Hátrahagyottak: Gyász az öngyilkosság után – ezzel a címmel adta ki a Harmat Kiadó Albert Y. Hsu szakmabeliek szerint is hiánypótló könyvét, amelyben a szerző a hátrahagyottak szemszögéből ír az öngyilkosságról és annak következményeiről. Az öngyilkosság megelőzésének világnapján tartott könyvbemutatón neves szakemberek és több érintett is beszélt az öngyilkosság hozzátartozókra kifejtett hatásáról és a tragédia megelőzésének lehetőségeiről és korlátairól.

Százezrek érintettek
„Az egészségügyi világszervezet adatai szerint az öngyilkosság évente közel egymillió embert érint" – mondta bevezetőjében Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója. „A KSH adatai szerint hazánkban az elmúlt években csökkent az öngyilkosságok száma – tavaly kétezer alá. A 15-49 éves korosztályban azonban még mindig az egyik vezető halálok. A hátrahagyottakról kevesebb szó esik. Statisztikák szerint minden öngyilkos közelében legalább hat érintett hozzátartozó van, ez azt jelenti, hogy évente újabb tizenkétezer ember lesz érintett Magyarországon, napjainkban tehát százezrek érintettek."

Időzített bomba
Arról, hogy a befejezett öngyilkosság hogyan érinti a hozzátartozókat, Hardy Júlia pszichiáter, kiképző családterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület képviselője beszélt. 
„Az öngyilkossághoz az vezet, hogy az emberek életbe vetett hite, annak természetessége, biztonságossága kérdőjeleződik meg" – mondta. A szakember Morenót idézte, aki szerint személyiség nincs is, csak kapcsolatok hálózata. „A kapcsolat olyan, mint egy atombomba, egy igazi kötődési trauma alatt megváltozik a saját magunkról, a másikról és a világról alkotott képünk. Az öngyilkosság nyomot hagy a kapcsolatokban: hiány, lyuk, üres tér képződik, ugyanis az nagyon erősen szégyellt, titkolt dolog a családban. Van, amikor a tragédia után a család, mint ostromlott vár, összezár, a határait nagyon szorosan meghúzza maga körül, ezzel az energiáit próbálja összegyűjteni. De megeshet, hogy a bűntudat hatására szétesik. A család ugyanis konzervatív intézmény, képes továbbvinni a trauma, krízis okozta strukturális változásokat. Vagyis, tudnak úgy összezárva maradni családok, hogy valahogy az jön át, hogy innen se ki, se be. Ez a később benne felnövő fiataloknak nagyon nehéz. Minden család azt hirdeti ugyanis magáról, hogy a világ olyan, mint itt, bent náluk, a fiataloknak viszont szüksége van az eltérő mintákra."

Némaság, dermedtség
Az öngyilkosságról gyakran nem beszélnek a családban, mert nagyon fáj. „Képzett szakember is civilként azt mondja a gyermekének: azért nem mutogattam a képeit apádnak, hogy ne fájjon – persze, kérdés, kinek. Egy ilyen tragédia után a beszéd, a tudás átadása gellert kap, némaság, homály, megdermedtség lehet jellemző a családban. Ez olyan hiány, ami jelen van, az új tagok viselkedését is ennek a háttérnek a figyelembe vételével látják a családtagok, vagyis az öngyilkos nagybácsi szemüvegén keresztül nézik a gyerek viselkedését. Gyakran nem is tudjuk, honnan fúj a szél, hol akadt el a család a saját fejlődésében, amely megőriz érinthetetlenül személyeket, és az összes ünnep, évforduló ennek a hiánynak a némaságában telik."

Forgatókönyvek
Gyakran a későbbi generáció úgy hozza vissza a családba az elhallgatott történetet, hogy megismétli azt – állítják szakemberek. „Ezzel hoznának vissza valamit a családi tudásba. Nem misztikus dolog ez, csupán arról van szó, hogy az előző generációk forgatókönyvet adnak a kezünkbe. Mindaz, amit a szüleink jól csinálnak, az nekünk segítség, hiszen minden családnak van kollektív tudása. Ha viszont egy gyermek kilenc évesen elveszíti valamelyik szülőjét, és nem foglalkoznak ezzel, a következő generáció ott marad üres kézzel és megfagyott lélekkel. Itt is igaz az a jézusi megállapítás, hogy akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van (Márk evangéliuma 4. rész, 25. vers). Ha a család ezek után szétesik, a tagjai nem tudnak egymásra támaszkodni, erről beszélni, elzárkóznak. Ilyenkor terápiásan, mesterséges rítusokkal kell elgyászolniuk, beszédbe vonniuk saját fájdalmas történeteiket."

Hardy Júlia portálunk kérdésére elmondta, gyakran automatikusan menekülünk azok elől, akiket a környezetünkben gyász, veszteség ért. Pedig a tapintatos jelenlét, az együttérzés az, amivel segíthetjük a hátrahagyottakat.

Elhallgatáskultúra
A pszichiáter szerint a hátrahagyott gyerekeket épp ezért nem lehet megkímélni azzal, ha nem mondják el nekik, hogy valamelyik szülőjük öngyilkos lett. „A sorok között, a gesztusokban ott van az érzések nagyon vegyes halmaza. Gyász esetén mindenféle érzés feltolul bennünk, a harag, a bűntudat, a mit tehettem volna. Mindez öngyilkosság esetén hatványozottan jelentkezik a hozzátartozókban. Nagyon nehéz helyzetben van az a szülő, aki szintén elárvult valamilyen szinten, mert neki kell támaszt és segítséget adnia a gyerekeknek. A titkolózás azonban ártalmas, a homály, a mellébeszélés miatt a gyereknek a saját érzéseibe vetett hite roncsolódik. Hiszen, érzi, hogy van ott valami, de kíméletből nem beszélünk róla. Meg kell mondani a gyerekeknek az igazat számukra érthető módon, a tényeket nem elmaszatolva. Ha túl kicsik, akkor fontos megvárni a kérdéseiket. Az ember értelemkereső lény, szeretné érteni, ami van. A titokkal az is baj, hogy mindig generalizálódik: egyre több érinthetetlen terület lesz. Nem beszélünk a szülő haláláról, és nem beszélünk csomó másról sem. Lesz egy titokkultúrája, elhallgatás-kultúrája a családnak."

Kiáramló pusztítás
„Az öngyilkosság hihetetlen öndestrukció: nem megválasztom, hogy élek vagy nem, hanem elpusztítom magam. Ez áramlik ki a családba, ez okozza azokat a manővereket, hogy kikopírozni, elfojtani; vagyis generációkon át fájó pont marad a családban" – fogalmazott Harmatta János, a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke, az OORI Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályának vezetője.

Évtizedekig elhat
Ha pácienseik közül néhányan véget vetettek életüknek, az a mentálhigiénével foglalkozó szakemberekre, orvosokra, pszichológusokra, egyházi munkásokra is terhet ró – hívta fel a figyelmet a pszichiáter. „A betegségek sokszor legyőznek bennünket és a pácienseinket is, de az, ha egy pszichiáter betege váratlanul öngyilkos lesz, az nem tartozik hozzá a foglalkozásunkhoz." A szakember elmondta, ismer fiatal pályaelhagyókat, akik nem tudtak a lelkiismeret-furdalásukkal és az öngyilkos által hátrahagyott destruktív üzenettel mit kezdeni. Mások megkérgesednek, ami azért is baj, mert ebben az állapotban nem tudnak hozzáférni a pácienshez, nem veszik észre finom rezdüléseiket. „Ha ez a fájdalom betokosodik, akkor tovább hat a segítő lelkére, és elősegít egy jelenséget, amit kiégésnek nevezünk. Gyakran tartok kiégés-megelőző tréninget. Ilyenkor a kollégák elkezdenek beszélni személyes veszteségeikről, és sokszor tíz-húsz év távlatából bukkannak föl a pácienseik, akik öngyilkosok lettek."

A beszélgetés szinte valamennyi résztvevője érintett egy hozzátartozója, ismerőse öngyilkosságában. Mint mondták, még szakemberként is előfordult velük, hogy nem észlelték ismerősük öngyilkossági szándékát, vagy ha mégis, nem tudták megakadályozni azt.

Súlyos önértékelési problémát okoz
Harmatta János elmondta: különbséget kell tenni a gyász és a depresszió között. „A saját önérzet, önérték a gyászban nem sérül, a depresszióban igen. Az öngyilkosság esetén ez nem igaz, ugyanis súlyos önértékelési problémát hoz a hátrahagyottaknak. A Hátrahagyottak... című könyv szerzője maga is átesett ezen, az édesapja ölte meg magát. A könyv egyes fejezeteiben elmeséli, milyen gondolatokkal, érzésekkel küzdött ezek után, és keresztyén szemmel is reflektál az öngyilkosság által felvetett kérdésekre. Köztük arra is, hogy mi van a keresztyén hittel. Nem ez a legbiztosabb védelem? – tehetjük fel a kérdést mi is. A válasz: attól függ. Ha a keresztyén normák nagyon magasak, még inkább rejteni kell a belső folyamatokat, aztán csodálkozunk, hogy mégis megtörténik: egy hívő ember megöli magát. Az élő hit nagyon komoly támasz, de főleg akkor, ha közben nemcsak a felszínt ápoljuk, hanem mélyebb kapcsolatokat is – közel kerülünk egymáshoz, megértjük egymást."

Egyre többen fordulnak segítségért
Vannak, akik mégsem szívesen fordulnak küzdelmeikkel ismerőshöz. Számukra lehet utolsó szalmaszál a telefonos lelkisegély-szolgálat. Szabóné Kállai Klára, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) titkára elmondta, 1970 óta működnek hazánkban telefonszolgálatok. Jelenleg 19 településen fogadják a hívásokat az önkéntes lelkigondozók, akik civilben különféle szakmák képviselői. 
„Évente 150-200 000 hívás fut be a vonalainkra. Tavaly ennek a 30 százaléka volt ún. veszélyes hívás, öngyilkossági tematika 3000 esetben fordult elő. Két éve még 2000 ilyen tartalmú hívásunk volt, de ez nem azt jelenti, hogy emelkedik az öngyilkosságot fontolgatók száma, hanem annak a jele lehet, hogy kezd elterjedni a116 123-as szám, amely a nap huszonnégy órájában ingyenesen hívható, és az emberek már egyre inkább használják a legmélyebb krízishelyzetekben is" – fogalmazott.

Az önkéntes szolgálatok foglalkoznak a hátramaradottakkal is. „Tavaly 400 olyan telefonáló volt, aki vagy említette valakinek a befejezett öngyilkosságát a hívásban, vagy a beszélgetés során kiderült, hogy neki volt már korábban öngyilkossági kísérlete, és fél attól, hogy megint ez fog történni, ezért telefonált. Ez is óriási előrelépés."

Egyre több indulat
Különösen a férfiakra jellemző, hogy névtelenül, arctalanul könnyebben el tudják panaszolni helyzetüket – tette hozzá Szabóné Kállai Klára. Mint mondta, a gazdasági válság idején inkább az egzisztenciális helyzet megromlása miatt érkeztek hívások, az utóbbi időben az öngyilkosságot fontolgatók inkább érzelmi-indulati, agresszióháztartási zavarral küszködnek, amelyet ha önmaguk ellen fordítanak, az végzetes is lehet. Egyre gyakrabban fordul elő azonban, hogy családtagok, barátok vagy járókelők tárcsázzák a lelkisegély-vonalat, ami szintén életeket menthet, hiszen a rossz állapotban lévőnek gyakran még telefonálni sincs ereje.

Mi a te történeted?
„Életet menthetünk, ha meghallgatjuk egymás történetét" – hívta fel a figyelmet a Hátrahagyottak... című könyv felelős szerkesztője, Ferenczi Andrea, majd felidézett egy megtörtént esetet. Egy öngyilkosságra készülő fiatalember mellé valaki váratlanul leült és arra kérte, mesélje el a történetét. A férfi tíz óra elmúltával letett a szándékáról. A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa ezután elmesélte, hogy hosszú ideje súlyos betegséggel küzdő egykori hallgatója minden próbálkozás és látszólagos javulás ellenére is véget vetett az életének. „Tele volt reménységgel, szervezte az életét, lelkesedett, egyszóval láttam őt élni. A halála megrázott, el sem akartam hinni. Nem sokkal később azon tépelődtem, hátha tehettem volna még valamit." Ferenczi Andrea válaszul a hasonló dilemmákkal küzdőknek az általa szerkesztett könyv szerzőjét idézte, aki szerint végső soron az öngyilkosság elkövetői felelősek tettükért, és senki sem akadályozhatja meg azt, hacsak nem tud a nap 24 órájában mellettük állni.

A hátrahagyottaknak érdemes önsegítő csoportokhoz fordulnia, amelyek láthatatlan közösséggé kovácsolják a túlélőket – tette hozzá. „A siratás sajátos formája megmenti őket attól, hogy illuzórikus világba meneküljenek, mintha nem történt volna semmi. Ha pedig el tudják mesélni saját történetüket és tudnak másokéhoz is kapcsolódni, akkor a gyógyulás történetei számukra is utat nyithatnak a feldolgozás felé."

Nincs magyarázat
Tizennyolc évvel ezelőtt veszítette el férjét és gyermekei édesapját B. Pintér Márta. Noha többet élt nélküle, mint vele, a veszteség máig hat – mesélte az evangélikus lelkész. 
„Nemcsak azt kellett feldolgozni, hogy nincs itt, hanem azt is, hogy ő hagyott itt minket, meg tudta ezt tenni velünk. Ráadásul, hívő ember, evangélikus lelkész volt. Az ő halála nem hat embert érintett, hanem egy tízezres gyülekezetet, a községet, az agglomerációt – a vonaton biztos, hogy jó pár hónapig ez volt a téma. Egyszerre kellett magamat, a gyerekeim és a gyülekezetet vigasztalnom. Az emberek magyarázatot vártak valamire, amire nincs. Ez a könyv épp arra szabadított fel engem újra, hogy el kell fogadnunk: az emberi lélek végtelen titok, Isten a tudója mindennek."

Az ő döntése volt
A gyász és a magyarázkodás mellett ott voltak a félbehagyott feladatok és a kínzó kérdés is: mit tehettünk volna – folytatta az özvegy lelkipásztor. „Igazi segítség volt, amikor Frenkl Róbert evangélikus egyházvezető, orvos azzal vigasztalt, hogy a házasság nem terápiás intézmény. Valóban, az ember a házasságban nem látja a fától az erdőt, hiszen ott a feladatunk az, hogy együtt dolgozzunk egy család életén. Be kellett látnom, hogy amit a férjem tett, az nem én vagyok, az az ő döntése volt."

Van-e bocsánat erre a tettre?
A legnehezebb kérdés az volt, hogy hogyan lehet öngyilkos egy hívő ember, aki ismeri Isten szabadító erejét – vallotta meg a lelkipásztor. „A kísértés nem Istentől jön, ott a Sátán erejével áll az ember szemben, és ezt az erőt – noha nem kell tőle félni – komolyan kell venni. Neki nagyobb hatalma van, mint nekünk, de van valaki, aki még hatalmasabb: Isten, akinek az erejével győzhetünk. Számomra azonban nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy van-e bocsánat az öngyilkosságra. A Zsidókhoz írt levél 4. részének 15. és 16. verse adott nekem választ és megnyugvást: Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.

Két dolgot értettem meg ebből. Az egyik, hogy az a Jézus, akit mi tanítunk, tudja mit jelent a kísértés, eljutott addig a pontig, hogy feladja. Ez a pont a Getsemáné kertjében érkezett el, ahol a Fiú arra kérte az Atyát, vegye el tőle a keserű poharat. A férjemnek ehhez nem volt ereje. Hívő emberként ez nemcsak veszteség, hanem vereség is: nem tudott, tudtunk abba a székbe belekapaszkodni. De ahogy Túrmezei Erzsébet írja: Ha nem, mint győztes járulhatok Hozzád,/ a vereségem mégis elviszem./ Jól tudom én, aláhajol sebemhez/ a Te irgalmad szánva, szelíden. Ebbe kapaszkodom, mert az a vigasz a mi számunkra is, hogy a kegyelem királyi székéhez lehet menni ezek után is, ahol van bocsánat. Isten nem úgy mérlegel, ahogy mi, az egyház osztjuk a kegyelmet, és ahogy megpróbáljuk Őt kisajátítani. Nagyobb az Ő irgalma és kegyelme, mint miénk. Az Isten kegyelmével azonban nem lehet visszaélni. Amikor a gyermekeimmel beszélgettünk erről, akkor azt mondtam nekik, hogy az édesapádnak van bűnbocsánat, én hiszem. De neked nem biztos, hogy lenne. Ugyanis, te már tudod, mit követsz el. Az élet nem a halállal ér véget, ám a feltámadásban számot is kell adnunk az életünkről. Isten ítélőszéke nem a mi ügyünk, az az Ő privilégiuma, de nem szabadíthatok fel senkit, aki öngyilkosságot fontolgat, hogy Isten úgyis elnézi, amit tenni fog."

Megállítható a folyamat
„Van, ami meghalt bennünk. Új életet lehet kezdeni, békességünk van, de a heg máig velünk maradt" – összegezte B. Pintér Márta, a hátrahagyottak egyike. Mint mondta, a reménység ereje nagy, lehetővé teszi azt is, hogy a családok meggyógyuljanak. „A Tízparancsolatban Isten kijelenti: Irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat (Mózes 2. könyve, 20. rész, 6. vers). Ez azt is jelenti, hogy a családban nem kell többé ennek megtörténnie, mert megállítható a folyamat."

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak: Gyász az öngyilkosság után (Harmat Kiadó, 2015) című könyvét szakembereknek és hozzátartozóknak is ajánlják.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás