„Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben.”
(119. Zsoltár 116. vers)
Ha ma reggel elolvasod az egész 119. zsoltárt, megfigyelheted, mennyi és miféle kéréssel fordul Dávid Isten felé. Majd minden sorban kifejezi, hogy ő Isten törvényében akar gyönyörködni, ez után vágyódik, ezt rejti a szívébe, ezt szeretné jobban megismerni, e szerint akar élni, erre kívánja tanítani a környezetét…
Úgy-e milyen furcsa? Más zsoltáraiban, ha megemlíti is a földi sanyarúságot, azt hogy üldözik, hogy menekülnie kell. De leghosszabb himnuszában csak a rend Istenét magasztalja, és belső rendért és útmutatásért könyörög.
Ez pedig engem önvizsgálatra ösztönöz, még pedig, hogy az Istenhez intézett kéréseim mennyire csak rólam, az én pillanatnyi vergődésemről, (pénz, boldogulás, egészség, család, gyülekezet, stb.) szólnak, és mennyi részt szánok arra, hogy jobban megismerjem Őt.
Miért van az, hogy sokszor csak gépiesen elsorolom az imalistámon szereplő neveket, problémákat, a végére biggyesztve „Legyen meg a te akaratod”?
Miért van az, hogy bár tudom; a teljesüléshez teljes bizalommal kell lennem Jézus felé, mégis kételkedem?
Miért van az, hogy bár tudom; Ő aszerint, úgy és akkor teljesíti kérésemet, hogy javamra váljon, és én mégsem tudok ebbe teljesen belenyugodni?
Miért van az, hogy bár tudom; ahhoz hogy kérésem teljesüljön nekem is meg kell tennem a magam részét, de mégsem mozdulok?
Miért van az, hogy bár tudom; a könyörgésben türelemre, kitartásra van szükség, én pedig nem tudok, és nem akarok várni?
Talán, amíg nem tudok, ne is kérjek, ne is szóljak semmit?
De igen! Én szólok. Mégpedig azt; Uram, köszönöm, hogy te megtanítasz kérni!
„A Lélek segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm.8:26)
Kapcsolódó hírek:
HÁLA
A VILÁGHÍRŰ PARFÜM
A BOLDOG EMBER
HAZUGSÁG ÉS MÉGIS...