Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?

1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt.

A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket.

Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába, vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.

Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?

Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag nem tudjuk azt, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt.

A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.

Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.

A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.

Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.

Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt a bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.

Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarság-megtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?

Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség, és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.

Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?

A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, tovább vinni tizenhatnak.

A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?

A fiatalok a nagyvárosokba, vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.

Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?

Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.

Mit várnak a strasbourgi döntéstől?

Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még egy minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.

Miért gondolja így?

A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli. Nem az a kérdés, hogy egy épülettel több vagy kevesebb van a birtokunkban.

Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.

Persze, a többségi társadalom felé azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.

Romániában ön az államtól kapja a bérét?

A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...

Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?

Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.

Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?

Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnének olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.

Fekete Zsuzsa 
Fotó: Füle Tamás