„Isten nagy családdal ajándékozott meg bennünket, 11 gyermekünk született, 36 unokánk van. Négy gyerekünk református lelkipásztor lett... Egész életemben igyekeztem nagyon konzekvensen a bibliai értékeket képviselni az igeszolgálatomban és a gyülekezeti munkában is" – fogalmazott a lelkipásztor egy korábbi interjúban a Parókia portálnak.

Sípos Ete Álmos ízig-vérig kálvini teológiát képviselt, és ettől nem is tágított. Fontosnak tartotta, hogy Isten szerepére tegye a hangsúlyt, hiszen – mint mondta – Isten cselekszik mindenkor. „Ha ezt nem hangsúlyozzuk, az igehirdetés nem más, mint lelki fröccs, puszta moralizálás. Igyekszem ugyanúgy ragaszkodni a Bibliához, ahogy Kálvin tette, akár házassági etikáról, akár a gyülekezeti életről van szó."

Sípos Ete Álmos szerint a református egyház társadalmi küldetése, hogy képviselje Isten országának evangéliumát és etikáját a társadalomban. „Nekünk nincs más fegyverünk, csak a jó igehirdetés. Ahol ez történik, ott tele vannak a templomok. A lelkészek feladata, hogy bibliai elveket hangoztassanak, és biblikus tanítást adjanak az embereknek, nem pártpolitikát kell képviselni."

Az egyház legnagyobb pozitívumát a gyülekezetekben látta. „Azért maradok meg mindhalálig a református egyházban és vallom magam református lelkipásztornak, mert Magyarországon sok olyan gyülekezet van, ahol komoly lelki munka folyik és vannak virágzó gyülekezetek. Miközben a kritikámat elmondom, nem feledkezem meg arról, hogy sokan komoly áldozatokat hozva végzik szolgálatukat nehéz és mostoha körülmények között, minden tiszteletem ezeké a lelkipásztoroké."

Sípos Ete Álmos hosszabb ideje küzdött súlyos betegséggel, amiről a Zsidókhoz írt levélre hivatkozva azt mondta: Akit szeret az Úr, megdorgálja azt.
„A betegségem egyik új felismerése volt, hogy a hívők szenvedése is annak egyik jele, hogy Isten gyermekei vagyunk. A szenvedés nem büntetés, hanem Isten tisztító munkája az életünkben. Tehát, az istenfiúság egyik megerősítője a bennünk lakó Szentlélek, a másik megerősítő jel pedig a szenvedés... A földi élet értelme Isten dicsőségére élni. Azaz, keresni és megélni Isten személyes életemmel kapcsolatos akaratát, ahogy ezt maga az Úr Jézus is mondta, ahogy az olvasható a János evangéliuma 17. fejezetében: Én megdicsőítettelek Téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál."

A Parókia portálnak adott utolsón interjújában így fogalmazott:
„Értékes életnek nevezem azt, amikor valaki megtalálja a legnagyobb értéket, Jézus Krisztust, hisz Őbenne és igyekszik követni. Nem attól lesz értékes az élet, hogy valami nagy dolgot alkot az ember. Isten nélkül nincs értékes élet. Minden érték devalválódik előbb-utóbb, és nem kell hozzá sok idő, hogy elfelejtsék az emberek. Az isteni küldetés betöltése az értékes élet. Én Isten szemében akarok csak értékes lenni, más véleménye nem érdekel. Számomra egy idő után egyértelművé vált, hogy igehirdetőnek kell lennem. Nem az a kérdés, hogy hány öregotthont építettem, mit újítottam fel és hányan tértek meg körülöttem. Isten az Igét bízta rám. A kérdés az, hogy elmondtam-e maradéktalanul, amit rám bízott."
Elmondta? – kérdezem.
„Igen, úgy érzem, elmondtam, és folyamatosan törekszem arra, hogy elmondjam, amit az Igéből megértettem. A lelkipásztori élet kulcskérdése, hogy elmondtam-e, amit Isten rám bízott."

Életrajz
Sípos Ete Álmos Budapesten született 1937-ben. Édesapja, Sípos István lelkipásztor volt. Egy leány- és négy fiútestvére közül mindegyik fiú lelkipásztor lett. Feleségével tizenegy gyermeket neveltek fel, akik közül négy fiú, Sípos Ete Zoltán, Sípos Ajtony Levente, Sípos Aba Álmos és Sípos Alpár Szabolcs szintén református teológiát végzett.
Sárospatakon és Kisújszálláson végezte el a középiskolát. A Budapesti Református Teológiát 1961-ben fejezte be. 2007-ben PhD-t szerzett az Utrechti Egyetem teológiai fakultásán missziológiai tudományokból.
Harmincnégy évig Tápiószelén, tizenhat évig a budapesti Nagyvárad téri református gyülekezetben szolgált lelkipásztorként egészen 2008-as nyugdíjba vonulásáig, amikor feleségével együtt Tápiószelére költözött. A Biblia Szövetség alapító tagja, sokáig főtitkára és bibliaiskolai tanára. Művei az Ébredés Alapítvány kiadásában jelentek meg.
Több évtizedes áldozatos lelkipásztori munkája, közéleti tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta számára Áder János köztársasági elnök. 

Kevesen vannak bátrak, akik bölcsek is

Kevesen vannak bátrak, akik bölcsek is. Merthogy ma az evangéliumi bölcsességhez is bátorság kell. Sípos Ete Álmos egész szolgálata során e kettőt kérte, s mondhatjuk hálás szívvel, kapta is bőséggel Krisztusától. Bátor volt akkor is, amikor hivatalos felmentést kaptak a gyávák, amikor lelkészeknek, presbitereknek, hívőknek azt tanácsolták: ne csináljanak semmit (főleg ne hirdessék az evangéliumot), abból baj nem lehet; és bátor volt a „szabad” világ beköszönte után is, tudva, hogy a keresztyén ember szabadsága sosem tud hozzásimulni e világ magakelletéséhez. S így is lett, mindig aggodalommal figyelte rajongásig szeretett egyháza botlásait, zsákutcáit, igyekezetét - s ritka hűséggel akkor is imádkozott Isten népéért, amikor sokan a hivatalosok már csak végkiárusításra ácsingóztak az anyaszentegyház táján. Ő mindig a királyi menyegzőre készült.

És bölcs is volt, mert nem vitatkozott azokkal, akik elvitatták tőle a bölcsességet. Valóban, sokat küzdött, mégsem harcairól és vitáiról lett nevezetes, mert sosem szűnt meg magánál és a maga belátásánál magasabb szemponthoz igazodni. Tudta ugyanis, hogy végzetes, ha pusztán arra támaszkodunk, hogy tudunk és akarunk hinni, s nem arra, hogy Isten önmagát Jézus Krisztusban tárta fel teljesen. Az evangélium életváltoztató jó hír volt számára, s egyúttal meghívó szent életre, és kalauz az isteni szeretet végtelen világába. Jó pap volt. Holtig tanult. Megint eggyel kevesebben vannak a bölcsek, akik bátrak is tudnak lenni.

Isten elvitte tőlünk, s mi a boldog feltámadás reménye alatt adunk hálát áldott életéért.

A Magyarországi Református Egyház és a dunamelléki egyházkerület egész közössége nevében osztozunk Sípos Ete Álmos testvérünk halálakor családja és tisztelői gyászában.

*

„A Szentírás azt mondja, hogy Ábrahám kebele a boldog szentek lelkeinek lakozóhelye,  és ez nekünk bőségesen elég: vándorutunk végén az összes hívők atyja fogad minket, hogy megossza velünk hitének gyümölcsét. Minthogy azonban a Szentírás mindenütt azt parancsolja, hogy mi teljesen Krisztus eljövetelének váradalmától függjünk, és a dicsőség koronáját egészen addig halasztja, elégedjünk meg a számunkra megszabott isteni korlátokkal: az istenfélők lelkei, miután fáradságos küzdelmüket befejezték, boldog nyugalomra jutnak, ahol boldog örvendezéssel várják a megígért dicsőség gyümölcsét, és így minden függőben marad, amíg megváltó Krisztusunk meg nem jelenik.” (Kálvin, Institutio 3.25.6)

Bogárdi Szabó István