1848 tavaszán, az akkor még csupán százezer lakosú Pesten, a Pilvax kávéház volt a legnépszerűbb találkozóhelye az egyetemistáknak. Itt gyülekezett az a forradalmi hangulatú csoport is, akiket már akkor is márciusi ifjaknak neveztek. 

Március 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot.

Addig ugyanis csak a bécsi udvar jóváhagyásával jelenhetett meg bármilyen magyar nyelvű írás.

Reggel fél 9 tájban egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult sietősen, rendezetlen menetben a közeli egyetem felé. Arcukba havas esőt vert a szél. Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyésző szám a százezres városban. Lucskos utcán gyalogolt a kis csoport; kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis, amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok.

A boltosok az üzletajtóból mutogattak rájuk, a járókelők ámulva álltak meg. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez.  Elöl nyurga, barna arcú fiatalember haladt, szigorú, elszánt tekintettel, Petőfi. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit - kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte.

Petőfi Sándor: Kemény szél fúj (részlet)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, Vigyázzatok a házaitokra, Hátha mire a nap lehanyatlik Tűzben állunk már tetőtől talpig. 
Édes hazám, régi magyar nemzet, Alszik-e csak a vitézség benned? Vagy apáink halálával elhalt? Illik-e még oldaladra a kard.   Az egyetemek fiataljai mind csatlakoztak a menethez. Landerer és Heckenast nyomdájához már közel kétezren érkeztek, hogy cenzúra nélkül nyomtassák ki a magyar nép követeléseit, az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt.

Délután háromra gyűlést hirdettek a Múzeum terére, s a tömeg eloszlott. Eloszlott, hogy szétvigye a belvárosba, a külvárosokba a sajtó felszabadításának hírét és a forradalmi nyomtatványokat.  Délutánra csaknem tízezer ember gyűlt össze a Múzeum terére. A beszédeket, szónoklatokat rivalgó lelkesedés fogadta. A Múzeum lépcsőjén Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A hatalmas tömeg kórusban mondta a vers refrénjét.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére Esküszünk,Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 
Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak,Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 
Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 
Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk!Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 
A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! 
Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellettMondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

A forradalmi menet következő állomása a pesti Városháza volt. Betódultak a tanácsterembe, élén az ifjakkal. Már tizenötezren voltak. Hogyne írta volna alá a városi tanács, a vagyonos polgárok óvatos testülete a 12 pontot? Hogyne csatlakozott volna minden követeléshez? 
Petőfi a városház ablakából tekintett le a tömegre, miközben a polgármester aláírta a 12 pontot, s felmutatta a sokaságnak. Ekkor elhangzott a kiáltás: Budára, Budára a helytartótanácshoz!

Hamarosan teljesült a Budára özönlő tömeg kívánsága. Táncsics börtönének ajtaja megnyílt. A nép diadalmenetben hozta Táncsics Mihályt a szegényparasztság érdekeinek képviselőjét.

Petőfi Sándor: A szabadsághoz (részlet)

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. 
Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. Juhász Gyula: Március idusára (részlet)

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan, S fényt szórnak minden születő tavasznak.Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

De a hazát, az eredményeket meg kellett védeni. Kossuth hozzálátott a védelem megszervezéséhez.

Kossuth-nóta

S a lelkesedés óriási volt. Egy emberként álltak fiak és apák Kossuth táborába. 
És megadatott a lehetőség a nemzetnek: 
Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedezSzázezrek ajakán.” 
„Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.” 
A nép küzdött!!

1848. szeptember 11-én átlépték a Drávát az ellenséges csapatok. 
Szeptember 29-én Pákozd és Sukoró között a magyar sereg megállította a támadó horvát sereget.

1849.április 6-án Görgey Isaszegnél győzelmet aratott, majd az országgyűlés a debreceni Nagytemplomban kimondta hazánk függetlenségét és a trónfosztást.

Májusban Görgey főserege bevette Buda várát. 
Június 15-én az orosz hadsereg bevonult Magyarországra, amely megpecsételte hazánk szomorú sorsát. 
1849. július 31-én Bem altábornagy Segesvárnál súlyos vereséget szenvedett. Elesett Petőfi Sándor.

A harc elbukott, de a nemzet meg nem tört.   „Csak akkor születnek nagy dolgok,  Ha bátrak voltak, akik mertek, S ha százszor tudtak bátrak lenni,Százszor bátrak és viharvertek.”

Igen. Ők voltak, akik mertek. Tettük óriási volt. 
Napi harcainkhoz ma is ez adja az éltető lángot, erőt. Büszkén őrizzük emléküket szívünkben örökké.