2020. május 23. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

Jn 16,23b-28

Elmélkedés:

Jézus búcsúbeszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Ezt mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Buzdítás és ígéret fogalmazódik meg ebben a kijelentésben. Jézus arra buzdít, hogy forduljunk kéréseinkkel bátran Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz, és tegyük ezt az ő nevében. Kérhetnénk anyagi javakat is, de Jézus nevében ilyet nem fogunk kérni. Inkább lelki javakat kérünk az ő nevében és azt, hogy teljesüljön életünk végső célja, az üdvösségre jutás. Ezeket a kéréseinket Isten szívesen teljesíti, ezért igaz Jézus ígérete.

Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra egyaránt igaz, hogy amikor valamit kérünk, az nem a gyengeség jele. Kérni nem megalázó dolog, csupán annak felismerése, hogy korlátozottak a lehetőségeink, nem vagyunk képesek mindent megtenni. Az olyan dolgokban, amihez nem értek, rászorulok a másik ember segítségére. A lelki ügyekben pedig rászorulok Isten támogatására, kegyelmére. Minden kérésünk Isten utáni kiáltás, vágyakozás. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert nem zárkózik el előlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és rátaláljunk az imádságban. Alázatosan forduljunk hozzá kéréseinkkel!

© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

Ámen