Milyen tanulmányokat, illetve kutatásokat folytattok Budapesten?

Elif: Két éve diplomáztam teológia szakon Törökországban, utána kezdtem a mesterszakot az iszlámtörténet tanszéken, azóta is csinálom. Budapesten keresztyén teológiát tanultam. Tudom, hogy ez talán egy kívülállónak kicsit furcsa lehet, mivel muszlim vagyok. Elmagyarázom: bár nem túl részletesen, de valamelyest tanultunk a keresztyénségről az iszlám teológián. A Károli arra nyújott lehetőséget, hogy ezt az ismeretet bővítsem. Itt arra is van lehetőségem, hogy a keresztyénség kulcskérdéseit megvitassuk, úgy mint a Szentháromság, Krisztus természete és az eleve elrendelés. Úgy látom, az itt tanultak nagy hasznomra fognak válni a jövőbeli interdiszciplináris tanulmányaimban.

Sema: Én is teológiát végeztem, most filozófia mesterszakot végzek. Azért választottam a filozófiát a teológia után, hogy megértsem, hogyan gondolkodunk a vallásról, általában az emberiségről, erkölcsről, társadalomról. Régebben többen – köztük keresztyén egyházatyák is – arra használták a filozófiát, hogy a vallási doktrínákat megmagyarázzák és megvédjék azokat az ellenfelektől: pogányoktól vagy gnosztikusoktól. 
Most viszont azért kellene filozófiát tanulnunk amellett, hogy kijelöljük a gondolkodás paramétereit, hogy eligazodjunk a modern idők vallásait illetően is. Idáig a saját országomban a saját, muszlim nézőpontomból tanultam valamit a keresztyénségről, ez pedig jó alkalom volt arra, hogy halljak és megpróbáljak megérteni másokat, akiknek ez a hitvallása. Szerintem erre minden diáknak szüksége lenne. Nekem emellett fontos volt az is, hogy a kutatási területemet érintő keresztyén gondolkodást megértsem. Kíváncsi vagyok, hogy a keresztyénségnek miért volt a középkorban olyan szoros kapcsolata a filozófiával, és miért próbálta néhány egyházatya a keresztyén dogmákat a filozófiával magyarázni. Azért, mert a keresztyénség nem racionális, vagy épp ellenkezőleg? Valóban a platóni filozófián alapul a keresztyénség? Próbáltam ezekre a kérdésekre választ találni. Őszintén mondom, hogy megtermékenyítő tapasztalat volt.

Konkrétan hogyan alakult a keresztyénségről alkotott képetek az itt töltött idő alatt?

Elif: Budapest valójában a második olyan hely, amely a keresztyénségről alkotott képet formálta bennem. Az első ilyen élményem, találkozásom Londonban volt három éve. Bár, úgy látom, volt különbség a kettő között. Budapesten hagyományosabb a keresztyénség, mint máshol, és talán mondhatjuk, hogy itt a keresztyénség konzervatívabb. Az egyik fontos tényező, ami ezt a képemet formálta, a karácsony. A már egy hónappal korábban elkezdődő készülődések mutatják, hogy itt nemcsak a szórakozás oldala létezik az ünneplésnek, hanem intenzíven megvan a vallásos oldala is. Ezen kívül kétszer is volt lehetőségünk vasárnapi szertartásokon részt venni Magyarországon. Az egyik ilyen hely a skót misszió volt, mert egyedül itt van angol nyelvű szertartás. A másik egy vidéki város, ahová az egyik tanárunk hívott el. A kisvárosi gyülekezeti élmény nagyban különbözött a fővárositól, mivel itt a közösséget nagyrészt fiatalok alkotják. Életemben először itt voltam tanúja egy keresztyén közösség úrvacsorájának. Benyomásokat azoktól a barátoktól is szereztem, akikkel az iskolában és másutt megismerkedtem. Ez is mutatja, hogy egy másik ember megismerése és elismerése nemcsak a személyiségén, hanem a vallásán keresztül is történik. Ebben a tekintetben a gyakorlatban szerzett élmények hasznosabbak voltak számomra, mint az elméleti tudás.

Sema: Mielőtt idejöttem, élt már valamilyen kép a fejemben a keresztyénségről, de ez a kép tovább formálódott és tisztult itt. A keresztyénségről mint a három nagy világvallás egyikéről hallottam korábban. A Korán is sok helyen beszél róla és a keresztyén emberekről is. Az ittlétem jó alkalom volt arra, hogy szemtől szemben találkozzak velük. Tudjuk, hogy nagy szakadék van a keresztyén és az iszlám hit között. Az itteni barátaimmal ezekről a különbségekről beszélgettem, és néhány olyan témáról, amelyek alapvetőek a keresztyénségben, mint amilyen a Szentháromság, Jézus Krisztus, a felekezeti különbségek. Próbáltam azt is megérteni, hogyan indokolják a hitüket a különböző felekezetű keresztyének. Ilyen értelemben igazán megtermékenyítő volt az ittlétem. Kiderült számomra, hogy az itteniek jól képviselik a vallásukat és az értékeiket.

Minden teológiát tanuló diáknak ki kellene próbálnia ezt, mert az együttélés élményéből többet lehet tanulni, mint a könyvekből. Ebből a tapasztalatból jöttem rá, hogy fontos hangsúlyozni a különbségeinket. Bár mind hiszünk egy isteni lényben, de az világos, hogy a keresztyének Istene és Allah nem ugyanaz. A különbségek hangsúlyozása viszont nem jelenti azt, hogy le kell számolnunk a másikkal. Azt jelenti, hogy meg kell azokat a magunk és mások számára határoznunk. Mert a különbségek tesznek azzá, amik vagyunk.

Milyen benyomásokat szereztetek a magyar kultúráról ittlétetek alatt?

Elif: Öt hónapig éltünk Budapest központjában, a teológián tanultunk. Ez lehetővé teszi a kultúra és a vallás lehető legalaposabb megismerését. A körülöttünk élők, az iskolatársak tették ezt a leginkább lehetővé. Mint köztudott, az Oszmán Birodalomnak fontos szerepe volt a magyar történelemben. A kulturális kölcsönhatásnak, ami az együtt élés során keletkezett, máig látható nyomai vannak. Felfedezhető ez például a magyar nevekben is. Meglepetten konstatáltam, hány embernek Zoltán a keresztneve(a Zoltán név az ótörök 'szultán' szóból származik – a szerk.). Vannak történetek arról is, hogy a hagyományosan magyar étel, a gulyásleves elkészítését pedig az oszmánok vették át.

Ha a saját, mindennapi tapasztalatomra támaszkodom, általános megfigyelésem szerint a magyarok többsége segítőkész. Sajnos azért nem mindenkiről mondható ez el. Különösen a hivatalos személyek, állami hivatalokban dolgozók részéről tapasztaltam, hogy semmilyen érdeklődést nem mutattak irántunk. Nem tudom pontosan, miért viselkednek így, talán mert turisták és muszlimok vagyunk, ezért nem foglalkoznak velünk annyira. Ezzel viszont sokszor szembesültem és elég rosszul érintett.

Érzékeltetek-e abból a menekülthullámból valamit ittlétetek alatt, ami nyáron, majd kora ősszel érte el Magyarországot, illetve Európát? Sokan megkérdőjelezték, valóban menekültekről van-e szó, mások segítséget nyújtottak nekik. Ti hogy látjátok ezt a kérdést?

Sema: Először a Keleti pályaudvari metróállomáson láttunk menekülteket aludni. Meg is lepődtünk, majd megkérdeztünk valakit, miért vannak ott, ha menekültek, miért nem védi és segíti őket a kormány. Az illető azt mondta:„menekültek, de nem akarnak Magyarországon maradni, egy dolgot akarnak: Németországba vagy más európai országba eljutni vonattal. De még nem szabad vonatra szállniuk, ezért táboroztak le itt."

Azt, hogy valódi menekültek lehettek-e vagy sem, sokszor és sokaktól hallottam megkérdőjelezni. Úgy tűnik, ez a vád vezetett Európában néhány ellenük intézett támadáshoz. Kérdés, mit tegyenek ezek az emberek. Várják, hogy meghaljanak, vagy a túlélést válasszák? Nekünk, hívőknek hatalmas a felelősségünk értük. Ha képesek vagyunk ezt észrevenni, számunkra a jócselekedetekhez vezető úttá válhat az ő helyzetük. Ha a barátaimmal vagy másokkal beszélgetek a menekültválságról, általában a politikai vonatkozásokra hívják fel a figyelmet. Pedig az is fontos, hogy egyéni és erkölcsi felelősségünk van irántuk. Ezt nem adhatjuk fel – ha mégis, akkor a könnyebbik utat választjuk.

Két napja Alain Touraine francia szociológussal jelentetett meg interjút egy török újság, a Radikal. Ő mondta: „Láttam rendőröket migránsokat verni, hogy felszálljanak Párizsban a buszra. Ugyanaznap nagyszámú önkéntes segített mintegy kétszáz migránsnak a Szajna-parton. Tehát a kormányzat mostoha a bevándorlókhoz, de az emberek nagyon jók." Ezek a mondatok meglehetősen fontos dolgokat árulnak el. Nekünk, magánembereknek védelmeznünk kell azokat, akik segítségre szorulnak. Ez olyan feladat, amit az államoknak meg kell oldaniuk, akár igazi menekültek az ide érkezők, akár nem. Emiatt nekünk sem szabad feladnunk a segítségnyújtást, és nem szabad hagynunk, hogy az igazi menekültek áldozattá váljanak. Amit egyénileg megtehetünk, az is más, és amit a politika megtehet, az is más. Akkor lehetünk nyugodtak, ha úgy gondoljuk, eleget tettünk egyénileg és közösségileg annak a kötelezettségünknek, ami a menekülteknek humanitárius és erkölcsi értelemben a világ mind a négy sarkában jár. Azt hiszem, a választ magunkban találjuk. A fontos kérdés az: hány ember vállalta magára a világon ezt az erkölcsi és humanitárius felelősséget a menekültekért.

Sajnálatos módon több merénylet is történt a napokban, amelyet muszlim szélsőségesek követtek el, egyet éppen Törökországban. Hogyan érint ez titeket?

Sema: Nagyon szomorúak vagyunk a törökországi vagy bárhol a világon elkövetett terrorcselekmények miatt. A terror bármilyen formája bárhol elítélendő. A terrornak nincs vallása, nemzetisége, nyelve. Ezért úgy gondolom, helytelen egy bizonyos valláshoz kötni a terrorizmust. Lehet, hogy az elkövetők muszlimok, de ettől nem minden muszlim potenciális terrorista. Hadd világítsam meg ezt egy példával! Volt egy kellemetlen élményem az isztambuli bombarobbantás utáni napon. Az Andrássy úton sétáltam, amikor egyszer csak valaki odajött hozzám és azt mondta, nem hordhatok fejkendőt, mert Európában vagyunk, nem Afganisztánban. „Ha hordani akarod, menj haza" – mondta, majd visszafordulva még azt kiabálta: „Terrorista!" Megdöbbentett, még soha nem tapasztaltam ilyesmit. De állítom, hogy ez az ember sem a keresztyénséget, sem a magyarságot nem jeleníti meg számomra. Merthogy találkoztam olyanokkal is az egyetemen, akik igazán toleránsak és nyitottak, nyilván nem hibáztatom a keresztyén vallást és az összes hívőt emiatt az ember miatt. Mindenki tudja és tényként elfogadja, hogy az emberek hajlamosak a rosszra. De ez nem jelenti azt, hogy ez a hitükből vagy a vallásukból következne. Ezért nem a vallásokat kell vádolni. A tettek egyéneké. Az én élményem is csak ahhoz az egy emberhez kötődik, nem mindenkihez Európában. Ezért elvárom, hogy az emberek ne vádolják a vallásomat és az összes muszlimot néhány muszlim ember tettei miatt. Vannak, akik muszlimnak vallják magukat és olyanokat tesznek, ami nem helyénvaló az iszlám szerint. De ettől én nem válok bizalmatlanná a muszlimok és az iszlám iránt, mert nem muszlimok tetteihez, hanem az iszlám forrásokhoz fordulok, hogy megtudjam, mi az igazi iszlám és muszlim. A Korán nagyon világosan megmondja, hogyan kell muszlimnak lenni. Ha a keresztyénséget akarom megérteni, akkor is először a Bibliához fordulok, nem emberekhez. Mert tudom, hogy az emberek gyöngék és esendők. Így nem a vallásukat, hanem az embereket és az ő tetteiket kritizálom.

Ezen kívül: az, hogy valaki tettét a vallásához kötik, inkább muszlim elkövetőkkel szemben gyakori. Más vallások esetében nem ez a helyzet. Tavaly például egy C. S. Hicks nevű ember megölt három muszlim fiatalt a lakásukban az Egyesült Államokban. És senki nem vádolta azzal, hogy ezt a vallása miatt teszi. Ha ugyanezt egy muszlim követi el, valószínűleg a legtöbben a vallását vádolnák, nem őt. Ez okozza a növekvő iszlamofóbiát Nyugaton. Az iszlám tökéletes, a muszlimok nem. Ha egy muszlim hibát követ el, őt hibáztasd, ne a vallását!

Szerintetek élhet-e együtt a muszlim és a keresztyén kultúra egymás mellett?

Elif: Nem hiszem, hogy lenne akadálya ennek. Hitem szerint mindenkinek szabad gyakorolnia az általa kívánt vallást. Mert az iszlámnak van egy ilyen elve: „Nincs kényszer a vallásban." Valójában ez sosem volt másként a történelmünkben. Például az egyik olyan állam, amely más-más nemzetiségekhez és vallásokhoz tartozó közösségeket foglalt magába, az Oszmán Birodalom volt. Az ottománok figyelembe vették az emberi jogokat és a vallásszabadságot a nemzetiségek önrendelkezésében. Muszlimok és nem muszlimok meghatározott rendben élhettek a Birodalomban. A nem muszlimok iránti tolerancia közvetlenül az iszlám kiemelkedő tulajdonságaival van összefüggésben. Ezek a példák a jelen és a jövő emberiségének eligazításul szolgálhatnak. Ennek a keretrendszernek a létrehozásában a legfontosabb dolog a tisztelet. Ha ezt el lehet érni, a muszlim és a keresztyén kultúra tud egymás mellett létezni.

Mi okozhat atrocitásokat a civil életben muszlimok és keresztyének között, és hogyan lenne érdemes viszonyulniuk egymáshoz?

Sema: Nekem úgy tűnik, hogy azok az okok, amelyek a civil életben atrocitásokhoz vezetnek, távolodnak az erkölcsi és vallási értékeinktől. A legtöbben individualizáltak vagyunk. Ennek következtében elveszítjük a közösség érzetét. A lelkiismereti és erkölcsi felelősség napról napra csökken. Már senki nem törődik a másikkal. Ha az embereknek nincsenek isteni céljaik, miért törődnének egymással? Miért viselkednének erkölcsösen egymással? Ide vezet a szekularizáció. Ami nem azt jelenti, hogy az összes vallásos ember erkölcsös. Ez olyan nagy paradoxon, amin el kell gondolkodnunk. De a mondanivalóm lényege, hogy ha megszakad az isteni kapcsolat, vagy nincs célja az életnek, akkor hajlamossá válik az ember az ilyen atrocitásokra, akkor is, ha civilizált társadalomban él. Az emberiség és a társadalom modernné váltak, de az emberek ezzel egyidőben távolodnak az erkölcsi megfontolásoktól. A modern vagy polgári társadalomban élés önmagában nem vezet erényekhez. Rousseau, aki az egyik legfontosabb olyan filozófus, aki korán elkezdte kritizálni a modern vagy polgári életet, felhívta a figyelmet erre, mondván: a művészetek és a tudományok nem váltak az emberiség hasznára. Mert a tudás nem erősíti az erényes életet, ahogy az alábbi példával meg is magyarázza: „Vannak nagy fizikusaink, matematikusaink, vegyészeink, csillagászaink, költőink, de nincsenek már erkölcsös és kedves emberek." Mindenkinek el kell gondolkodnia azon a kérdésen, hogy hogyan jutottunk el idáig. Nekünk, hívőknek különösen. Mert azok, akik hisznek valamilyen isteni lényben, tudják, hogy az életnek van teológiai vonatkozása. Azt is tudják, hogy a világegyetemben mindennek, beleértve az emberi cselekvést, meghatározott célja van. Ezért tudatában kell lenniük a felelősségeiknek és céljaiknak. Ha a muszlimok vagy a keresztyének ennek tudatában vannak, ezzel a céllal összhangban élnek és cselekednek, és nem viselkedenek egymással ellenségesen vagy pusztító szándékkal, a világ jobbá fog válni.

Fordította: Regéczy-Nagy Enikő
Szerkesztette: Jakus Ágnes