„Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az ÚR neve!”
(Jób 1,21-22)
Állítólag tudósok igazolták, hogy az emocionális fájdalom 12 percig tart, a többi már csak ’utórezgés’, belemagyarázás, önsajnálat, stb. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de mégis mennyit szoktunk időzni a sebeink felett?
Ajtók bezárultak előttünk, megbántottak, átvertek, megcsaltak, elhagytak, összetörtek… Mi meg csak ülünk a zárt ajtók előtt, és semmit sem teszünk annak érdekében, hogy a sebek begyógyuljanak...
William P. Young az egyik könyvében egy madárhoz hasonlít minket, embereket, azt írja, hogy Isten arra teremtett minket, hogy repüljün, de:
„...a fájdalom tudja a módját, hogy a szárnyadat szegje, és megfosszon attól,
hogy képes légy repülni. És ha ez a fájdalom hosszú időn keresztül kezeletlen marad, akkor könnyen megfeledkezhetsz arról, hogy mindenekelőtt arra teremtettelek, hogy... repülj."
Mindannyiunk életében vannak fájdalmak, sebek, törések, de meg kell tanulnunk tovább lépni, és tovább élni… repülni!
Jób egyik napról a másikra elvesztette mindenét, a felesége is arra buzdította, hogy haragudjon Istenre, de Ő elengedte a fájdalmat, és bízott abban, hogy Isten JÓT akar.
Persze van egy egészséges időtartama a gyásznak, a szenvedésnek, mert ez is az élet része de ha túl sokat időzünk ezek felett, átmegyünk önsajnálatba, és a gyászos időszakból gyászos élet lesz! Van egy pont, ahol el kell engedned!
Nem számít, ki bántott meg, és mennyire, ha megbocsátasz, és elengeded a téged ért sérelmet, és hagyod: Isten a legjobbat tudja kihozni ebből is! ÁMEN
Kapcsolódó hírek:
Válaszd az ÖRÖMÖT
FÖLDET ÉRÉS
,,MEGMUTATTA NEKIK A KEZÉT"
SENKI SEM KÁRHOZTAT TÉGED