Egymás előtt imádkozni, kimondani Istennek, amit magunknak sem merünk bevallani, áldozatot hozni az Istennel való kapcsolat ápolásáért – minderről a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelen meséltek hívő fiatalok.

Hatodik alkalommal rendezték meg a közelmúltban a református ifjúsági imaéjjelt. A kezdeményezéshez Kárpát-medence-szerte kapcsolódtak gyülekezetek, idén először a Salétrom utcai református gyülekezet fiataljai is. A fővárosban könnyen megközelíthető józsefvárosi közösség imaéjjelére sok helyről érkeztek fiatalok, velük beszélgettünk arról, mit jelent számukra az imádkozás.

„Szeretek közösségben imádkozni. Nem mondom, hogy könnyebb, mint egyedül – nehéz mások előtt megnyílni Isten felé.

Persze, attól is függ, mennyire ismerjük egymást” – mondja Olesiák Hajnalka. A teológushallgató szerint mégis megéri a kockázat. „Nagy áldás származhat abból, ha többen imádkozunk egy ügyért. Jézus azt mondja: Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté evangéliuma 18. rész, 19. vers)

Nádori Jakab, a Salétrom utcai református gyülekezet ifjú tagja úgy vélekedik:

könnyebb megosztani az emberileg megbocsáthatóbb bűnöket az imaközösségben, mint a legmélyebbeket megvallani egymás előtt. „Ha mégis megtesszük, az Isten számára is jelzés, mert ez azt jelenti, hogy hajlandó vagyok felvállalni a problémát, és hajlandó vagyok változtatni is. Isten előtt egyébként nincs titok, csak a kapcsolatunkat ronthatja, ha nem vagyok vele őszinte, mert a bűntudat miatt eltávolodom tőle.”

Majd hozzátette: az foglalkoztatja, hogyan lehet a legszorosabb kapcsolatban Istennel, szerinte ugyanis ez a lényege az imádságnak. „Kérdés, hogy nekem mi a pozícióm az Istennel való beszélgetésben. Istennek van igazsága, ez a kéréseinkre is vonatkozik. Nem minden teljesül, ezért amikor csalódunk, kérdés, hogy arról van-e szó, hogy Isten nem akar jót nekünk. Persze, nehéz, amikor nem tudom megmagyarázni, Isten mit miért tesz vagy hagy megtörténni. Jó lenne ilyenkor kicsit elfelejteni magam, kisebbé válni, felfogni, hogy a Mindenható beszél velem.”

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit – ezzel az igeverssel kezdtük ezt az estét (37. zsoltár, 4. vers)” – mondta Czentnár Simon, az imaéjjelnek otthont adó Salétrom utcai református gyülekezet beosztott lelkésze. „Az imádság értelme nem az, hogy mit érek el Istennél, mit kapok meg tőle, hanem hogy vele vagyok közösségben, Őt magasztalom. Az ember akkor van a helyén, ha Istent dicsőíti.”

Az, hogy egy egész estés – féléjszakás programot szenteltek az imádkozásnak, nem rettenti el a fiatalokat, épp ellenkezőleg: izgatottak, mit tudhatnak meg még erről – tette hozzá.

„Még mielőtt segédeszközt adnánk a kezükbe az imádkozáshoz, megvizsgáljuk, milyen a mi Istenünk. Tényleg arctalan? Nem. Ha valaki szeretné látni, milyen az Atya, nézzen Krisztusra, aki azt mondja: aki engem lát, látja az Atyát (János evangéliuma 14. fejezet 9. vers). Nemcsak Krisztus példájába, de az Ő váltságába kapaszkodva is meglehet az a reménységünk, hogy nem a plafonba fog ütközni az imádságunk.

Egyikünk sem tud helyesen, jól, tökéletesen imádkozni, de olyan Istenhez imádkozhatunk, akit megismerhetünk nemcsak Krisztusban, hanem a teljes Szentírásból is. Amint valamilyen eszközhöz folyamodunk, hogy az imádságunk célba érjen, megvan a kísértés, hogy az eszköznek tulajdonítsuk a sikert, pedig a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Az est folyamán a fiatalok kisebb csoportokban imádkozhattak egymásért, de azok számára, akik az egyéni csendességet keresték, imaösvényt is kijelöltek a templomban. „Az egyes állomásoknál közzétett gondolatok, kérdések, Igék segítik abban a belső útra vállalkozókat, hogy őszintén, biztonságos közegben megfogalmazhassák Istennek, amit esetleg saját maguknak sem mertek.”

„A belső szoba határozza meg, kivé válunk. A magunkba néző, őszinte ima, amit lehet, hogy más nem is hall, lát” – fogalmazott áhítatában Márkus Tamás András.

Az egyetemi lelkész hangsúlyozta: a befelé tekintés nemcsak önmagunkkal való foglalkozást jelent, hanem a közösség felé fordulást is. Hallgatóságát rendszeres imádkozásra buzdítva azt mondta: „A kapcsolataink része a másikra figyelés, így van ez az Istennel való kapcsolatunkban is. Legyen az ima az életünk szerves része, akár az evés, az alvás, az iskola vagy a munka!”

Bacskai Bálint, a Salétrom utcai gyülekezet vezető lelkésze a jelenlévő fiatalok imádkozással kapcsolatos kérdéseire válaszolt.

A fórumbeszélgetésen elhangzott: „Két végletes gondolkodás terjedt el az imádkozással kapcsolatban. Az egyik szerint felesleges imádkozni, mert úgyis csak az valósul meg, amit Isten eltervezett. A másik szerint az ima olyan eszköz, amivel elérjük, hogy az égi áldászsákból csurranjon-cseppenjen valami. Előbbiek nem akarnak csalódni, utóbbiak pedig kapni szeretnének.”

A lelkipásztor hozzátette: imáink vélhetően gyakrabban meghallgattatnak, mint gondolnánk. „Amikor az ifjúsági csoportunkban elkezdtük egy füzetbe írni az imakéréseinket, megdöbbenve lapoztunk vissza egy idő után: alig volt olyan kérésünk, ami nem teljesült. Sokszor csak nem figyelünk oda, ezért nem vesszük észre, hogy Isten komolyan vette az imáinkat.”

Az este imaszolgálattal, irodalmi kávéházzal, filmvetítéssel és dicsőítéssel folytatódott. Középiskolások, egyetemisták és fiatal felnőttek egyaránt bekapcsolódtak a programba, melynek célja a szervezők elmondása szerint a megállás és a közösségépítés volt. Számos ifjúsági szervezet képviseltette magát, többek között a műegyetemi mérnökmisszió, a Károli -egyetem egyetemi lelkészsége, a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ), valamint a Soli Deo Gloria (SDG) Református Diákmozgalom.

Az SDG-sek nemcsak az éjszaka csendjét használták ki az imaközösségre, hanem a hajnalban is együtt gyönyörködtek. Elkísértük őket a Gellért-hegyre, ahol megnézték a napfelkeltét, és velünk is megosztották az elmúlt órák élményeit.

Katona Viktor szervező azt mondta: „Sokszor úgy gondolkodunk, hogy az az ima, amikor mi beszélünk Istenhez. Ezen az imaéjjelen arra csodálkoztunk rá, hogy lehet hallgatni is Őt.” A korai kelés is tartogat meglepetéseket az Istennel való kapcsolat ápolásában – tette hozzá. „Nem kényelmes, meg kellett erőltetni magunkat, most már hideg van. Mégis megéri amiatt, ami itt várt ránk.”

„Egyedül is jó ide feljönni, de közösségben még inkább. Jó gyönyörködni a látványban, de megosztani az élményt még jobb” – mondta Székely Gergő.

Ez talán az Istennel való kapcsolat ápolására is igaz lehet.

Tolnay Ráchel úgy fogalmazott:

„Amikor feljött a nap, az járt a fejemben, hogy Isten felhozza a napját gonoszokra és jókra (vö. Máté evangéliuma 5. rész, 45. vers). Mekkora lehetőség egy új nap! Az embereknek Istenhez kapcsolódni, nekünk pedig őket Istenhez vezetni.”

Kép: Jakus Ágnes,