Egy meleg nyári délutánon az épp akkor érkezett barátommal beültünk az állomási kávézóba. Azelőtt is jártam már ott, viszont csak most tűnt fel nekem, hogy a székek – különbözőek.
Nem csak a színük volt más és más, de az alakjuk és az anyaguk is. Az egyik sarokban két egyszerű karosszék mellett két támlásszék állott, kicsivel odébb két konferenciaszék két irodaszékkel nézett farkasszemet. Az egyik sarokban egy hosszabb kanapéval szemben két fotel volt felállítva. A sok érdekes szék és ülőalkalmatosság azonban mind alkalmas volt arra, hogy bennük hátradőljön, kissé megszusszanjon és kipihenje magát az ember.
A dolog annyira meglepett, hogy a capuccino ízére már nem is emlékszem... Felvillanyozott, hogy egy gondolattal gazdagabban hagyhattam el a kávézót, amit aztán azonnal meg is osztottam a barátommal.
A székek a barátokra emlékeztettek engem, azokra, akikkel gyermekkorom óta összehozott Isten.
Minden jóbarát olyan, mint egy szék: a mindennapok taposó malmában – hosszabb-rövidebb időre –megpihenhetek „bennük”.
Ők mindig időt szának rám. Soha nem sietnek... Soha nem állítanak fel...
Gondoskodó szeretetük mindig fölemel.
Mindig jó karokban érezem magam, ha náluk vagyok.
Olyanok, mint egy-egy szék, amelybe beleroskadhatok, amelyben megpihenhetek, hátradőlhetek, elengedhetem magam...
De mégsem esem el, mert ők felfognak és megtartanak...
Aki az életben ilyen „székre” talál, boldog ember, mert lelkileg és szellemileg mindig kipihenheti magát.
Nekem Isten sok ilyen „széket” ajándékozott.
Most már csak egy kérdés nyugtalanít napok óta: Vajon hány ember számára vagyok én egy „szék”?
Kapcsolódó hírek:
Válaszd az ÖRÖMÖT
FÖLDET ÉRÉS
,,MEGMUTATTA NEKIK A KEZÉT"
SENKI SEM KÁRHOZTAT TÉGED