Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, öt Nógrádi településen folytat romamissziót a pasaréti református gyülekezet néhány tagja. Ott jártunkkor a roma hívek otthonaikban láttak minket vendégül, ekkor találkoztunk a közösség egyik lelkes tagjával, Virágné Vidák Elizabethtel, vagy ahogy mindenki ismeri: Lizivel. A fiatal nő nemcsak hitéről tett tanúbizonyságot, de mesélt arról is, mivel küzdenek a romák és mi jelenthet szerinte megoldást gyakran kilátástalannak tűnő helyzetükre.

Kiválasztva
Élő közösségben éli az életét Istennel – osztotta meg velünk a fiatal nő, de ezt már szavai, kisugárzása is elárulták az első pillanattól kezdve.

„A férjem is megtért, én is. Ő hívott el a gyülekezetbe, már régebbről hozza ezeket a gyökereit" – meséli. „A megtérés kiválasztás alapján történik, nem tudok mást mondani. Mindig is érdeklődtem Isten iránt, ahogy visszagondolok, kisgyerekkoromban is. A mi népünk egyébként is beidegződéses katolikus, de ha nem Istennel járnánk, nem is tudom, mi lenne nélküle velünk. Nekünk Ő a minden. Ezt minden hívő ember így érzi, nemcsak mi, hiszen ez már független az etnikai hovatartozástól."

Erősítjük egymást
A hitben kiteljesedett az élete, mondja a fiatal nő. „Sok hívő testvér van itt, ebben az utcában is. Olyan emberekkel veszem körbe magam, akikkel Istenről tudunk beszélni. A férjem csütörtökönként szokott olvasni nekünk a házi bibliaórán. Ilyenkor kibeszéljük, éppen mi történt velünk, milyen kísértéseink voltak, miben buktunk el. Az ember nem tud annyira Istenre koncentrálni, ha mindig a körülötte levő dolgokat nézi, például hogy nincs mit enni. Ott mindig megerősítjük egymást, hogy jó, most lehet, hogy ez van, de Istenhez mindennel oda lehet menni. Még szerencsések is vagyunk, hogy így élünk, mert ráutalódunk Istenre. Azt mondjuk, látod, Istenünk, most ez van, de akkor is benned bízunk, és nem megyünk el kéregetni vagy lopni. Volt, aki megtérése előtt naponta csalt vagy hazudott, és nagyon jó, hogy most erősíteni tudjuk egymást az ezek elleni harcban."

„Kemény nyakú nép vagyunk, és egyébként is kicsit hátrébbról indulunk. Az emberek egy kalap alá vesznek minden romát, mondván, lopnak, csalnak, betörnek. Ez igaz a romák egy részére, de nem olyan a magyar ember sem, hogy mindenki tisztességesen él, és megkeresi a kenyerét. Közöttünk is vannak ilyenek, a megkülönböztetést viszont mindannyian érezzük."

Nyilván tartják
A cigánysoron nyilvántartják, ki tért meg – számol be a fiatalasszony. „Ilyen kis faluban ez úgy működik, hogy ha ő hívő, akkor minden egyes lépését nézzük: mikor beszél csúnyán, mikor fog kiborulni vagy mikor csinál már olyat, amivel oda lehet neki szúrni. Ezért a felelősségről is szoktunk beszélni, mert ha bemegyünk a faluba, mi a közösségünket, a gyülekezetünket is képviseljük. Ha valami rosszat teszünk, az az egész közösségre árnyékot vet. Most már nagyon figyelünk erre is."

Te beszélsz?!
Nemcsak a romák, de a keresztyének is mindig peremre szorulnak – folytatja Lizi. „A sötétség nem fogadja be a világosságot, ezért ha hívő vagy, leintenek, nem vesznek komolyan. Az viszont élet-halál kérdése, hogy aki megengedi, annak beszéljünk az evangéliumról. Vannak nagyon kedves magyarok, de úgy nőnek fel már ők is, hogy előítélet van bennük. Lehet, hogy a kisgyerekben még nem, de a szülők belenevelik. Nem tudunk nekik beszélni a hitünkről, még ha vallásosak is. Egy cigánytól amúgy se fogadják el a bizonyságtételt, azt mondják: te akarsz nekem beszélni Istenről?"

Menthetetlenül
Őt katolikusnak keresztelték, mégis a reformátusokhoz jár. Az Ige hatására tért meg – mondja. „Saci néni és Lala papa, akik elkezdték itt a missziót, idejöttek, szinte a házba be, a tiszta Igét hirdetni. Ez is ajándék: annyi idős lehettem, mint a húgom most, és nem kellett keresgélnem. Persze, volt egy időszak, amikor gondolkoztam, hogy tényleg az igaz Istenről beszélnek-e nekem. Korábban rendszeresen gyóntam, és annál többször mondtam el az Üdvözlégyet, minél súlyosabbnak ítéltem egy bűnömet. Szinte egy világ omlott össze bennem, amikor kiderült, hogy nem ez számít. Isten kegyelmes volt hozzám, de nem tudott békességet adni, mert a Fiát nem hívtam segítségül. Mikor a függöny lehullott a szememről, elkezdtem járni a gyülekezetbe, bújtam a Bibliát, kérdezgettem, ez meg az mit jelent. Kutattam Isten után. A vonaton is olvastam, iskolába jövet-menet. Már korábban is mindig szinte elsírtam magam, hogy Isten ennyire szeret. Ez biztos nem igaz, gondoltam, de folyamatosan hatott rám az Ige. Mikor János leveleit elolvastam, Isten szeretete beleszivárgott a szívembe. Én mondtam magamban, hogy Uram, én biztos nem kellek neked. Leszálltam a vonatról, és szinte magához ragadott. Hiába hajtogattam az eszemmel, hogy nem akarok megtérni, menthetetlenül odavonzott magához."

Itt van bennem
Megváltozott az Isten-látása – fogalmaz Lizi. „Tudom, hogy akihez imádkozom, olyan közel jött, hogy itt van bennem. Hiába ölelem meg a férjem, ha félek; olyan közel nem tud jönni, és ha közel is van, nem tud annyira megvigasztalni, még ha átölel is vagy megsimogat. Ha Istenhez imádkozom vagy Jézushoz, segítségül hívom Őt, érzem, hogy bennem van, megvigasztal. Élő közösségben vagyok vele. Kiteljesedek, mikor Istenhez megyek, nincs amit még meg kéne, hogy kapjak. Tudom, hogy ezután már jobb nem jöhet. Örök életet ajándékozott a bűnbocsánatom mellé! Mi lehetne ennél több?"

Féltem őket
Isten kimeríthetetlen a számára, ha egész életében csak róla kellene beszélnie, akkor sem fogyna ki a szóból – teszi hozzá. „Nagyon szeretem Istent. Mikor megtértem, csak róla tudtam beszélni. Ki is jelentettem a férjemnek, hogy nagyon szeretem őt is, de ha nem házasodunk meg, nem tudok vele élni. Miután összeházasodtunk, leírhatatlan volt az érzés, hogy a bűnöm már nem választ el Istentől. Most már csak az embereket féltem. Sokan nem ismerik meg ezt az Istent, nem kapnak ilyen szeretetet. Mi lehet bennük? Sok ember magát taszítja kárhozatba... Rám terhelődik, hogy Uram, hadd beszéljek rólad, hadd ismerjenek meg, hadd érezzék ők is ezt!"

„Isten nagyon jó lehetőséget adott nekem" – újságolja Lizi. „Elvégeztem a középiskolát, most pedig gyermek- és ifjúsági felügyelő–gyermekgondozó tanfolyamot fogok végezni. Az általános iskolában vigyázok majd a gyerekekre, hogy segítsek az igazgatónőnek. Nagyon sok roma jár ide, a gyerekek hetven százaléka az."

Harag és engesztelés
A roma emberek remény nélküliek, és a helyzetük is az Lizi szerint. „Úgy látják, hogy már nincs kiút sem a szegénységből, sem a bűneikből. Csak Isten tud nekik reményt adni. Ha baj van, egyből hozzá kiáltanak, ez általános. Ha beteg a gyerekük, a férjük vagy a feleségük, vagy mikor tényleg nagyon nagy a nélkülözés: a gyerekek sírnak, éhesek, akkor elmennek lopni. Ha már azt sem tudnak, kiáltoznak Istenhez, de akkor nagyon. Van képük Istenről, csakhogy rossz. Azt hiszik, bárhogy is élnek, Isten le akar csapni rájuk. Nem féltőn szerető Istent látnak, hanem félelmetest, bosszúállót. Ha nem lenne Jézus Krisztus, a harag tényleg ott lenne. Amennyi bűnt halmozunk bűnre, csak gondolati alapon is... Istennek sok mindent le kellett vezetnie Jézus Krisztuson."

Menekülnek
A gyökerekkel van baj, mert a gyerek azt viszi tovább, amit a szülőktől lát – vélekedik. „A szülőket kellene arra sarkallni, motiválni, hogyha van egy házuk, legyen az bármilyen roncs, szegényes, tartsák rendben, és a körülöttük lévő dolgokat is próbálják valahogy kontrollálni. Mondjuk, alakítsanak ki egy szép kertet vagy tartsanak állatokat. Valamit, amiben látják, hogyha belefektetik a munkájukat, az szép, és el tudnak érni vele eredményt. Mert, ugye, nincs pénz a taníttatásra, nincs a suliba mit pakolni enni, ezért nem is tanulnak tovább. A gyerekek látják, hogy a szülők őrlődnek, veszekednek, nincs szeretet, ezért menekülnek otthonról. Inkább belemennek egy kapcsolatba, mert ott kapnak szeretetet. Mindig ez a hiba. Elmennek, gyerekeket szülnek, és ugyanaz kezdődik elölről. Ördögi kör, amiből nem tudnak kiszabadulni. Persze, jó egy gyerek, én is vágyom rá, hogy legyen, de még fiatal vagyok, itt lakom anyukámnál, mit érnék el vele?"

Valódi szükség
„Ha a roma emberek látnak egy jobb módú embert, aki sokat dolgozik, van pénze, kiegyensúlyozott családi élete, van mit ennie, innia, szépen iskolába járatja a gyerekeit, azt hiszik, boldogok lennének, ha ők is úgy élnének. Pedig nem a pénz tesz valakit boldoggá, sem az, ahogy él. Nekünk mindig is ez volt a gyengénk: ha majd sok pénzem lesz, akkor boldog leszek. A pénz ideig való – mikor van, pár nap alatt eltűnik, mintha nem is lett volna. Aztán ugyanaz következik, ugyanaz a monoton élet. Megkeserednek sajnos, sokan. Isten tudja, ki az övé, kit hív el, de az biztos, hogy a roma embereknek nagy szükségük van rá, és arra is, hogy valami reményt lássanak. Ők azt hiszik, emberektől fogják megkapni, pedig Jézus Krisztusra van szükségük. Csakis vele élhetnek boldog életet, és elégedhetnek meg azzal, amijük van."

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

parókia hu