„Az énekeskönyvet elsősorban azért kell megújítani, hogy segítse a gyülekezeti éneklést. A cél, hogy többet és jobban énekeljünk" – mondta érdeklődésünkre Bódiss Tamás. Az egyházzenész szerint az énekeskönyv megújításának előkészítő szakasza zárult le az elmúlt időszakban. „Három évvel ezelőtt Megőrzés és megújítás címmel konferenciát szerveztünk, amelyen svájci, holland és cseh protestánsok beszéltek az énekeskönyveik megújításáról. Ezekben az országokban az elmúlt hetven évben egy vagy több énekeskönyv is napvilágot látott. Kíváncsiak voltunk, miért és min változtattak évtizedek alatt, és hogyan gondolkoznak ma. Kiderült, az ő énekeskönyveikbe bekerültek új énekek – egészen újak is –, a genfi zsoltárok mellett zsoltárparafrázisok, kánonok, német korálok és merészebb stílusú dallamok is. Ösztönző ezeket az irányokat megvizsgálni, még ha nem kell is mindegyikben követnünk őket."

Véleményeket várnak
A magyar református énekeskönyv megújulásának lehetséges irányairól a novemberi zsinat által elfogadott Lélekkel és értelemmel című füzet ad majd tájékoztatást a gyülekezeteknek, amely egy példatárt is tartalmaz harminc énekkel. Ezek közé többszólamú énekeket, kánonokat és új stílusú dallamokat is beválogattak. Az anyag széles körű megismertetéséhez megvitató kampány is társul majd – mondta a Liturgiai és Himnológiai Bizottság titkára. „Presbiteri és gyülekezeti körökben, valamint nagyobb egyházi találkozókon érdemes lenne külön figyelmet szentelni ennek a füzetnek, megvitatni, hogyan találkoznak a benne foglalt változások a felhasználói igényekkel."

Mi kerülhetne bele?
A füzet áttanulmányozásával a gyülekezetek nemcsak a visszacsatolásra kapnak lehetőséget, hanem arra is, hogy felkészüljenek az újításra – tette hozzá az egyházzenész. „Vannak, akik sok új éneket szeretnének látni az énekeskönyvben, mások szerint még ennyit sem tudunk megfelelően használni; vannak, akik kimaradt dicséretek visszakerülésének örülnének, és olyanok is, akik a legújabban született énekek közül is beválogatnának néhányat. Minden véleményt nem jó és nem is lehet érvényesíteni, de fontos adalékul szolgál valamennyi hozzászólás, ezek fényében ugyanis még változhatnak a részletek."

Nehezen fellelhető énekek
Az énekeskönyv szerkezeti felosztását mindenképp átalakítanák. „Az 1948 óta használatos énekeskönyvünk struktúrája, az énekek sorrendjének meghatározása – a korábbiaktól eltérő módon – hitvallási, teológiai meggondolások alapján történt. Bármennyire megszoktuk is az egyes fejezeteit, sokan panaszkodnak, hogy nem találják meg bennük a megfelelő éneket. A 201-től a 485. dicséretig ugyanis a Heidelbergi Káté alapján megszabott sorrendben találhatjuk meg az énekeket, de ebben a felosztásban alig találhatók meg például az ünnepi énekek, az óév-újév énekei, nincs is külön fejezet erre. Márpedig az énekeskönyv leginkább az istentiszteleten használatos, ezért a liturgiát kell segítenie. A kezdő, a fő- és a záró énekek kiválasztásához is aránylag kevés támpontot ad, ezt a kérdést sem lehet csupán szójegyzékkel megoldani" – magyarázta a szakértő.

Ahány ház, annyi szokás
A leginkább mégis a dalszövegek és a dallamok korszerűsítése lenne esedékes. Ezek még sok vitát váltanak ki, ezért is fontosak a külső visszajelzések – hangsúlyozza Bódiss Tamás. 
„A gyülekezeteink között vannak több évszázados, kistelepülésen élők, kisvárosiak és a fővárosban megalakult, száz évnél fiatalabb közösségek is – a helyi sajátosságok pedig meghatározzák az éneklési stílust és a hagyományokat. Az évszázados tradíciókkal bíró gyülekezetekben jellemző, hogy intenzíven, de aránylag lassan énekelnek. Az 1948-as énekeskönyvbe akkor újonnan bekerült, szubjektív hangvételű ébredési énekeket nagyrészt az újabban alakult, illetve meghatározott kegyességi irányú városi közösségek kedvelik. Vannak gyülekezetek, amelyek régen túlnyúlnak a hivatalos énekeskönyvön, saját gyűjteményük van, azt használják, és a populárisabb éneklés felé is nyitottak. Azt kellene megtalálni, hogy adott közösségben mi lenne a továbblépés módja. Nem kell átlendülni rögtön a ló túloldalára – a tradicionálisan éneklőknél talán elég, ha ritmikusabb éneklést vezetnek be. Amit minden esetben érdemes hangsúlyozni az, hogy van egy olyan törzsanyag, amelynek védett helyet kell biztosítani a gyülekezeti életben, és ez az istentiszteleti liturgiában lehetséges. Ezenkívül helye lehet a gyülekezet életében annak is, amit az adott közösség jól fogad, illetve amire jobban rezonál."

Új, de nem felszínes
„A cél: református énekanyagunk törzsét úgy használni, hogy az egészséges módon éljen tovább, ugyanakkor lehetőséget nyissunk az újnak is" – összegezte Bódiss Tamás. „Meg kell őrizni a gyökereinket, de nem elsősorban azért, mert ez nemzeti vagy református érték, hanem azért, mert a régies, de még érthető szövegekben olyan tartalmak és mélységek vannak, amelyekre szükségünk van a hitmélyítés szempontjából. Az újabb szövegek igen gyakran – bár nem mindig – felszínesebbek, és ezt a kortünetet nem jó erősíteni, kiszolgálni. A zenekultúra peremén az elmúlt századokban is éltek olyan könnyebb, egyszerű zeneiségű műfajok, amelyekből néhány bekerült az egyházi dallamvilágba is, de a felszínességnek az egyházi énekkultúra nem adhat teret, hiszen a hitünket nem a felszínen kell megélnünk, hanem mélységében."

Érthetőbb, korszerűbb szövegek
Nemcsak az énekeskönyv szerkezetét, de a szövegek újítását illetően is van mit meggondolni.
„Régi énekeink szövegei még a nyelvújítás előtti korból származnak, igen értékesek és üzenetük van, csupán néhány kiugró, megváltozott jelentésű kifejezés esetén kell változtatni bennük. A genfi zsoltárok is ebből a korból valók, de az eredeti Szenczi-szövegeken történtek változások, melyeket egy néhány évvel ezelőtt született összehasonlító kutatómunka részletesen feltárt. Ez az összehasonlítás egyelőre csak egyfajta megalapozás az énekeskönyvi szövegekről való gondolkodáshoz. Dicséretszövegeink egy másik része a 19–20. században született, sok fordítás éppen az énekeskönyv számára készült. Erre példa a rendkívül népszerű Szólj, szólj hozzám, Uram kezdetű ének, amely azért került a legutolsó helyre, mert a nyomdai előkészítés már zajlott, amikor még dolgoztak a szövegen."

Bódiss Tamás hangsúlyozta: bár egyes vélemények szerint a szövegekhez nem kell hozzányúlni, sokan szorgalmaznák a tapintatos szöveggondozást. A gyülekezetek visszajelzései segíthetik az erről való döntést.

Jobb, szebb dallamok
Némelyik régi éneknek nemcsak a szövege újulna meg, hanem a dallama is. „Vannak olyan, elsősorban reformáció kori énekeskönyvi énekek, amelyek azért nem gyökereztek meg, mert nem túl szerencsés a dallamuk. Ezeket a nem közismert énekeket dallamilag is érdemes javítanunk. Fontos szempont a kottakép javítása, akkor is, ha ez nem dallamváltozással, csupán jobb olvashatósággal jár. És természetesen minden ének kottával együtt jelenik majd meg. Egyes dallamok már kialakult és meggyökerezett dallamvariánssal élnek a Kárpát-medencében. Ezeket nem kell kiirtani, sőt ezek a-b-cmegjelöléssel egymás mellett lehetnek majd az énekeskönyvben. Központi alkalmakon természetesen a legismertebb dallamváltozatot fogjuk használni."

Lélekkel és értelemmel
A hamarosan megjelenő Lélekkel és értelemmel című összeállítás Pál apostol szavait idézi: Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is; dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. (Vö. Korinthusiakhoz írt első levél 14. rész, 15. vers) 
„A zene a dallamon keresztül különösen megragadja a lelket. Olyan változásokat indít el benne, amelyeket a szó önmagában nem képes. Ahogy mondani szokás: ahol a szó ereje véget ér, a zene, az ének ott kezdődik el. Helytelen azonban, ha csak a zene, a dallam kerül fölénybe, a szöveg pedig elhanyagolódik. Sok modern ének hordozza ezt a kísértést. Ezért fontos a lélek és az értelem egyensúlya" – magyarázza Bódiss Tamás.

Alapos és gyakorlatias
A legfontosabb, hogy tudományos alapossággal, de gyakorlati szempontokat szem előtt tartva alakuljanak a munkálatok – tette hozzá a bizottság titkára. 
„Fontos volt, hogy a csapatban legyen olyan lelkipásztor, aki zenei téren is tájékozott – szövegeket ír vagy kántorizál –, ahogy egyházzenész és olyan szakember is, aki tájékozott a himnológia történetében, és a régi énekeskönyveket is ismeri. A tavaly novemberi zsinat kimondta: az MRE Liturgiai Bizottsága és a Generális Konvent Himnológiai Bizottsága Fekete Károly tiszántúli püspök elnöklésével közös testületként folytathatja a munkát az istentiszteleti liturgia és az énekeskönyv megújítását illetően, melyek közül utóbbi a sürgetőbb. A füzet megjelenése után az új énekeskönyv előkészítését közösen folytathatjuk, konkrét részfeladatok elvégzésével. A szöveggondozás terén nagy szükségünk lenne néhány rátermett személyre, nyelvészekre, költőkre vagy szöveggondozáshoz értő szakemberekre, hiszen ez a kör sem állhat csak irodalomtörténészekből."

Próbaénekeskönyv születik
Világos, hogy az idő múlásával változó nyelv és zenei ízlés indokolja, hogy legfeljebb negyvenévente megújuljon, korszerűsödjön az egyházi énekgyűjtemény. Arra a kérdésre, miért kellett hetven évet várni az új református énekeskönyvre, Bódiss Tamás azt mondta: „A rendszerváltásig szóba sem jöhetett új énekeskönyv kiadása, 1990-ben pedig, noha éppen lejárt a negyven év, hirtelen nem voltunk elég felkészültek, érettek az új helyzetre. Az 1996-os egyetemes énekeskönyv létrejötte – bár Erdélyben és Kárpátalján előrelépést jelent ma – nem volt eléggé megalapozott. Tíz éve született Berkesi Sándor debreceni karnagy szerkesztésében egy ifjúsági énekeskönyv, amely annál szélesebb körben – a felnőtt korosztályban – is használható, négy évvel ezelőtt pedig hároméves előkészítés után adták ki Dunamelléken a Krisztus az énekem című énekgyűjteményt. A fekete énekeskönyv új kiadásának előkészítése hét éve zajlik, ám sok vita övezte, ezért nem volt minden szakaszában eléggé intenzív a közös munka. Bár az új kiadást kecsegtető lenne a reformáció ötszázadik évfordulójára időzíteni, a végső időpontot mégsem lenne szerencsés kitűzni, mert még bőven van megválaszolásra váró kérdés. Ezért is szükséges a nyitás a közvélemény felé, amitől azt várjuk, hogy előrelendíti majd az énekeskönyv ügyét. Mivel az idő sürget, először egy próbaénekeskönyv közreadása lenne a legcélravezetőbb, a munka ütemezését tekintve pedig részhatáridők megállapítása a fontos, és azokhoz pontosan kell tartani magunkat."

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás