A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.

Pál levele a rómaiakhoz 13:10

“All you need is love” énekelte John Lennon. Ilyen egyszerű!

Szeretni könnyű, hiszen rengeteg dolgot, személyt, helyet szeretünk. Sőt, az élet azt bizonyítja, hogy a szeretet tanulható is! A feleségem például mikor megismerkedtünk, még utálta az olívabogyót, de azóta megszerette. Megtanulta szeretni. Megtalálta benne azokat az ízeket, állagot, vagy felhasználási módot, amitől végül megszerette. Jó hír ez a számunkra, hiszen ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem csak az olívabogyót, de helyeket, dolgokat, sőt, — ami esetünkben a legfontosabb — személyeket is megtanulhatunk szeretni! Még akkor is, ha nem könnyű szeretni őket.

Két mondat, és Pál a fején találja a szöget. “A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.” Megállhatunk ennél a gondolatnál, és feltehetjük a kérdést: de ki a felebarátunk? Ezzel a kérdéssel azonban körül-belül kétezer évet késtünk: Jézus Krisztusnak már feltette egyszer egy zsidó tanító. (Lukács evangéliuma 10:25-37)

Egy ember sétál az úton, és a rablók csúnyán helyben hagyják. Arra megy egy pap, aki messze elkerüli. Utána egy lévita szintén inkább az út másik oldalára húzódik, kerüli a szemkontaktust, órájára pillant: késésben van, nem állhat meg. Egy samáriai ember — mai szóhasználattal mondjuk “migráns” — odaérve azonnal ellátja a sebeit és kórházba viszi. “Mit gondolsz, ki volt a felebarátja ennek az embernek?” 

Furcsa ez a szó: “felebarát”, nem csoda, hogy a hétköznapokban már nem használjuk. Én úgy gondolom, a samáriai ember nem csak “fele”-barátja volt az út szélén hagyottnak, hanem inkább teljesen barátja, hiszen hajlandó volt időt, energiát, pénzt költeni, hogy megmentse az életét. Jobban tetszik, amit az angol fordítások használnak, ott ez az ember a “szomszédja” a másiknak. Egy légtérben, egy utcában, egy országban, egy világon él vele, akár akarja, akár nem: össze vagyunk zárva ezekkel a szomszédokkal, akár tetszik, akár nem. Kénytelenek vagyunk a legjobbat kihozni a helyzetből. Mi kell hozzá? Nagyon egyszerű! Szeretet!

Mondanom sem kell, hogy a fenti történet egyértelműen Jézust szimbolizálja. Ő a halálával nem a “fele”-barátainak, hanem “teljes" barátainak segített, hiszen ő maga mondja: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok...” (János evangéliuma 15:13-14) Sőt!  Amikor még "ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által…” (Pál levele a rómaiakhoz 5:10) Úgyhogy ne áltasd magad, nem tettél semmi olyant, amivel kiérdemelhetted volna Jézus barátságát, és ő mégis már kétezer éve meghalt érted! A szeretet nem is olyan egyszerű, igaz?

A Jézusi minta szerint meg kell tanulnunk úgy szeretni az embertársainkat, mint ahogy ő szeretett bennünket. Ez nem kvantitatív, mértékbeli hasonlóság: nem kell, hogy mindannyian meghaljunk a felebarátaink javára! Elég buta terv volna ez, és hamar kihalnának a keresztények! Ez kvalitatív, minőségi hasonlóságot jelent! Úgy kell szeretni, ahogy ő szeretett. Türelmesen, együttérzően, barátságosan, valódi módon.

Pál második mondata: “A szeretet tehát a törvény betöltése.” Szeresd az embertársadat, szeresd Istent. (Lukács evangéliuma 10:25-28) Ilyen egyszerű! Csak szeretni kell! “All you need is love."