"Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét."

2 Kor 5:19

Újév van, és mi túl vagyunk a régin, ha ugyan túl vagyunk. Hiszen minden folytatódik tovább, ami a régiben elkezdődött: gazdasági válság, áremelkedések, kivándorlás, törlesztő részletek, új adók – ami a gazdasági gondokat illeti, de folytatódnak a kapcsolataink, az iskoláink, amiket tavaly kezdtünk és várakozásunk szerint a terveink megvalósulása is tovább halad.

Ki tudja milyen lesz az előttünk álló esztendő!

Egyedül csak a reményünk van, hogy minden rendben lesz. De mi a záloga annak, hogy minden új, ami jó, valóra váljon? Az újévi fogadalmaink vagy valami más?

Az utolsó apostol minden régi elmúlásáról és az új dolgok kezdetéről beszél. Arról, hogy a jó kezdete, a változás már most valóra válhat az életünkben Isten kezdeményezésének köszönhetően.

A lehetőség mindenkinek adott, aki nyitott Isten megoldásaira. És itt a gondunk gyökere.

Megfigyeltük már, hogy az egyébként toleranciát mutató világunk mennyire különösen viselkedik, ha a hitről, a vallásról, főleg, ha a keresztény eszméről van szó? Legalább annyira különösen, mint amikor elvakult keresztények próbálják meg minden lehetséges eszközzel rákényszeríteni nézeteiket másokra.

Amikor ezeket a vitákat figyelem csak egy dolog jut az eszembe:

kibékíthetetlen ellentétek.

Ez az, ami úgy hiányzik az életünkből: a valódi tolerancia, az igazi nyitottság, az őszinte elfogadás a másik felé.

Érdekes, hogy az újszövetség bizonysága szerint pontosan ezekkel a tulajdonságokkal maga, Isten fia rendelkezett. Gondoljunk csak bele!

Hidat kellett építenie az emberek és az Isten között. A szigorú vallási vezetők olyan képet festettek a mennyország Uráról, ami távolról sem volt hitelesnek mondható. Az emberek pedig olyan életet éltek, ami saját boldogságukat fenyegette, mert a világ tele volt erkölcstelenséggel és önzéssel, és a legtöbben szenvedtek mindezek következtében.

Jézusnak mindkét oldal felé bizonyítania kellett és ezt szolgáló életével és áldozatával meg is tette.

Mi, mai keresztények is hasonló cipőben járunk. Le kell győznünk saját bigottságunkat (és sokszor ez a nehezebb) és meg kell küzdenünk az elutasítással. Hogy milyen eszközökkel és milyen motivációval, elárulja nekünk az idézet: „nem tulajdonítva nekik bűneiket.” Ki kell hát szállnunk saját erkölcsi magaslatunk, önhitt ítélőszékéből. Meg kell látnunk az emberek ellenkezésében, elutasításában önmagunk lázadásait. Hisz mi is átéltük ezt már! Mi is harcoltunk!

Ezért emlékezzünk, hogy bennünk, rajtunk miként győzedelmeskedett az Úr.

Tegyünk úgy, ahogy Ő cselekedett: szolgáljunk alázattal, szeretettel, áldozatra készen és megbékül a világ.