Talán megbocsátják nekem, de nekem úgy tűnik, mintha ilyenkor egyfajta állandósult vallásos múltbéli időutazásban élnénk. Már-már ószövetségi emberként viselkedünk. Messiási próféciákat olvasunk, s miközben elvileg mindent tudunk, mégis úgy lapozgatjuk azokat, mintha a fölidézett jövendöléseknek az elkövetkezendő karácsonykor kellene beteljesülniük.

Ezt erősíti meg az a tény, hogy sokak hite, de legalábbis készülődése csak a megtestesülésre, vagy éppen a jászolban csendesen szendergő csecsemőre, a gondoskodásra, az anyai karokra és emlőkre szoruló gyermekre irányul.

Csupán a születés körülményeire. A születésre! Ez azonban már nem hit kérdése. Ez történelmi, sőt üdvtörténeti tény. Persze, tudjuk, de mégis... A mi hitünknek az eljövendőre kell irányulni, ahogy az ószövetségi nép hite is előretekintő volt. Jövőbe néző. Ez az irányultság azonban az újszövetség népe számára új tartalmat jelent. Nem az Immánuel, a Messiás születése, hanem a visszajövetele az új prófécia.

Ez kell hogy legyen a 21. század adventje. Immár nem az eljött érkezése áll középpontban, hanem a visszajövendő várása. Jézus születése a megváltásra nézve elengedhetetlen volt. Ez a születés, ez a testté létel azonban már megtörtént. Persze igaz, hogy Krisztus születése nélkül nincs visszajövetel, ám hiába van karácsonyunk, ha nincs Golgota, de hiába van Golgota, ha nincs húsvét, és hiába van feltámadás, ha nincs mennybemenetel, de Jézus mennybemenetele is hiábavalóság a számunkra, ha nincs visszajövetel, amikor is az övéit magához veszi, és beviszi őket országába.

Ez a megváltás célja. És mi ebben az új időben, ebben a cél előtti időben vagyunk. Nem az eljövetel, hanem a visszajövetel váradalmában. Ez a mi üdvtörténeti stációnk. És ez más, teljesen más. Sőt, már az első századi keresztyének is ebben a várakozásban éltek. Elég csak az apostolok írásait olvasni, s láthatjuk az ő új adventi hitüket. 

Pál apostol több levelében is ír erről a hitről. A Filippibeliekhez írott levelében ezt olvashatjuk: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül." (3,20). Milyen egyértelmű és bizonyossággal teljes hitvallás. Az apostol figyelme a jövőre, Jézus dicsőséges eljövetelére, mint végső megoldásra összpontosul. Tudja, hogy az a Jézus, aki az apostolok szeme láttára fölment, visszajön. Ahogy olvashatjuk is: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1,11). És ő hittestvéreivel együtt erre készült.

A thesszalonikaiakért mondott hálaadását e gondolattal zárja: „és várjátok a mennyből Jézust" (1Thessz 1,10a). Ez volt a gyülekezet Istenhez forduló hitének koronája, betetőzése. Nem véletlen, hogy a levél negyedik és ötödik részében ismét megjelenik az Úr visszajövetelének fölvetése. Hogy Pál apostolnak mennyire személyes meggyőződése volt Krisztus visszajövetele, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor számot vet az ő küldetésével, ezt mondja: „...végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését." (2Tim 4,8).

Az apostol nem karácsonyra tekintett vissza, nem abból élt, hanem a mennybe ment Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléből. És itt említem meg a Zsidókhoz írott levelet is – ha már korábban, igaz, alaptalanul, Pálnak tulajdonították –, melyben ugyancsak hangot kap a Jézus visszajöveteléről szóló hit: „Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (9,28b).

A levél szerzője nyilvánvalóan túllép a karácsonyi eseményeken, másodszori megjelenésről beszél, mert immár annak kell beteljesedni. Az író a betlehemi jászlat maga mögött hagyva, fejét fölemelve az égre tekint, ahonnan a Krisztust várja, hogy jöjjön ítélni élőket és holtakat.

Péter apostol váradalma egészen naturálisan van megfogalmazva. Szinte ijesztő. Az ő adventje sem jászlas, nem csillagos, egyáltalán nem múltba néző.„De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben." (2Pét 3,10–14)

Íme, a két apostol közötti egyik különbség. Amire Pál nem emlékezhetett, Péter emlékszik. Emlékszik arra, amit Jézustól hallott, amikor apostolként követhette őt. Az ő kijelentését adja tovább, igaz, átfogalmazva, de tartalmában hűnek maradva. „... a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek" – mondja Jézus az ő eljöveteléről (Mt 24,29). Ez a recsegve-ropogva elmúlás kijelentése.

Nos, ilyen adventben vagyunk? Az első század keresztyénei ilyen adventben éltek. Erre készültek. Arra, hogy az Isten által teremtett, s a számukra oly csodálatos égbolt lángba borul, arra, hogy a föld elemei megolvadnak, mert új eget és új földet vártak. És nem azért, mert ezt a földet nem szerették volna, hanem mert tudták és várták azt, aminek az Úr akaratából be kell következni. Félünk – és nem ok nélkül – a drasztikus környezeti változástól. Klímakutatók szerint 50% esélye van az emberiségnek e század túlélésére.

Ez valóban döbbenetes. Ha egy nagyobb meteorit közeledéséről hallunk, összeszorul a szívünk. Rettegünk mindentől, ami ennek a világnak a végét jelentheti. Pedig hinnünk, sőt, tudnunk kell, hogy ez nem marad, maradhat fönn örökké, mert az Úrnak más terve van vele.

Amikor Ő eljön – hangsúlyozom, amikor eljön! –, az az övéi számára nem globális méretű katasztrófa, hanem az utolsó időkre vonatkozó prófécia boldog beteljesedése lesz. És ezt Péter és a levél címzettjei is tudták. Ezért számukra az advent az erre való készülődést jelentette.

Várták Isten napjának eljövetelét, és ezért igyekeztek tiszták és feddhetetlenek lenni. Ez az igyekezet, ez a törekvés volt az ő adventjük. Nem külsőség, hanem szívbéli akarat. Az advent tehát a megszentelődés ideje, amely életünk, vagy – közeli eljövetele esetén – a világ végéig tart. Ez az újszövetségi ember hite és adventje.

Ma nem a megszületendő Messiást váró időben, hanem a visszajövő Krisztust váró korszakban vagyunk. Ez a nagy advent, az utolsó idők korszaka. Már nem kell az ősevangélium beteljesedésére várni, már csupán egy esemény van előttünk, s ez az Úr visszajövetele!

Kérdés: az eljövendő Krisztust várjuk? Az ő végső megjelenését és ítéletét? A juhok és kecskék szétválasztását? Azt, amikor majd szemtől szemben láthatjuk őt? Amikor a jászolban fekvő gyermek helyett a trónon ülő király előtt hódolhatunk? Ezt várjuk, vagy az Újszövetség próféciái helyett inkább reklámokra figyelünk? Igen, ünnepeljük meg Krisztus születése napját.

Ezt még akkor is megtehetjük, ha a Bibliában nincs semmilyen konkrét utalás rá, s ha jól tudjuk, hogy december 25-e karácsony ünnepévé nyilvánítása csak 325-ben, a niceai zsinaton történt. Emlékezzünk meg Jézus születéséről, készüljünk az ő egyéni befogadására, és a benne való megerősödésre, de az ószövetségi helyett legyen újszövetségi, az apostolokkal és a többi tanítványokkal megegyező várakozásunk, adventünk. A várván vártam az Uratváljék lelkünk új adventi sóhajtásává! Mi több, karácsony legyen Urunk második eljövetelének előképe, hogy amilyen bizonyos, hogy a Fiú, az Ige megtestesült, eljött, olyan bizonyos az ő visszajövetele is. A bibliai iratok is erre akarnak fölkészíteni bennünket.

Ne feledjük, hogy az evangéliumok többségének eleje ugyan karácsonyra koncentrál, ám az Újszövetség egyetlen prófétai könyvében az Úr a befejező áldásmondás előtt ezt az ígéretet teszi: „Bizony, hamar eljövök." S erre János, az apostol nem is felelhet másként, mint igazi adventi válaszadással: „Ámen. Jöjj, Uram Jézus!" (Jel 22,20). Úgy legyen!

A 21. század embere számára ez az egyetlen beteljesülésre váró nagy prófécia. Bárcsak mi is egyre többen tudnánk adventi lélekkel, az Ige szavaival azonosulva mondani: Jöjj, Uram Jézus!

Apostagi Zoltán
A szerző a vértesaljai református egyházmegye világi főjegyzője.