Jókai Annával a Harkányi Szabadegyetemen tartott előadása után beszélgettünk.

Hogyan lehet megkülönböztetni a jót és a rosszat?

- Mindig is kerestem magam számára egy mércét, mert ha ez nincs, nem tudom, hogy mit mihez viszonyítsak. Aki ismeri a krisztusi életutat, ráérezhet arra, hogy ha ma itt volna velünk Jézus a maga földi, emberi valóságában, mit tenne a helyünkben. A jóról és rosszról ilyen egyszerűen gondolkodom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok képes arra, amire Jézus Krisztus. Nincs bennem önhittség, felismerem, ha valamit rosszul csinálok. A gyöngeségem azonban nem mentesít.

Vagyis az ember nem tud igazán jó lenni, de ágaskodni kötelező, ahogyan az előadásában is fogalmazott?

- Az ember életútja szerencsés esetben javulási folyamat. Nem születünk tökéletesnek, de életünk fölfelé ívelő pályát kellene hogy befusson. Egyik kedves filmem a Legyetek jók, ha tudtok. Ebben a filmben is az kapott meg, hogy az ember nem tud mindig jó lenni, hiszen előfordul, hogy a földi életben a Sátán győz, de az utolsó percig van remény arra, hogy az ember változtasson a dolgokon. Jóval elmúltam már nyolcvan, és előfordult az életemben, hogy muszáj volt megtennem olyasmit, amiről tudtam, hogy nem jó. Ez nagyon bánt, és keservesen bűnhődöm miatta, igyekszem is kompenzálni, ehhez a krisztusi mérce jól bevált.

Azt mondja, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben egy olyan világban, ahol nem lehet nevén nevezni a dolgokat...

- Aki a politikai korrektséget kitalálta és általános érvényűvé akarja tenni, az erőszakot tesz az emberi szabadságon. Nem a szavaktól kell félni, hanem a szavak mögött rejtőző szándéktól és indulattól. Attól, hogy valamit néven nevezünk, még nem vagyunk gonoszak, vagy rosszak, csak akkor, ha mindezt sértő szándékkal tesszük. Néha még egy egészen durva megállapítást is lehet kedvesen elmondani, úgy, hogy az nem sértő a másik számára, és van olyan is, amikor fehérgalléros bűnöző módjára lehet valakit leszúrni úgy, hogy elsőre észre sem veszi, mégis tönkremegy.

Mondana erre példát?

- A politikai korrektség olyan minősítés, amely meg akarja határozni, hogy pontosan milyennek kell lenni, hogyan kell fogalmazni. Az irodalom meghalna a politikai korrektségben! Egyszerűen belepusztulna az irodalom, mert az ízét, zamatát, különlegességét venné el, ha állandóan óvatoskodva kellene fogalmazni. Mi volna, ha az Othellót úgy mutatnák be, hogy a bőrszínét illetően kihívásokkal küszködő hadvezér, ahelyett, hogy egyszerűen azt mondanák: fekete volt. Mi ebben a sértő? Nem is tudom felfogni. Az egyik ember fehér, a másik fekete, a harmadik sárga...

Ön szerint mi hozta a változást, hogy sokan belementek a játékba és nem beszélnek konkrétan?

- Erős szellemi diktatórikus egyének vannak közöttünk, akik bizonyos elvek mögé bújva diktálnak. Ezt a vonalat aztán átveszi a sajtó is, és jaj annak, aki ettől eltérően kezd beszélni! Ez azonban nem viszi előrébb a világot, sőt, sokkal inkább hazugságra kényszeríti.

Ön sokat beszélt arról, hogy lelkileg egy szabadabb világot képzel el. Milyen ez a világ?

- Elsősorban ne egyen meg mindent a politika! Attól, hogy valaki más véleményen van, még nem kell a torkát átharapni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szabadság ne a szabadosság irányába hasson. Szabadságnak azt tartom, amikor jóakaratúan elmondhatom a véleményemet, úgy, hogy a másik nem bánt érte. Nézzünk a másik emberre szeretettel, még akkori is, ha más az álláspontja. Az egyikünk így gondolkodik, a másik úgy, ettől még nem kell összeveszni.

Vannak rossz tapasztalatai, vagyis átharapták már a torkát?

- Jó párszor átharapták, de úgy látszik, hogy elég erős torkom van. Nem vagyok olyan galamblelkű, ahogyan sokan feltételezik. Tudok védekezni, nem hagyom a dolgokat elfajulni. A Bibliában is azt olvassunk, hogy legyetek szelídek, mint a galambok, de ravaszak, mint a kígyó. A politikában forgolódó barátaimnak is sokszor mondom, hogy tanulják meg a harcmodort. A nyilatkozataikban csak tőmondatokat használjanak, mert egy összetett mondatot már úgy vágnak meg a médiában, ahogy akarnak. Bár hozzáteszem: az emberi rosszindulat néha végtelennek tűnik, és akkor is beleköthetnek valakibe, ha semmit rosszat nem tett.

A harkányi szabadegyetem a haza témája körül forog. Mottója Illyés sora: „haza a magasban". Ön szerint létezik ilyen?

- Haza a magasban létezik, de léteznie kell a legalacsonyabb szinten is. A haza gondolata az ember lelkében van magasan, mert nem akarja megalázni, kicsúfolni. A haza fontos eszmény, amit szolgálni kell egész életünkben.

Hogyan mutathatjuk meg, hogy szeretjük a hazánkat?

- Soha nem fajulhat a helyzet odáig, hogy úgy akarom szeretni a saját hazámat, hogy a másikat gyűlölöm, vagyis úgy kell cselekedni hogy a saját honfitársunknak is jó legyen. Krisztus felülírja a vérségi szeretetet: korábban beszéltek testvérszeretetről, a törzs szeretetéről, de Krisztus volt az, aki az egész világra kiterjesztette a szeretetet. Ahol pedig Isten nélkül beszélnek hazaszeretetről, hamar hőbörgéssé torzulhatnak a kimondott szavak.

Ma mást jelent a haza, mint 100 éve?

- Embere válogatja. Régen is voltak, akiknek semmit nem jelentett a haza, sőt sokan az egyéni érdekeik miatt el is árulták hazájukat. Ma inkább az a gond, hogy a fiataloknak kevesebbet jelent a haza fogalma, illetve akiknek mégis jelent valamit, sokszor túlzásba esnek. Nem látványos felvonulásokban és ősi jelképek mindennapos viselésében kell hogy megnyilvánuljon a hazaszeretet. A fiatalság egy része, akiben van igény a hazaszeretetre, miután nem kapja meg a szükséges lelki támaszt, nem tudja a mértéket és átesik a ló túloldalára, de ez nem igazi hazaszeretet.

Akkor mi az igazi hazaszeretet?

- A hazaszeretet helytállás a mindennapokban. Tudom, hogy magyarnak teremtett az Isten, és a feladatomat végrehajtom, legyen ez bármi. Nem hagyom, hogy pocskondiázzák, megalázzák a hazámat, de nem is dicsőítem túl. A bezárkózó nacionalizmus és sovinizmus ugyanolyan veszélyes, mint a mindenben feloldódó kozmopolitizmus. Az egész világot lehet szeretni, becsülni és ebben szeretetben megkülönböztetett szerepet kell adni saját hazánknak, szerintem ez a keresztény felfogás.

Előadásában szólt Európa helyzetéről is. Mit gondol, hogyan tudnak jó irányt venni a mostani folyamatok?

- Egy biztos: a veszélyes folyamatok megállítása isteni feladat. Azt kell tenni, amit Magyarország ma is megpróbál: ellenállni az áradatnak és megkülönböztetni az áldozatot a vérengzőtől, mert most a kettő gyakran egybemosódik.

Akkor visszakanyarodnék az interjú elejéhez. Képesek vagyunk a jót megkülönböztetni a rossztól?

- Van, aki igen, és van, aki nem. Aki úgy érzi, hogy meg tudja különböztetni, ne titkolja el gyávaságból, hanem vállalja, hogy hiszi és vallja, kétezer éve a világba érkezett Krisztus. Én ebben hiszek, és ehhez képest tudom csak megállapítani, hogy mi a jó és mi a rossz. Ehhez a mércéhez igazítom az életemet.

Fekete Zsuzsa 
Fotó: Füle Tamás