A Róma alatt húzódó, összesen közel tizenhét kilométer hosszú katakombák a Római Birodalom idején, az ókeresztény gyülekezetek legfontosabb közösségi helyszínének számítottak. Itt tartották vallási szertartásaikat, és évszázadokon át ide is temetkeztek.

Krisztus az örök város mélyén

A Szent Domitilla katakomba az „örök város" felszíne alatti alagutak kiterjedt labirintusa, amelyet évszázadokon át temetkezési helyként használtak az ókori Rómában élő keresztény közösségek, a Kr. u. 2. század elejétől.

Most, amikor lézeres technikával eltávolítják a falakra rakódott sok száz, illetve több mint másfélezer éves koromrétegeket, ismét láthatóvá válnak az antik időkben keletkezett feliratok,illetve a katakomba helyiségeit egykor díszítő falfestmények.

Május végén mutatták be azt falfreskót, amely a tisztításnak köszönhetően egy jómódú római gabonakereskedő kriptájának falán vált láthatóvá, eredeti pompájában. A temetkezési kamrát és helyiségeit egyébként még a 17. század legelején Antonio Bosio fedezte fel.

„Csak a leggazdagabb családok engedhettek meg maguknak külön temetkezési kamrát" – nyilatkozta a Live Science tudományos portálnak Barbara Mazzei archeológus, aki a Pápai Régészeti Bizottsággal együtt mutatta be rétegek alól előkerült fafestményeket.

A katakombák több mint 1600 évesek,és a legrégebbi ókeresztény temetkezési helynek számítanak.

Rendkívül ritka volt az ilyen típusú Krisztus ábrázolás

Miután a lézernyalábok finoman átszaggatták a sok évszázados koromréteget , láthatóvá vált a freskó, amely egyebek mellett a kriptába temetett gabonakereskedő portréját is megőrizte.

Bosio 400 évvel ezelőtti felfedezése óta ismerték ezt a kamrát, amelyet egy „pék" nyughelyeként tartottak számon,ám a falakat díszítő freskókat betakarta az évszázados koromréteg.

A freskón a gabonakereskedőként azonosított férfi díszes, drága tunikát visel, és egy nagy modius  (ami a gabona mérésére és tárolására szolgál, a szerk.) mögött áll – nyilatkozta Barbara Mazzei. A gabonakereskedő freskójához közel, egy másik, bukolikus témájú falfestményen pásztorok,valamint a trónon ülő Krisztus látható, mellette két csoportban az apostolokkal,

köztük Péterrel és Pállal.

„Krisztus előtt két elhunyt egyén és védőszentjeik állnak, akik felemelt karral kérik az Urat, hogy engedje be őket a mennyek országába. A többi jelent az ó- és az újszövetségből származó történeteket örökít meg „ –tette hozzá a szakember.

A most felfedezett freskókon látható kompozíció rendkívül ritkának számít.

A kereszténység korai évszázadaiban tilos volt a Megváltó ábrázolása,

ez  a bizánci időkben nyert létjogosultságot. Jézust eleinte kizárólag csak mint „Krisztosz Pantokrátor", azaz mint a megdicsőült Krisztust lehetett megjeleníteni.

Így lettek az üldözöttekből üldözők

A kereszténységet  a 4. század elején, Constantinus és Licinius császár 213-ben közösen kiadott mediolanumi (milánói) ediktuma ismerte el más vallásokkal, illetve a római államvallással egyenrangúnak.

Az első században, a rómaiak eleinte csak furcsa zsidó szektaként tekintettek az ókeresztény gyülekezetekre.

A római állam és a keresztények között kialakult, és rendszeresen ismétlődő súlyos keresztényüldözésekbe torkolló ellentétnek elsősorban nem vallási, hanem politikai-közigazgatási okai voltak.

A keresztények ugyanis vallási okokból nem voltak hajlandóak elismerni a római állam (S.P.Q.R., Senatus Populusque Romanus) első embere, a princeps, vagyis a császár isteni mivoltát,és megtagadták, hogy áldozatot mutassanak be a császárok szobrai előtt.

Ezt a magatartást viszont a római hatalom az állammal való nyílt szembeszegülésként értékelte, és úgy vélte, hogy ennek tolerálása aláásná Róma tekintélyét.

A legsúlyosabb keresztényüldözések az 1. században Néró illetve Domitianus uralkodása alatt, a 2. században pedig Commodus, majd a 3. század derekán Traianus Decius idejében voltak.

Az utolsó és a legnagyobb keresztényüldözés elrendelése a permanens válságban lévő birodalmat megreformáló, és az augustusi principátus helyett a terarchális rendszert bevezető Diocletianus nevéhez fűződik.

Alig pár évtizeddel a diocletianusi keresztényüldözés után, I. Theodosius császár 380-ban kiadott vallási rendeletével a nikaiai- konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet tette meg kizárólagos államvallásnak. Ettől kezdve  pedig a keresztények kezdték el  a régi római vallás híveit üldözni.

-Íreta:Elter Tamás-