, Szamárián keresztül jártak fel a fővárosba, mert a szamaritánusok földjét tisztátalannak tartották, hanem kerülő úton, a Jordán keleti partvidékén keresztül. Így a teljes utazás a jeruzsálemi ott-tartózkodással együtt több hetet is igénybe vett. Ha pedig a pészachon kívül más ünnepre is felmentek – ami valószínű –, akkor elmondhatjuk, hogy Jézus gyermekkora igencsak mozgalmasan telt, alaposan bejárta Izrael földjét.)

Ami biztos, hogy a 12 éves korában tett pészachi látogatás – ami egybeeshetett a bár micvójával is – különleges volt, mert ekkor Jézus, ha még csak néhány napra is, de önállósította magát családjától. „És mikor tizenkét esztendős lett, fölmentek Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint; és mikor elteltek a napok, mikor ők visszatértek, a gyermek Jézus visszamaradt Jeruzsálemben; és nem vették észre sem József, sem az ő anyja; hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járó földet mentek, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között; És mikor nem találták őt, visszamentek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket.” (Lk 2:42–46)

Lukács leírása bepillantást enged abba, hogyan is élt Jézus családja körében: engedelmes gyermekként szülei el sem tudták képzelni, hogy nem indul vissza velük együtt, ugyanakkor az is látszik, hogy szabadságot adtak legidősebb gyermeküknek – hiszen ekkor már Jézusnak több féltestvére is születhetett, akikről később az evangélium említést is tesz –, hogy a rokonok, ismerősök népes társaságában elvegyüljön. Aggódni csak egy nap után kezdtek, amikor estére sem bukkant elő Jézus, hiába járták végig az utazók csoportjait. Ettől kezdve még legalább két nap telt el (egy a visszaúttal, egy pedig Jeruzsálemben, a zsúfolt utcákon való kereséssel), mire megtalálták gyermeküket. Így érthető Mária és József első reakciója: „Meglátván őt, elcsodálkoztak, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé, atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.” (Lk 2:48)

Érdekes, hogy Mária Jézus apjaként beszél Józsefről, mintha ekkor még nem fedték volna fel előtte, hogy miként történt születése. Jézus válaszából azonban kiderül, hogy – akár elmondták neki szülei, akár nem – pontosan tisztában volt származásával: „Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” (Lk 2:49)

József és Mária azonban „nem érték e beszédet, amit ő nékik szólt” – ami arra utal, mintha az évek során elhomályosodott volna előttük, milyen különleges jelek és próféciák kísérték a gyermek megszületését. Talán a sok hányattatás, a család bővülése és az intenzív utazások miatt volt ez, de meglehet, hogy Jeruzsálem nagyon is vegyes – egyszerre hedonista hellén és szigorúan vallásos – légköre okozta azt, hogy már-már maguk is rendkívül értelmes, kiváló jellemű, ám természetes gyermeknek tekintették Jézust, aki nem is élezte tovább a helyzetet, hanem „aláméne velük… Názáretbe; és engedelmes volt nékik”. Mária azonban ettől kezdve „szívében tartá mind ezeket a dolgokat”. Jézus pedig a következő mintegy 25 évben várakozott, hogy Isten megadja neki a jelet szolgálata megkezdésére, közben pedig „gyarapodott bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben”. Ez idő alatt Jeruzsálemet is töviről-hegyire megismerte. (folytatjuk)

Jézus és a templom

Amikor Jézus gyermekként, tinédzserként és fiatal férfiként felutazott Jeruzsálembe, láthatta, milyen nagyszabású építkezések zajlanak a Szentély körül. Nagy Heródes Kr. e. 15-ben kezdte meg a bővítést, amihez Josephus Flavius leírása szerint több mint 6000 papot képzett ki és állított be a munkába, miután a Szentély területén csak ők dolgozhattak.

A Templom-hegy kibővítését János evangéliuma is megemlíti, amikor Jézusnak a jeruzsálemi farizeusokkal folytatott vitájában szemére vetik, hogy „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?” Az eredeti szövegben a görög olyan igeidőt (aoristos indicativust) használ, aminek jelentése háromféle lehet: alapvető értelemben a cselekvés elkezdését hangsúlyozza: most 46 éve kezdték építeni…, de használják egyszerű elbeszélő módként, a szövegösszefüggéstől függően jelennel vagy múlttal fordítva: 46 éve épül…, illetve néha befejezett módként is: 46 évig épült…

Miután Josephustól tudjuk, hogy a Szentély körzetének építését szinte egészen a zsidó háború kitöréséig folytatták, a farizeusok valami olyat akartak érzékeltetni Jézussal, hogy mit képzel, ez a munka már 46 éve zajlik, hogyan is gondolja ezt megzavarni? Viszont válaszuk segít abban, hogy beazonosítsuk az időpontot: Heródes Kr.e. 15-ben kezdte meg az építkezést, így 46 évvel később, Kr.u. 31-ben hangozhatott el ez a párbeszéd. Ez egybevág az evangélium többi időmeghatározásával, és eszerint Jézust valóban Kr. u. 32/33-ban feszíthették keresztre, 39-40 éves korában.

Szerző:Morvay Péter