Mások tükrében
A gyerekkor időszakában gyökerezik meg a bizalom, amikor a gyerek megtanulja, hogy rábízhatja magát a szülőre. Ha gyerekkorban sérül az ősbizalom vagy a bizalom, elkerülhetetlenül beépül a személyiségbe. Ez bekövetkezhet akár egy válásnál vagy egy olyan hétköznapi esetben is, amikor az egyik szülő hosszabb ideig külföldön dolgozik, és a gyereknek hiányzik, hogy nem tud elmenni az iskolai ünnepségeire, a meccseire, vagyis nincs ott a szülő, amikor szüksége lenne rá. Természetesen a gyerek megtanul a szülő hiányával bánni, a bizalomvesztés nyoma mégis megmarad. Ilyenkor fordulhat elő, hogy felnőttkorában valaki nem emberekben, hanem tárgyakban bízik, kialakulhat erős birtoklási vágya, ami már torz magatartás. A bizalom nélkülözhetetlen az élethez ugyanúgy, mint amikor arról beszélünk például, hogy fontosak a vitaminok, melyek hiánya defektet okoz.

Persze ellehetünk egy ideig vitamin nélkül is, de egyszer csak jön a csontritkulás, aztán roppan a csont. A lelki dolgokkal is hasonlóan működik, hiszen az egészséges fejlődéshez, a kapcsolatépítéshez, a társas élethez szükség van a bizalomra. Szerencsére, ha valaki sérüléseket szerez gyermekkorában, nem örökre van elvágva, hiszen az ember képes a változásra, csodálatosan alakítható.

Mivel mindannyian mások tükrében látjuk önmagunkat, sérülhetünk is ebben a visszatükrözésben, de fontos, hogy tudatosan olyan társat és olyan barátokat válasszunk, akivel tudjuk erősíteni egymást. A barát kifejezetten személyiségtükörre való, hiszen ad pozitív visszajelzéseket, de észreveszi a hibáinkat, és szóvá is teheti nekünk, mert tudjuk róla, azért mondja, mert szeret. A leggyönyörűbb tükröt azonban az Úristen tartja elénk. (Uzsaliné dr. Pécsi Rita neveléskutató)

Betartják, amit ígérnek
Noé bárkájáról tanultunk a Gyermekkertben a Csillagponton. Ott bíztak benne az emberek, hogy jól építették meg a bárkát, és nem fog elsüllyedni. De a Titanic utasai is bíztak a hajóban, mert az volt a neve, hogy „elsüllyeszthetetlen", és ezért kevés mentőcsónakot vittek magukkal. Én bízom a szüleimben, mert mindig betartják, amit ígérnek nekem. Isten is ilyen, például amikor láttam egy filmet, ami után megmaradt bennem egy rossz képzet, kértem Istent, hogy menjen el és akkor elmúlt. Bennem megbízhatnak a szüleim és a három kisebb testvérem is, ez jó érzés nekem. (Hajdú Bulcsú, 10 éves)

A bizalom döntés
Bennem ebben a pár napban az erősödött meg, hogy Isten mellett tudni kell dönteni, és a bizalom elsősorban egy döntés. Döntés amellett, hogy elhiszem: az jó, amit készít nekem, amit adni akar. Ehhez hasonló, amikor találkozom egy másik emberrel, és a kezdetek utána eldöntöm: közel engedem magamhoz, bizalmat szavazok-e neki vagy sem.

Ha igent mondok, abban már benne van a hitem. Bízni valakiben, megszeretni valakit mindig személyes döntés. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ezekben a kapcsolatokban hol van Isten, hányadik helyen a szívemben. Egy dolog biztos: minden csatát megnyerhetünk a térdeinken. (Bereczki Norbert)

Nem magától értetődő
A bizalom nekem ráhagyatkozást jelent. Ideális esetben ez feltétel nélküli, teljes ráhagyatkozás, ami azonban nagyon ritkán valósul meg, Isten felé még inkább, mint embertársaim felé. Az előadások rávilágítanak, mennyire hiányos az Istenbe vetett bizalmam. Leomlik az illúzió: hívő ember vagyok, természetes, hogy van hitem, bizalmam. Sokszor jobban bízom magamban vagy a másik emberben, annak ellenére, hogy Isten már mindent megtett azért, hogy ráhagyatkozhassak. Nagyon fontos ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert nem magától értetődő a bizalom megléte. (Szilasi Csaba)

Kétségbeesés nélkül
Isten bizalmának a jele, hogy Jézust emberként küldte el közénk. Nagyon megtisztelő ez ránk nézve – ajándék. Ezért érzem úgy, hogy köteles vagyok válaszolni erre a bizalomra azzal, hogy én is bizalommal fordulok az embertársaim felé.

Nemcsak a közvetlen családi kör, de egyre táguló körben mindenki más felé is. Ha valakiben nincs bizalom, nem fog tudni kapcsolatokat kiépíteni. Nem tud majd egészségesen jelen lenni semmilyen közösségben, mindig csak a rosszat fogja meglátni. Én a másikban is Jézust kereső bizalommal szeretnék fordulni bárki felé. Mindig meg kell, hogy adjam a lehetőséget például annak a diáknak, aki valamiben nem jól teljesített, hogy egy következő alkalommal bizonyíthasson. Van egy kedves igém Mikeás prófétánál: ha elestem is, fölkelek (7. rész, 8. vers).

Én magam is ebből élek, Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Ami pedig az egyházat illeti: a hitvallásunkban van egy olyan félmondat, hogy az egyház olykor kihaltnak látszik. Ez mindig arra emlékeztet engem, hogy sosem szabad úgy kétségbeesni, hogy ne higgyem el, hogy ki lehet lábalni egy nehéz helyzetből. Kálvin biztos maga is elmondhatta volna, hogy az ő idejében az egyház kihaltnak látszik. De ő nem esett kétségbe, hanem az Úristen segítségül hívásával egy megújítási mozgalom áldott eszközévé vált.

Az egyháznak mindig van jövője, mert Jézus az Ura és nem a saját erejéből él. Az egyház feladata pedig az, hogy ne engedje a népünket végső kétségbeesésbe. Ha nekünk nincs evangéliumunk, akkor tényleg reménytelen a világ. De nekünk el kell mondanunk, hogy azért nem vagyunk minden embernél nyomorultabbak, mert Krisztus feltámadt – ahogy arról Pál ír a Korinthusiaknak címzett első levelében. Az egyház missziója, hogy a számtalan emberi és közösségi tragédia mélypontjain erőt adjon, evangéliumot, reményt és jövőt hirdessen a társadalomnak. (Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora) 

Az összeállítást készítette: Horváth Zsuzsanna, Jakus Ágnes, Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás, Horváth Zsuzsanna