„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és a hegyek omlanak a tenger mélyébe.” 

Zsoltárok könyve 46:2-3

A zsoltárok könyve mindig is közel állt a szívemhez. Akárhányszor egy nehezebb, próbákkal teli életszakaszhoz érkeztem, úgy éreztem, a benne található ígéretek, átélt tapasztalatok vigasztalást adnak nekem.

Akkor van igazán erejük ezeknek a szavaknak, ha bajban vagy, és valóban úgy érzed átcsaptak fejed fölött a hullámok. Amikor nincs hova fordulnod, és gyenge vagy.

Ha minden megy a megszokott kerékvágásban, ha nem történik semmi „eget rengető” dolog életünkben, talán ezek a szavak üresen csenghetnek, ám akkor, amikor „megindul a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe”, amikor remeg a talaj a lábunk alatt, akkor inunkba száll a bárotságunk, és félni kezdünk. Szinte nincs olyan ember, aki ne érezne félelemet ilyen helyzetben.

Személy szerint csak kisebb földrengéseket éltem át, ám tizennégyéves korom körül olyan viharba kerültem, amire valószínű mindig emlékezni fogok. A Kárpátok erdélyi vonulatában táboroztunk. Egy éjjel hatalmas vihar keletkezett. Egy völgyben voltunk, körülöttünk a hegyeken hatalmas fenyőfák magaslottak. Már mindenki a sátrában aludt, amikor hirtelen dörögni, villámlani kezdett. És csak dörgött, villámlott megállás nélkül.

Még most is emlékszem, hogy minden villámlásnál olyan világos lett a sátorban, mintha nappal lenne. A dörgések meg olyan érőteljesek voltak, hogy minden egyes alakalommal megrázkódtam. Nagyon féltem. Felültem, és remegve imádkoztam. Akkor ott, abban a völgyben éreztem, mennyire védtelen vagyok. Ott voltak szüleim, testvérem, és a többi táborlakó, sátor volt a fejem fölött, de tudtam, hogy a villám tüzétől senki és semmi sem óvhat meg. Egyedüli oltalmam Isten.

Reggel, amikor megvilágosodott, láthattuk, hogy hatalmas fákat csavart ki a vihar, és nagyon sok erősen álló fenyőt tört ketté a villám. Ott álltunk mi, a gyenge, erőtlen emberek a megtört természettel szemben, és elmondhattuk: Isten újra megóvott bennünket.

Bár az ige fizikai nyomorúságról, természeti katasztrófáról beszél, nem szabad elfeledkeznünk a lelki nyomorúságról sem. A lelki vihar is úgyanúgy megráz bennünket, és erőtlenségünkkel szembesít. A zsoltár írója ezt mondja Istenről: „mindig biztos segítség a nyomorúságban”.

Kedves Olvasó! Ha vihar tombol körülötted, ha úgy érzed összecsaptak feletted a hullámok, kapaszkodj ebbe az ígéretbe. Isten segítsége, ereje és oltalma biztos. Akkor is, ha fizikai, és abban az esetben is, ha lelki vihar, földrengés ért.