Andrásfalvy Bertalan professzorral a Harkányi Szabadegyetemen tartott előadása után beszélgettünk.

Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány megteremtette a módját annak, hogyan kell szeretni egymást.

- Valóban, hiszen a népművészet a szeretet kifejezésének az eszköztára. Ha nem fejezzük ki szeretetünket, akkor semmik vagyunk. A szeretet cselekvésre való felszólítás, nem érzelem. A néphagyomány bölcs.

Például arról is gondoskodott, hogy az anya szerethesse kicsinyét, mert a szülés utáni időszakban nem kellett házimunkát végezni, főznie. A kisbaba megérkezésekor a nőnek a választott komaasszonya segített háztartást vezetni. A néphagyomány megtanította, hogyan adják át a szeretetet.

Hogyan jutunk el a néphagyománytól odáig, miként szeressük a hazánkat?

- A szeretetnek körei vannak, és ezek a körök egymásra épülnek. Első az anya-gyerek szeretet, a házastársi szeretet, ezek nélkül nem jöhet létre a hazaszeretet sem. Az erkölcsi törvények az élet boldogságának alapját jelentik. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy szeressük a hazánkat, a darab földet, és azokat akik ott élnek, vagyis szerethessünk fenntartás nélkül.

Ezek szerint a hazaszeretetre nevelés már a születéskor elkezdődik?

- A szeretet megélésének, élményének a művészeteken keresztül való állandó táplálása, jelenvalóvá tétele a feltétele, hogy a hazánkat is szerethessük.

Idézem egy mondatát: „Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre." Furcsa ezt hallani a globalizált világban.

- Ezt nem én találtam ki, tudományosan bizonyított tényekről beszélek. Ezt a területet Kopp Máriáék kutatták, eszerint aki tudja szeretni a hazáját és képes áldozatot is hozni érte, az boldogabb és tovább él.

Mit gondol, hogy kinek nehezebb áldozatot hozni a hazáért, aki itthon marad, vagy aki elmegy és máshol próbál szerencsét?

- Talán furcsán hangzik, amit mondok, de aki elmegy, annak a hazaszeretete nem volt annyira elég, hogy itthon vállaljon közös sorsot rokonaival, barátaival.

Ezzel azt akarja mondani, hogy az szereti igazán a hazáját, aki vállalja a nehezebb sorsot, esetleg a szenvedést?

- Aki itthon marad.

Ezek súlyos szavak...

- Igen és félve is mondom ki, mert a fiam tíz évig Amerikában élt, de hazajött. Sikeres kutatóorvosként dolgozott, kiváló állása volt, több találmánya. Elismerték a munkásságát, de hazajött. Ez a legnagyobb boldogságom.

Elárulható abból valami, hogy miért ment el, és miért jött vissza?

- Itthon gyógyszerügynökként nem látott perspektívát, kint pedig jó állást kapott kutatóként. Japánban és Amerikában is dolgozott, neves szaklapok idézik. Mikor hazajött elmondta, hogy könnyebb volt külföldön dolgozni, de nemcsak a pénz, és a körülmények, hanem a légkör miatt is. Itthon sok a féltékenység, az emberek akadályozzák egymást. Ebben a tekintetben kint egy olyan helyen dolgozott, ahol éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalta. Végül itthon is megtalálta a helyét.

Igaz lehet, hogy aki hosszú időre külföldre költözik, elveszíti a gyökereit itthon?

- Elveszíti, és nem tudjuk, hogy milyen szenvedéseken megy át anélkül, hogy pontosan meg tudná fogalmazni, hogy miért is szenved.

Vagyis külföldön nincs „haza a magasban" ami ennek a szabadegyetemnek a mottója?

- Vannak, akik tudják ápolni a kapcsolatot a hazával, és áldozatot hoznak érte, de igazán itt kell megvédeni és szeretni a hazát.

Nagyon fontos az anyafölddel való kapcsolunk. De a szocializmusban a panelba szorított emberek éppen ezt a kapcsolatot veszítették el. Mi ennek a következménye?

- A következménye a demográfiai sérülésünk. Többen halnak meg, mint ahányan születnek, ez ebből is következik. Vannak falvak, ahol sok a munkanélküli, nincs az embereknek saját földjük, csak nagybirtok van. Ezért is tettem felhívást a nagybirtokosoknak, hogy adjanak egy kis földet a falusiaknak, mert a földdel csodát lehet művelni. Az senkinek nem jó, ha valahol nyomorognak az emberek. Jó példa erre Cserdi, ahol a lakosság hetven százaléka cigány. A falu néhány saját hektárján intenzív fóliás gazdaságot épített, ami nem csak eltartja az embereket, hanem még arra is jut, hogy adományozzanak. (Cserdi négyszáz lelkes baranyai falu, ahol gyakorlatilag megszűnt a bűnözés, szinte mindenki dolgozik. A település lakóinak többsége cigány, a polgármesterrel együtt. – a szerk.)

Hogyan élhetjük meg a közösséget, az együvé tartozást a mai Magyarországon?

- A művészetek egyértelműen ezt a célt szolgálják. Mit gondol, miért járnak táncházba, kórusba az emberek? Mert ez élményt ad mindenkinek, fiatalnak és idősnek egyaránt.

Miért tartja fontosnak, hogy együtt mozduljunk, énekeljünk?

- Ez szolgálja az egészségünket, és így jön létre a „haza a magasban". A művészet teremtése az egyik legfontosabb emberi élmény, ami megtarthat minket, és egésszé teheti életünket. A művészet közösségeket hoz létre az elmagányosodott emberek között. Az iskolákban is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közösséget teremtő művészeti oktatással.

Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány ma már nem tudja biztosítani a szeretet közlését, mert egyszerűen kidobták az életünkből. Hogyan lehet pótolni?

- Az óvodai és iskolai oktatással. Az óvodák ebben a tekintetben nagyon jól működnek: a gyerekek énekelnek, játszanak, agyagoznak, rajzolnak, fonnak, szőnek, kézműveskednek, vagyis a teremtés örömét adják nekik ezzel. Úgy vélem, hogy az óvoda a mai köznevelés legsikeresebb műfaja. Ezt a művészi gyakorlatot kellene tovább vinni az általános iskolába, majd még tovább.

De én pont úgy tapasztalom, hogy ez valahol elvész.

Elvész, mi éppen ezért sokat harcolunk, hogy változzon a helyzet. A honismereti, népművészeti oktatásra is igen nagy szükség lenne.

A hazaszeretetet észrevétlenül kellene csepegtetni a gyerekekbe, de a kicsik többsége amerikai rajzfilmeken nő fel...

- De ez nem a gyerek hibája, hanem a szülőé! Nem elég kikapcsolni a tévét, hanem adni kell helyette valamit. Meg kell tanítani a gyereket játszani! A gyerek nem azért ül a tévé előtt, mert az a legnagyobb élvezete, hanem azért, mert nem tanulta meg a szüleitől, az igazi élvezetet adó közös játékot, éneklést, táncot. Sokan egykeként nőnek fel, pedig már egy testvérrel is lehet közösséget alkotni, és együtt játszani.

Ha a család valamilyen oknál fogva nem tudja megadni mindezt, pótolhatja, az óvoda és iskola?

Ez az óvónőktől és a tanároktól függ. Talán a tanügyi igazgatásnak is nagyobb lehetőséget kellene biztosítani a közös alkotásra, és a hagyományok őrzésére.

Professzor úr, mit jelent az ön számára a magyarság?

Életemet betöltő feladat.

Nehéz feladat?

Nehéz. Mert le kell küzdeni a reménytelenséget.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás