2020. március 12. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”

Lk 16,19-31

Elmélkedés:

A gazdag és a szegény ember történetét olvassuk a mai evangéliumban. Már önmagában az a tény, hogy csak egyikük van név szerint megnevezve, a szegényt Lázárnak hívják, elárulja, hogy melyikük életpéldája a pozitív, a követendő. A névtelen ember rövid távon, csupán a földi élet távlatában gondolkodik és ennek megfelelően rendezi be életét. Minden, amire vágyik, az rögtön a rendelkezésére áll. Mindent, amitől boldognak tartja az életét, rögtön megkap. Nem kell semmire várnia, nem kell terveznie, nem gondol arra, hogy mi lesz a következő hetekben, években, s főként nem törődik azzal, hogy mi lesz a földi élet után. Talán ismerős számunkra ez a gondolkodásmód. Talán ismerünk így élő embereket, vagy akár minket is megkísért időnként ez a gondolat. Elég számomra, ha az adott pillanatban, a jelenben megkapom azt, amitől boldog vagyok.

Lassan kezdjük érteni, hogy mi a probléma ezzel a gondolkodásmóddal, életmóddal. A problémát csak tetézi, hogy az ilyen ember teljesen önző, csak önmagával törődik, és észre sem veszi mások nyomorúságát. A szükséget szenvedő embert Jézus példázatában a szegény Lázár testesíti meg, aki földi élete után a mennybe kerül. A gazdagra viszont más sors vár, a kárhozat, ahonnan nincs lehetőség átkerülni a mennybe.

Nagyböjti feladatom lehet, hogy a következő napokban minden cselekedetem előtt felteszem azt a kérdést, hogy az örök élet távlatába beleillik-e, amit tenni szándékozok.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Ámen