„A gyerekeink folyamatosan az interneten lógnak. Ha nem a számítógép képernyője előtt, akkor az okostelefonjukon."

Könyvajánló

Gary Chapman – Arlene Pellicane: Netfüggő gyerekek

Harmat Kiadó, Budapest, 2016.

Shona Ines: Az internet olyan, mint a pocsolya

Varró Dániel fordítása, Kolibri Kiadó, Budapest, 2014.

A gyerekeink folyamatosan az interneten lógnak. Ha nem a számítógép képernyője előtt, akkor az okostelefonjukon.

Nem számít, milyen napszak van, hol és kivel vannak éppen vagy milyen esemény folyik körülöttük. Elmerülnek saját virtuális világukban, és nem igazán vesznek tudomást a környezetükről, sokszor saját szüleikről, családjukról sem.

Ez a jelenség jogos aggodalommal tölti el a szülők egy részét. Kérdések özöne gyülemlik fel bennünk, mert nem találunk fogódzót arra, mihez kezdjünk a virtuális világgal, ami beszüremkedett a családunkba, sőt, úgy tűnik, eluralkodik rajtunk, emberi viszonyainkon.

Sokszor még azok a szülők is tanácstalanul állnak a számítógép-használattal kapcsolatos kérdésekkel szemben, akiknek egyébként határozott nevelési elvei vannak.

Mennyi időt tölthet a gyerek ideális esetben a képernyő előtt? Mikor kezdjen el ismerkedni a virtuális világgal? Hogy hat a virtualitás a gyerek kapcsolataira? Létezik-e hatékony stratégia a problémák kezelésére? Többek között ezekre az égető kérdésekre keres választ Gary Chapman és Arlene Pellicane Netfüggő gyerekek című könyve.

Gary Chapman neve jól ismert a keresztény olvasók előtt, hiszen számtalan könyve jelent már meg az öt szeretetnyelv különböző aspektusairól. A digitális világgal való viszonyunkat is kapcsolatok szemszögéből közelítik meg a szerzők.

Egyik legfontosabb témájuk a megfelelő „képernyőidő” kialakítása, ami nemcsak a virtuális térben töltött idő hosszát jelöli, hanem a minőségét is.

A televíziózásnál már a legtöbb szülő megtanulta, hogy nem engedheti gyermekeire korlátlanul és szűrés nélkül a tévécsatornákból áradó, sokszor káros vagy jobb esetben nem építő képi információk özönét.

Az internettel kapcsolatban azonban sokszor engedékenyebbek vagyunk, magára hagyjuk a gyereket, nem adunk neki fogódzót ahhoz, hogy milyen oldalakat látogasson, miket nem.

A szerzők természetesen nem adnak tiltólistát a nemkívánatos oldalakról, hanem olyan alapelveket mutatnak be, amelyekkel akár maga a gyermek is eldöntheti, hogy az adott oldal látogatása káros-e a személyiségére, vagy nyugodtan látogathatja, mert hasznos, építő információkat találhat ott.

Ám a nevelés olyan terület, ahol hiába vannak szépen kidolgozott alapelveink, hiába szabályozzuk a dolgokat, mindezek csak akkor működnek, ha jól működik a szülő-gyerek kapcsolat, amelynek alapja a szeretet, a hála, egymás megbecsülése. Változó korunkban azonban éppen ezekből az értékekből vagyunk deficitben.

Nem beszélve arról, hogy a digitális világ gyermekeinél is komoly problémát jelent a haragkezelés, a türelmetlenség. Ezen kapcsolati alapkészség fejlesztésére is komoly hangsúlyt fektetnek a szerzők, hiszen álláspontjuk szerint a virtuális világ problémáinak megoldása csak szeretetben, odafigyelésben, egymás megbecsülésében mehet végbe.

Az amerikai családsegítő könyveknél megszokott módon Chapman könyveiben is a praktikum, az életgyakorlat játszik igen fontos szerepet.

A hétköznapokban tapasztalt „tünetek” kezelésére is találunk életvezetési tanácsokat a könyvben.

A figyelem fejlesztése, a jó olvasóvá nevelés, a(z internetes) zaklatás, a függőség vagy éppen az internetbiztonság kérdései mind helyet kapnak itt, praktikus példákkal és tanácsokkal kiegészítve, sőt, a bizonytalan szülők kidolgozott szabályrendszert, kvízeket és tesztkérdéseket is találnak, hogy ellenőrizni tudják a gyermekük és önmaguk viszonyát a virtuális világgal, amely semmiképpen sem pótolhatja az emberi kapcsolatokat, legfőképpen a szeretet öt nyelvét, amin keresztül megérthetjük egymást.

Mivel gyermekeink egyre fiatalabb korban kezdik a képernyővel, az internettel való ismerkedést, ezért nemcsak a szülőket kell felvilágosítani a témában, hanem a gyermekeket is. Ha lehet, minél fiatalabb korban. Erre a célra vállalkozott Shona Ines Az internet olyan, mint a pocsolya című képeskönyvében, amely gyakorlatilag végigveszi a biztonságos internethasználat alapszabályait, az óvodások és az alsó tagozatos gyerekek számára élvezetes, érthető módon.

Ha belegondolunk, ez a feladat nem is olyan egyszerű, ám van egy jól bevált recept, amit nagyanyáink is használtak az iskolában. A nehezen megtanulható anyagot, vagy az olyan szabályokat, amelyeket létfontosságú volt tudni, rímbe szedték, és így gyakoroltatták be a nebulókkal. Valószínűleg nekünk magunknak is azonnal eszünkbe jut néhány ilyen mondóka.

Ha más nem, az „Előttem van észak, hátam mögött dél…” vagy az „Egy – megérett a meggy” kezdetű versikék.

A rímek, a ritmusok ugyanis olyan „vivőanyaggal” szolgálnak, amelyek a tudat mély rétegeibe képesek elraktározni az információt. Sajnos az angol eredetit nem ismerem, de a magyarul Varró Dániel fordításában megjelent könyv jó néhány ilyen rigmust tartalmaz.

A szerző a pocsolyához hasonlítja az internetet, amiben nagyon jó dagonyázni, lubickolni, sok játéklehetőséget kínál, de ha beljebb megyünk, bizony megismerkedhetünk a veszélyekkel is.

„Ha pocsolyák környékén lépdelünk,

nem árt, ha van egy felnőtt lény velünk.

És ne menjünk be, csak oda,

hol ismerős a pocsolya”

– tanácsolja a könyv szerzője, majd később folytatja –

„hogyha felnőtt nincs közel, se távol,

jobb távol maradnunk a pocsolyától.”

Az Agócs Írisz humoros rajzaival illusztrált könyv nagy segítséget jelenthet nemcsak a szülőknek, hanem a pedagógusoknak is abban, hogy megértessék és elfogadtassák a gyerekekkel, miért is veszélyes az internet, miért van szükség szabályokra, hiszen

„Jobb, ha vigyázva lép az ember lába az internetnek hívott pocsolyába.

Baj érhet, hogyha nem vigyázunk, vagy ha benne túl sokáig ázunk.” 

Miklya Luzsányi Mónika