Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról... (Jn 18,37)

A nagytanács halálra ítélte Jézust, de az ítéletet végrehajtani csak a római helytartó hozzájárulásával lehetett. Viszik tehát Jézust pénteken reggel Pilátushoz. Pilátus, Tiberius császár veje, Kr. u. 26-36-ig Szíria tartomány prokurátora volt. A Jézus elleni politikai vád: királynak vallja magát.

A jó hír: noha Pilátus pogány, hivatalból ellenség, és Jézus mindent tud róla, mégis minden előítélet nélkül, szeretettel beszél vele. Tisztázzák, hogy ő valóban király, de országa nem e világból való, s miközben Jézus beszél, mintegy meghívja őt Isten országába. Csodálatos, kivételes alkalom ez Pilátus életében, ami soha többé nem ismétlődött meg.

A rossz hír: a helytartó nem engedett ennek a meghívásnak. Pedig Jézus nagyon rokonszenves volt neki, több kísérletet tett, hogy megmentse őt a kivégzéstől. Érezte szavainak és egész személyiségének igazságát, de nem merte vállalni a mellette való nyílt döntés következményeit.

Mert mi történik, ha emiatt feljelentik őt Rómában, és kegyvesztett lesz? Elhitte, hogy lelki értelemben Jézus király, de jobban félt a császár esetleges haragjától, mint hogy meghódolt volna ez előtt a Király előtt.

Pedig aki Jézus hű alattvalója lesz, annak ő nemcsak új rendet és rendelkezéseket ad, hanem olyan védelmet is, amilyet sehol másutt nem élvezhet az ember. Így azonban végül is „kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék". S hét év múlva Tiberius császár száműzetésre ítélte Pilátust visszaélései miatt, s ott halt meg nyomorultul. Mi lett volna, ha Jézus miatt kapja ezt a sorsot?!

A Jézus melletti döntésnek vannak következményei. De boldog ember az, aki ezeket vállalja, mert mérhetetlenül többet kap, mint amit esetleg elveszít.

Mit teszek Jézussal: megkoronázom vagy megfeszítem?

Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit..., vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől." (Mt 27,24)

Pilátus több kísérletet tett arra, hogy megmentse Jézust, de ezért ne neki kelljen vállalni a felelősséget.

Először megpróbál úgy kitérni a döntés elől, hogy átküldi őt Heródeshez, mint aki szintén illetékes ítélkezni Jézus felett. Ő azonban visszaküldi Pilátushoz. Aki hallott már Jézusról, nem térhet ki a döntés elől: vele vagy ellene.

Azután visszadobja az ügyet a zsidóknak, mondván: ez vallási kérdés, ő nem ért ehhez. Igen ám, csak hamar kiderül, hogy Jézus királyi igénye nem csupán vallási jellegű, hanem az ember egész életével kapcsolatos, és Pilátusnak érinti már a házasságát is (felesége üzen neki), karrierjét is.

Akkor vitázni kezd Jézussal. Ebben viszont Jézus minden szelídsége ellenére is Pilátus marad alul, és kiderül: semmi hatalma nem lenne Jézus felett, ha nem Istentől kapta volna azt.

A népre bízná a döntést: kit választanak, Jézust vagy Barabbást? De a nép mindig Barabbást választja.

És ha megostoroztatja Jézust, megesik-e vádlói szíve rajta? „Íme az ember..." Az értelmetlen gyűlölet azonban nem ismer szánalmat.

Végül mossa kezeit, s hangoztatja ártatlanságát és Jézus bűntelenségét is. Ez azonban már senkit nem érdekel, és semmin nem segít, örülnek, hogy vihetik Jézust a vesztőhelyre.

Pilátus valóban ártatlan? Ő is tudja, hogy nem. Mert Jézus ügyében senki sem maradhat semleges. Vagy mellette, vagy ellene dönt mindenki. Sose tegyünk erőszakot a lelkiismeretünkön, mert ezért mindig nagyobb árat kell fizetnünk, mint ha hallgatunk rá! S ha hallgattunk rá, békességünk lesz.