Európában sokkal magasabb életszínvonalon élünk, mint az emberiség nagy része, mégis gyakran hallani elégedetlen hangokat. Mi lehet ennek az oka?

Nagyon szubjektív annak a megítélése, hogy hogyan élünk. Magyar ember még sosem élt ilyen jól a Kárpát-medencében, mint ahogyan most élünk, és erről akár szívesen is vitázom bárkivel.

Miért állítja ezt?

Ha megnézzük lehetőségeinket, láthatjuk, hogy nagyon jó feltételek között élhetünk: tanulhatunk, van kiépített egészségügy, tudjuk, hogyan lehet egészségesen táplálkozni, szabadon utazhatunk, és még hosszasan sorolhatnám, de egy a lényeg: soha nem voltunk még ilyen jó helyzetben.

Egyszer egy néni azt mondta nekem, hogy nem tudom, mit beszélek, hiszen ők nagyon szegények. Megkérdeztem a nénit, hogy hány cipője van: tíz, esetleg húsz, vagy még annál is több? Durcásan felelte, hogy több mint húsz. De ha húsz évvel ezelőtt tettem volna fel ugyanezt a kérdést, talán a válasz az lett volna, hogy két cipője van.

Ha pedig ezért őt szegénynek neveztem volna, biztosan megsértődik.

Manapság annyi cipőnk van – nekem is –, hogy ha ma elindulnánk, nem tudnánk őket elkoptatni halálunk napjáig sem, mégis sokszor úgy érezzük, hogy szegények vagyunk. Miért? A világ leggazdagabb embere is azért gyűjt, mert úgy érzi, hogy nincs elég neki.

Belülről kellene megváltoznunk, és magunkévá tenni a jézusi eszmét: ne gyűjtsetek a földön kincseket!

Mi segíthet abban, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat, hiszen a fogyasztói társadalom mindenkire hat? Benne vagyunk a csapdában nyakig.

Az egész világ csapdában van. Részt vettem egy konferencián Rómában, ahol egy nővér arról beszélt, hogy Afrikában, ahol szolgál, annyit keres egy családfő havonta, mint amennyi egy menekült gyermek napi kvótája Ausztriában. 150 millió olyan gyerek él a földön, aki utcagyerek, sodródik napról napra. Az internet elterjedésével az óriási különbségeket már mindenütt láthatják.

Az afrikai gyerek látja, hogy milyen ruhában jár, milyen ételeket eszik, milyen életszínvonalon él az Európában élő társa. Hihetetlenül nagyok a különbségek a világban, és félek, hogy egy globális forradalomban elképzelhetetlen fájdalmat okozhatunk majd egymásnak. Ha nem tudjuk megosztani kenyerünket a rászorulókkal, annak lesz következménye. Soha nem elég a magunk gondjával törődni.

Hogyan lehet hidat képezni a szegények és a gazdagok között?

Sok szegény embert segítettem, de tapasztalatom szerint nem az volt az igazi segítség, ha a nyomornegyedben ruhát, ágyneműt vagy ételt osztottam. Az igazi segítség az volt, hogy befogadtam az életembe egy-egy bajban lévő gyereket, embert vagy családot. A befogadáskor „szerződést" kötök velük.

A gyerekeknek elmondom, hogy ezentúl gondoskodom róluk, ennek fejében ők tanulnak és dolgoznak. Szép lassan átjárják a gyermeket is azok az értékek, amik engem mozgatnak, és valóban megváltozik az életük. Jézus Krisztus nem a mennyek országából osztogatta az embereknek a hasznos tanácsait, hanem eljött közénk. Odabújt Máriához, odament a napkeleti bölcsekhez, együtt élt az apostolokkal.

Csak akkor lesz átjárható a világ, ha befogadjuk egymást az életünkbe.

Nyilatkozataiban nagyon egyszerűen beszél arról, hogyan kezel súlyos problémákat, konfliktusokat. A hétköznapokban azonban sokszor azt érezzük, hogy nem vagyunk képesek hasonló gondokat orvosolni.

Isten nem teremtett selejtet, minden egyes ember Isten drága ajándéka. Ha a poros padlásról előkerülne egy eredeti Rembrandt-festmény, lehetne rajta bármennyi kosz, pókháló és légypiszok, attól az még eredeti Rembrandt, mert egy zseni alkotta. Lehet, hogy egy hozzánk került gyereken van némi pókháló és piszok, de attól még eredeti, mennyei alkotás.

Ha így közeledek a gyermek felé, akkor megérzi a tiszteletemet, a bizalmamat, és felszínre tör belőle az a szép ragyogás, amit Isten öntött belé.

Azt mondja, hogy szerződést köt a gyerekekkel. Betartják a szerződést, vagy el-eltérnek tőle?

Semmi olyat nem kérek a gyerekektől, ami számukra rossz lenne. Bármi, amit kérek, a javukra válik az életben. Próbálom megértetni, hogy ha tanul és dolgozik, akkor gazdagabb, boldogabb lesz az élete. Nekem mint pedagógusnak nem az a feladatom, hogy tutujgassam a gyereket, hiszen ez itt nem a Disneyland. Nálunk nem szórakozni kell, hanem tanulni, dolgozni, kibontakozni. Általában ezt megértik a gyerekek.

Aki nem érti meg, azt kézen fogom, kiviszem a piacra a kofához, aki néha olyan hittanórát tart, hogy akár jegyzetelni is lehetne a szavait. Elmeséli, hogy mennyit dolgozik, hajnalban kel, túrja a földet, esőben, hidegben is árulja a portékáját.

Elmondom a gyereknek, hogy ez az út is járható, és akkor is szeretni fogom, ha petrezselymet árul majd a piacon, mégis azért drukkolok, hogy ő jobban, könnyebben éljen. Helyette nem cselekedhetek, a labdát neki kell kapura rúgnia.

Volt olyan eset, ahol az emberi segítség már kevésnek bizonyult?

Ha a gyerek lóg, pofátlan, nem tanul, hazudozik, akkor megkeresem a legközelebbi rokonát és hazaviszem. Neveljék ők vagy adják állami otthonba. Kegyetlen dolognak tűnhet ez, de hála Istennek az elmúlt húsz év alatt nagyon kevés ilyen eset volt. Nem szabad bizonyos szint alá menni, nem szabad a jézusi tanításból engedni. Előfordult az is, hogy a gyerek magától visszatért hozzánk két-három év múlva.

A panaszkodó emberek sokszor a politikusokra, a nagyhatalmakra, bankokra és még sok egyébre mutogatnak, vagyis felelősöket keresnek. Miért?

Több mint ötezer gyereket fogadtunk be az otthonainkba, de egyet sem a nagyhatalmak és titkos összeesküvők küldtek hozzánk, hanem az alkohol, a lustaság, a rossz döntések, a széthullott családok.

Emberi hibák miatt kerülnek utcára a gyerekek. Európában naponta hat-hétezer abortuszt végeznek. Ezt nem a nagyhatalmak kényszerítik ki. Ha orvos lennék, a népünknek gyermekáldást írnék fel orvosságnak. Mindannyian okozunk és kapunk sebeket a családban, a munkahelyen, a közösségben. De mindenki keresse önmagában a hibát!

A Harkányi Szabadegyetemen beszélgetünk, ahol a haza a központi téma. Mit gondol, ha a társadalom alapegységeiben, a családokban jól mennek a dolgok, akkor hasonlóan jól mennek a hazában is?

Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság évét. Arra kell biztatni mindenkit, hogy becsüljük meg egymást, mert elharapódzott az irgalmatlanság a családokban és a világban. Olyan elvárásaink vannak egymással szemben, amit nagyon nehéz teljesíteni és jön a szakítás és a válás.

Adja Isten, hogy sokkal több irgalom legyen bennünk! Merjünk szeretni, mert a szeretet olyan, mint a levegő, nélküle megfullad az emberiség.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás