A folt
Nincs az a folt, ami kifogna rajta – meséli mosolyogva, és látszik, hogy végigfut az agyán a lehetséges pecsétek és szennyeződések arzenálja. Szinte mindent tud az anyagokról, kényes kelmékről, ruhákról és persze a csúfos, makacs foltokról. Kedves Olvasó! Ne menjen ki sóhajtva a konyhába egy pohár üdítőért, mert nem színes-szagos mosószerreklám következik, hanem igaz történet, olyan férfiról, aki valóra váltotta gyerekkori vágyát, szereti a szakmáját, és el sem tudja képzelni, hogy mással foglalkozzon. Máté János mosómesterként dolgozik egy budapesti luxusszállodában. Számos visszatérő kuncsaftja van, akik csak rá bízzák kedvenc ruhadarabjaikat: bepiszkolódott öltönyüket, kiskosztümjüket vagy estélyi ruhájukat.

A zongora nem cigánynak való
Kék garbóban és farmernadrágban fogad, de amikor rákérdezek, hogy milyen stílust kedvel, sietve kijelenti, hogy ebben a szerelésben nem jár kint az utcán, sokkal jobban szereti az elegáns öltözetet. „Nyakkendős" volt már egész apró gyerekként is – mondja. Szülei cimbalmosnak tanították első osztályos korától, de egyáltalán nem szerette ezt a hangszert.
– Jó kisfiú voltam, ezért megtettem, amit kértek a szüleim, gyakoroltam, de a cimbalmozás nem érdekelt. Mindig zongorázni szerettem volna, de erre csak azt vágták a fejemhez, hogy a zongora nem cigánynak való. Bárhogy szerettem volna, nem engedték, hogy zongorázni tanuljak.

De jó lenne!
János egyszer, még tizennégy évesen Budapestre utazott az osztálytársaival, hogy iskolai bankettjükre egyforma inget és nyakkendőt vásároljanak, és miközben a Duna-korzón lófráltak, olyan érzés tört rá, ami meghatározta a sorsát.
– A szállodasoron sétáltunk, és az egyik szép hotelnél arra gondoltam, hogy de jó lenne egyszer itt dolgozni! Persze ez csak egy vidéki fiú víziója volt, aki feljön Pestre és álmodozik. Az érzés mégis kísért – mondja elgondolkodva.

     Más út
Később sem barátkozott meg a zenészélettel, de nem mert a szüleinek ellentmondani. Két évig cimbalmozott egy étteremben, amikor végre összeszedte a bátorságát és megmondta, hogy nem csinálja tovább.
– Nagy teher volt számomra, hogy zenész cigány legyek. Nem éreztem tehetséget hozzá. Apám a környék legkiválóbb prímása volt, én pedig tudtam, hogy vagy nagyon szuper és profi leszek a munkámban, vagy semmilyen. Nekem egyszerűen nem volt a véremben, hogy cimbalmos legyek. Más utat kellett keresnem.

A hála
János elérte, amire vágyott, ma a legjobbak közt emlegetik a szakmájában.
– Ez fantasztikus érzés. Ha nem is azt a vonalat vittem tovább, mint az apám, mégis átérezhetem azt, amit ő érezhetett. Azt hiszem, hogy apám nagyon büszke volt magára, mert elismerték, én pedig azért vagyok hálás, hogy nem hoztam szégyent a fejére, hiszen én is jól végzem a munkámat. Nem rontottam le apám jó hírét.

     Egy férfi nem gondolkodik a mosáson
Az életem fordulópontja azt volt, amikor Budapestre kerültem. Addigra már úgy éreztem, hogy kudarcba fulladt az életem. Azt gondoltam, hogyha az élet a bulikból és mulatozásokból áll, akkor ennek semmi értelme, én ebből nem kérek. A pasaréti gyülekezetbe kerültem, és nálunk úgy mondják: megtértem. A Pető Intézetben kezdtem dolgozni mint segédmunkás, de ott a főnököm valami miatt felfigyelt rám és elküldött mosómesternek tanulni. Korábban nem is hallottam ilyen szakmáról, meg egy férfi nem is gondolkodik ilyesmin, hogy milyen lehet mosni, de én valamiért első perctől kezdve nagyon megszerettem. Biztos vagyok benne, hogy Isten vezetett ezen az úton. Huszonegy éves voltam, amikor textiltisztító és vegytisztító szakmát szereztem. A szakmunkásképzőből az egyik tanárom megkérdezte, hogy szeretnék-e szállodában dolgozni dupla annyi fizetésért, mint amit akkor kerestem. Próbaként adott egy kosztümöt és egy öltönyt, és az én felelősségem volt, hogy milyen lesz.

Ember vagyok
A mások bizalma hatalmas önbizalmat adott nekem – folytatja. – Mivel én cigány vagyok, nekem nagyon sokat számított, hogy bíztak bennem, fölfigyeltek rám, látták bennem a tehetséget. Nem a származásomat nézték, hanem azt, hogy ember vagyok. Egyre több és nehezebb feladatot kaptam, és ez még jobban ösztönzött a minőségi munkára. A szállodánk is a maximális minőséget követelte, nem érte be a gyengébbel, így nagyon kellett törekednem. Nem is tudtam, hogy mindez bennem van, mégis előjött. Meg tudtam csinálni.

A mosás rejtelmei
Elárulom Jánosnak, hogy korábban sohasem hallottam a mosómesterségről, így beavat a szakma rejtelmeibe.
– A felső- és alsóruházatot anyaga és színe szerint szétválogatjuk, majd betesszük a mosógépbe és kimossuk. – Ez nem nagy kunszt – mondom, bármelyik háziasszony így szokta, a titkokra vagyok kíváncsi. 
– Az estélyi ruhákat, kosztümöket, öltönyöket nem lehet géppel, vagy kézzel vízben mosni, ezeket vegytisztítással végezzük. Mi jobban ismerjük az anyagokat, mint az átlagember, és átlátjuk a műveleteket, amelyek tisztává varázsolják a ruhát. Másképp kell bánni egy öltönnyel, kosztümmel, vagy estélyi ruhával. Ha a selyem nagyon vékony, akkor finoman lehet kezelni csak hideg vízzel, és persze vannak gépeink, amivel ki lehet a foltot kezelni. A vegytisztító gép száraztisztítást végez, ami nem roncsolja az anyagot. Fontos az is, hogy nagyon jól kell tudni vasalni.

Megéri
Nem szeretem visszaadni a ruhát – mondja János, amikor azt kérdezem, volt-e valaha olyan folt, ami kifogott volna rajta. Számos fehér öltönyt szabadított meg a vörösboros folttól. Azt állítja, hogy megéri bajlódni, küzdeni a ruhákkal, mert megbecsülik érte. 
– Sokan értékelik a munkámat, és nem is tudnék lejjebb adni a színvonalból. Nem szeretnék úgy dolgozni, hogy ahogy esik, úgy puffan, majd lesz valahogy. Akkor az egész értelmetlenné válna. Vannak szállodai és külsős vendégeink, akik rendszeresen visszatérnek hozzánk. Az egyik kedvencem egy igen idős hölgy, aki mindig hozzánk hordja tisztítani egy tizenöt éves gyapjú kosztümjét. Csodálatos kosztüm, de talán azért, mert együtt gyönyörű a hölgy és a ruha.

Széppé válik
Ahogy erről beszél János, egyszerre sok mindent megértek a munkájáról. Azt, hogy szeret újjávarázsolni, örömet szerezni. És persze sikeres, mint az apja.
– Boldog vagyok, mert látom a munkám eredményét, hogy milyen széppé válik az anyag. Csak Istentől kaphattam ehhez a munkához tehetséget. Honnan is kaphattam volna máshonnan? Gyerekként volt egy vágyam, de nem tudtam pontosan, hogy mit akarok. Isten úgy és pont akkor teljesítette, amikor szükségem volt rá.

Fekete Zsuzsa /www.parokia.hu

(A képek csak illusztrációk)