Hogy mennyire aktuális és a társadalom jelentős részét mélyen érintő kérdésről van szó, azt jól mutatja a különféle megnyilvánulások intenzitása és sokasága. Európai szintű probléma ez, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és – a nemzeti válaszokon túl – a közös uniós fellépés szükségessége is jól látszik azokból a statisztikai adatokból, amelyek a menekültek drasztikusan növekvő számáról szólnak. 
Míg tavaly Magyarországon 42 500 menedékkérőt regisztráltak a hatóságok, addig az idei év első hat hónapjában 53 ezer főt. Összehasonlításképpen: idén a nálunk jóval erősebb gazdaságú és nagyobb lélekszámú Olaszországban „csak” 47 ezer főt. 

A tavalyi 42 500 menedékkérőből összesen 800 volt jogosult arra az európai uniós normákkal összhangban lévő magyar szabályok szerint, hogy menedékjogot kapjon. Tehát „csak” minden ötvenedik menedékkérő volt olyan politikai üldözött vagy humanitárius katasztrófa elől menekülő, akinek befogadása, megvédése erkölcsi, emberi kötelességünk a hatályos szabályok szerint. 
Ezekből a kiragadott számokból is jól látszik, hogy súlyos és válaszokat követelő problémával állunk szemben. Talán nem túlzás mindezt új népvándorlásnak nevezni. 

A kormány által indított nemzeti konzultáció és plakátkampány által kiváltott – sokszor erősen érzelmi – reakciók sokasága azt mutatja, hogy elindult egy folyamat a társadalomban, amely azt jelzi: nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémát, és a kényelmes karosszékekből, üvegablakos irodákból, tárgyalóasztalok mellől sablonos válaszokat adni a kérdésre. Az eddig sokszor hatékonynak tűnő módszerek kudarca teljesen egyértelmű. 

Béna kacsaként áll Európa az illegális bevándorlással szemben, és nehezen találja az új utat a probléma kezelésében, holott gyors és hatékony választ kell adnia. Itthon pedig vitatkozunk a témáról, sokszor kicsit erőteljesen, a plakátokat is megrongálva, de az tagadhatatlan, hogy elindult a felvetett téma „konzultációja”, és nem csak a kérdőívek kitöltésével. A kormány a téma jelentőségéhez mérten bátran és erős üzenetek megfogalmazásával kezdte meg a megoldási kísérletek kidolgozását, és határozott választ adott azzal a döntésével, hogy a déli határra kerítés építendő. 

A megfogalmazott üzenetek, az eldöntött intézkedések nem nagyon térnek el más, demokratikus államok által folytatott kampányoktól és intézkedésektől. Gondoljunk itt csak az Ausztráliában folytatott videókampányra vagy az Egyesült Államok és Mexikó határán felépített kerítésre, de Spanyolország, Bulgária vagy Görögország példáját is említhetnénk. Sok bírálat érte a kormányzati kommunikációt, de az vitathatatlan, hogy az emberek jelentős részét sikerült felrázni és állásfoglalásra bírni az illegális bevándorlással kapcsolatban. 

Végül még egy gondolat, amely nem elhanyagolható az újonnan induló népvándorlással kapcsolatban. Egyes cikkek és tanulmányok arra hívják fel a figyelmet, hogy a bevándorlás hatalmas üzlet. Egész embercsempész-hálózatok működnek például Afrikában, amelyek – kihasználva az ottani politikai zűrzavart és nyomort – busás fizetségért „utaztatják” embertelen körülmények között a jobb élet reményében Európába vándorolni szándékozó tömegeket. Egyes számítások szerint az eközben a csempészekhez kerülő összeg eléri a hétmilliárd dollárt.

Keresztényként mindent meg kell tennünk az üldöztetést szenvedőkért, és segítenünk kell a nélkülözőket, hogy szülőföldjükön találják meg a boldogulás lehetőségét. A „fogadjunk be mindenkit” elvvel, vagyis a népvándorlásszerű folyamat további erősítésével nem a menekülőkön segítünk, hiszen ők itt is ugyanolyan szegények maradnak, hanem az embercsempészek zsebét tömjük meg. Érdemes átgondolni, milyen megoldást válasszunk.

A szerző evangélikus lelkész, a Luther Otthon – Szakkollégium igazgatója, a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Forrás: Evangélikus élet, szöveg: Barthel Rúzsa Zsolt