„Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. (…)

Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák, de Jézus átment köztük, és eltávozott.” Lukács 4, 16 és 28-30

Elolvasni: Lukács 4, 14-30

Ha van olyan történet a Bibliában, amelynek résztvevője szerettem volna lenni, akkor ez a mai azok közé tartozik. Olyan örömmel ültem volna ott, abban a zsinagógában, ahol bejelentik, hogy Jézus fog prédikálni. Miközben ittam volna a szavait, folytak volna a könnyeim a bánat és az öröm miatt, mert, ahol Jézus Krisztus megszólal, ott e két érzés mindig betölti az ember szívét, ebben a sorrendben: bánat és öröm.

Amikor Jézus szól, az ember kénytelen szembesülni önmagával, ezért lesz bánatos, de Megváltónknak gondja van arra, hogy a kegyelemről is prédikáljon, ebből fakad az öröm.

Ahol Jézus prédikálni kezd, vagy térdet hajtanak előtte a gyülekezetben, vagy még a településről is kiűzik, mert az Ő közelében az embernek döntenie kell: vagy mellette, vagy ellene.

Drága testvérem, a mai igehirdetéseket úgy hallgatod, illetve olvasod, mint, amit Jézus szól hozzád, vagy pedig csak emberi beszédként, elmélkedésként?!

Jézus úgy kezdi a felolvasott ige magyarázatát, mint aki a Lélek által szól. Jó lenne ezt neked is komolyan venned.

Az igehirdetés soha nem magánvállalkozás, esetleg emberi tudálékosság terméke, hanem Isten munkája, közlése a hallgatók felé. Talán egy-egy igehirdetés után, azért nincs életváltozás, azért nincs engedelmesség, mert azt mondod: nekem ne mondja meg a pap!

Hidd el, ha valamit megértettél, akkor azt nem a pap mondja, hanem az Isten.

Minden igehirdető csak eszköz, csak küldött, ahol pedig úgy érzed, hogy nem az, panasz és felháborodás helyett te magad is imádkozz azért, hogy lelkipásztorod tudjon a Lélek által szólni.

Minden múlandó, de a mondanivalónk örök. Ma is örömöt kell hirdetnünk, mint akkor. Azt az örömöt, hogy Jézusban mennyire szeret minket az Isten.

Az is öröm, hogy Jézus egy személyben orvos és orvosság, hisz egyre több ma az olyan betegség, főleg lelkiekre gondolok, amit gyógyszerrel nem lehet elmulasztani, de Ő azt mondja, hogy gyógyítótok vagyok!

És van szabadítás is: a földhözragadt- ságból, a szenvedélyekből, a bűnből. Az Úrnak itt a kedves esztendeje, neked is akkor lesz kedves esztendőd és életed, ha elfogadod a Jézus által nyújtott javakat.

Názáretben tragédia történt: elutasították Jézust és vele együtt mindent. Nem ismerték el, hogy halálosan betegek, amire csak Jézus a gyógyszer. Hallani sem akartak róla, hogy ők azok a foglyok és leláncolt rabok, akikről Ézsaiás próféta jövendölt, pedig ők azok a vakok, akik látván láttak, de nem ismertek, akik lelkileg bénán és magatehetetlenül várták a víz megmozdulását.

Nemcsak a názáretiek ilyenek, mi is ilyenek vagyunk, s közben félreismerjük magunkat és Krisztust is. A mi betegségünk is az, hogy azt gondoljuk magunkról, hogy Istennel szemben sokszor még túlteljesítünk.

Nem kell azt olyan komolyan venni – mondják sokan. De ha valaki Krisztus előtt nem hajlandó összeroskadni, és nem ismeri fel benne szabadítóját, akkor Ő onnan továbbmegy, bármilyen kedves legyen neki az a hely.

Nincs nagyobb büntetés valaki számára, ha ezt jegyzi meg róla az írás: „közöttük átmenve, eltávozék”.

Ha ott érzed a gyülekezetben, életedben, ne hagyd, hogy tovább menjen! Ámen.

/Nagy Róbert,Apa

Forrás: refszatmar.eu/