Az elmúlt esztendőben már beszámoltunk az akkori Tusványos egyik legizgalmasabb beszélgetéséről, mely A nemesség kötelez címmel jelent meg portálunkon, és amelyben néhány hazatelepült nemesi család egy-egy képviselője vallott arról, hogy mit lehet kezdeni azzal a szellemi és fizikai örökséggel, amit hazatérésük után visszakaptak (vagy éppen nem kaptak vissza).

Mintha megállt volna az idő, hiszen az idei Tusványoson Csinta Samu az Erdélyi Napló főszerkesztője beszélt Erdély újranemesítői című, nemrégiben megjelent könyve kapcsán ugyanerről a kérdésről. 
Ami azonban különössé tette a beszélgetést, hogy most egy kívülálló szemüvegén keresztül tekinthettünk be a nemesek rejtélyes, zárt világába. A könyvből hat olyan erdélyi nemesi családot (Apor, Bethlen, Haller, Kálnoky, Mikes, Teleki) ismerhetünk meg, akik a rendszerváltást követően visszaszerezték birtokaik egy részét, és itthon kívánnak boldogulni a jövőben. A szerző elmondta, nem történelemkönyvet vagy genealógiát akart írni, inkább az olvasóközönség számára ismeretlen szemszögből kívánta bemutatni a nemeseket. Nem könyvtári kutatásokra, tudományos módszerekkel feltárt információkra épített, hanem beszélgetésekre. Ezek könnyeddé teszik az amúgy igen nehezen emészthető témát, ugyanakkor, az egymás után következő, önálló történetek mintegy mozaikokként idővel egységes képpé állnak össze. A szerző elmondta, hosszú idő munkája volt, amíg megnyíltak előtte az interjúalanyok, sok esetben a második-harmadik találkozás alkalmával tudta elkezdeni a tényleges munkát.

A nemesi családok misztikus élete mindig is piszkálta a különböző társadalmi rétegek fantáziáját. Mindmáig érvényes rájuk a „közöttünk, de nem velünk élnek" életstílus, mely ennek a misztikumnak az alapját adta. A könyvben olvasható történetek egy perspektíva nélküli társadalmi réteg zárkózott hagyománytiszteletét, valamint a perspektívák újra megtalálását hozzák közel az olvasóhoz. A szerző az interjúalanyokkal való beszélgetésekben nem a közösségi felelősségvállalás kérdését kereste, elsődleges célként nem a „nemesség kötelez" mikéntjének a felkutatása volt a cél, de lassan ez a szál is kibontakozott a könyvben.

A rendszerváltást követő újrakezdés tekintetében a könyvben szereplő családok képviselői egy kivételével mind egyetértettek abban, hogy az elsődleges cél az épített örökség védelme. Ahogy Kálnoky Ludmilla egy erős imperatívusszal kijelentette: „kastélyt el nem adunk". A kakukktojás a Hallerek küküllővári kastélya, melyet a tulajdonosok egy gazdag bortermelőnek adtak el, aki felújította az épületet. Tettük nagy felháborodást keltett akkoriban a többi nemesi családban, ugyanakkor egyfajta alternatív megoldást is felmutatott. Ezen kettősség dilemmáját Csinta Samu így fogalmazta meg könyvében: „Küküllővár megmenekült a pusztulástól, nem jutott az aranyosgerendi vagy magyarcsesztvei kastély sorsára. Mindeközben elveszett a magyarság számára."

Az épített örökségen túl a szellemi örökség ápolásának felelőssége is felfedezhető közöttük. „Ezekben az emberekben van egy jellegzetes tartás, életérzés, amelyben például a régiség nem kacat, hanem érték. Szinte valamennyiükben felfedezhető az az örökségtudat, miszerint felelősséggel tartoznak nemcsak saját társadalmi rétegüknek, hanem a közösségnek is."

Az általuk felhalmozott kapcsolati tőke szintén hasznosítható az erdélyi magyarság egészére nézve is. Elég csupán gróf Kálnoky Tiborra gondolni, akinek köszönhetően az angol trónörökös Károly herceg éppen a székelyföldi Zalánpatakon vásárolt magának házat, amit rendszeresen látogat is, így a nemzetközi figyelem vérkeringésében tartja a Székelyföldet.

A nemrégiben magyarul is megjelent Jaap Scholten Báró elvtárs című dokumentumregénye, amelynek témája az erdélyi arisztokrácia letűnt világa, izgalmas, megrendítő és felkavaró riportok gyűjteménye. Csinta Samu könyve viszont emberi közelségbe hozza ezt a misztikus világot, arcot kölcsönöz a már elfeledett vagy a köztudatban már csak nevében élő nemesi rétegnek, és jövőbeni társadalmi szerepükre keres válaszokat.

A Tusványos utolsó napján került sor egy másik fórumbeszélgetésre Kastélyok Erdélyben – eladó, kiadó vagy mi lesz velük? címmel, mely szintén a Csinta Samu által felvetett kérdéskört boncolgatta. Báró Bánffy Farkas a fugadi kastély és Gregor Roy Chowdhury-Mikes, Gergely gróf, a zabolai kastély tulajdonosai mellett a beszélgetésen jelen volt Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület társelnöke, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész is. A beszélgetést Csinta Samu moderálta.

A beszélgetésen elhangzott: Erdélyben egymást érik az értékesebbnél értékesebb nemesi rezidenciák, ezek közül azonban nagyon keveset sikerül megmentenünk, legtöbbjük romokban, kihasználatlanul áll! A kastélymentő akciók a huszonketteses csapdájában vannak, se uniós, se román állami támogatás nem jár magánkézben lévő ingatlannak. A magyar kormánynak itt is nagy felelőssége lenne, hiszen ezek a nemesi magánbirtokok pont annyira számítanak nemzeti érdeknek, mint az egyházi ingatlanok. Az ember egy pillanatra nem figyel oda, már felépült egy wellnessközpont és egy ortodox templom valamelyik kúria helyén – megsemmisül az erdélyi magyar kultúra egy-egy darabja.

A két előadáson egyértelművé vált: Erdély újranemesítésére nemcsak úri hóbortból van szükség, hanem mert a társadalmi rétegek között ki kell tölteni az elhibázott politikai döntések miatt keletkezett légüres tereket, mert csupán így alakulhat ki egészséges és egységes társadalom.

Juhász Ábel