Joni Eareckson Tada a bibliai Jób mai modern változatához hasonlítható.

A fogyatékkal élők szószólója 17 éves korában sérült meg egy balesetben. Az elmúlt tíz év során krónikus fájdalmakat élt át, miközben a szenvedés áldásainak szószólója és hangoztatója maradt.

Most hatvanévesen kellett szembenéznie az emlőrákkal. A műtét után magabiztos hangvétellel és vidáman szólalt meg a Christianity Today-nek legutóbbi könyvéről, melynek címe „A gyógyulás helye, küzdelem a fájdalom, a szenvedés misztériumával, és Isten szuverenitása" (David C. Cook, 2010). Ebben a könyvében vázolja a szenvedésről vallott teológiáját.

Hogyan változott meg a szenvedésről és a gyógyulásról alkotott véleményed, miután diagnosztizálták az emlőrákodat?

Hála érte, ez nem változott. Javaslom, figyelmesen vizsgáljátok meg ismét a Szentírást végigkísérve a gyógyulásról szóló részeket! Én legjobb tudásom szerint ezt megtettem, miként tíz évvel ezelőtt is, amikor krónikus fájdalmaim egy egészen új életformára kényszerítettek. Mindössze egy hónapja annak, hogy emlőrákot diagnosztizáltak nálam, és ezt ugyanazon Szentírás alapján látom, Isten igéje nem változik!

Úgy látszik, sok nehézségem támadt, ezért erősen elmélkedem az 1Péter 2,21-en: „Hiszen erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek.”

Ezek a lépések a keresztyéneket gyakran nem csodálatos isteni beavatkozásokhoz vezetik, hanem közvetlen a szenvedések társaságába. Ilyen módon ez az emlőrák engem közelebb vont a Megváltóhoz. Vannak dolgok, melyeket az ő csodálatos jellemében nem fedeztem fel egy évvel vagy hat hónappal ezelőtt. Ez azt jelenti számomra, hogy még növekszem és formálódom. Az 1Péter 2,21 sok vívódó keresztyén számára nyújt jó életszabályt, hogy megértse Isten céljait a nehézségekkel!

Ez azt jelenti, hogy egészen új módon gondolkodsz Isten mivoltáról?

A János 14,12-ben Jézus azt mondja: „aki hisz énbennem, az … ezeknél nagyobbakat is tesz”.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy itt Jézus csodákról beszélt. Mintha azt mondta volna: „Hé fiúk, nézzétek csak ezeket a csodákat! Eljön az idő, amikor ti sokkal több csodát fogtok tenni, mint én!” Tény, hogy Jézus nem szükségszerűen tett csodákat. Ő az evangéliumot kínálta föl, az ő királyságát terjesztette, a földet igényelte vissza, ami az ő jogos tulajdona. Amikor Jézus az ígéretet tette, ezt mondta: „ feladattal bízlak meg titeket, hogy azt megtegyétek. Én és az Atya azt akarjuk, hogy előrehaladjon az evangélium ügye, és én megígérem, mindent meg fogtok kapni ahhoz, amire szükségetek van, hogy ezt a munkát elvégezzétek, és ti még jobban fogjátok végezni, mint én.” Jézus három évig szolgált, és végül egy maroknyi tanítványa volt, akik csak félig hittek benne. Miután Jézus a mennybe ment és eljött a Szentlélek – ó, hála neked, Uram! Péter egyszeri prédikációjára ezrek tértek meg. Ez az a nagyobb dolog, amelyet Isten akar, hogy megtegyünk. Ez az, amit láthattam az elmúlt hónapokban. Minden x-sugár technikus, minden ápoló, minden orvos, mindenki, akivel a sugárkezelésen találkoztam és az MRI-vizsgálatok során, csodálatos, mennyi lehetőséget kaptam arra, hogy lássam az emberek éhségét és szomjúságát Krisztus után. Tudom, ez korábban is megvolt bennük, de számomra különlegesnek tűnik, hogy a diagnózis következtében vált ez nyilvánvalóvá. Nagyon meglepett, hogy az emberek azt kérdezték: „Hogyan tudsz bizalommal közeledni ahhoz az Istenhez, aki ezt a mellrákot megengedte?” És ilyenkor alkalmam nyílik a válaszra. A „nagyobb dolog” nem maga a csoda, hanem az evangélium előtérbe helyezése, Isten országának terjesztése, hogy Krisztusé legyen az ő jogos tulajdona.

Fölteszik neked a klasszikus kérdést: Isten hogyan engedhet meg ilyen szenvedéseket a világban? Hogyan magyarázod ezt Isten szuverenitása című legutóbbi könyvedben?

Amikor ezt kérdezik tőlem az emberek – magam is küzdök ilyen kérdéssel –, az azért van, mert nem fogadjuk el azt a tényt, hogy ez a föld nehézségekkel van átszőve. Törvényszerű, hogy sok szenvedést tapasztaljunk meg, mivel egy bukott világban élünk, mely átok súlya alatt nyög. Ha Isten jósága azt jelentené, hogy lerázza a bűnt, akkor ez azt is jelentené, hogy lerázza magáról a bűnöst is. Isten bőkezű és nagy irgalmú, így a szenvedést megengedi. Nem engedi le a szenvedés függönyét azért, hogy több idő álljon rendelkezésre az embereknek ahhoz, hogy Krisztussal való közösségbe jussanak. Ez a válasz nekem megfelel, és gondolom, másoknak is megfelel, akik megállnak és gondolkodnak: a szenvedés kapcsolatban van a bűnnel, ha Isten felszámolná a szenvedést, akkor felszámolná a bűnt és felszámolná a bűnöst is – de Isten túlságosan irgalmas ahhoz, hogy ezt megtegye.

Más a helyzet akkor, amikor a szenvedésnek természetes oka van? Például nem mész el mellrákszűrésre. Más a megítélésed akkor, amikor valakinek egy másik személy okoz valamit?

Bizonyára ezt az egyet ellenőriztethettem volna, öt évvel ezelőtt el kellett volna mennem mammográfiára. Senkit nem hibáztathatok, csak saját magamat. Nem mutogathatok ujjal az éttermekre sem, hogy passzív dohányzást kényszerítettek rám. Elmehettem volna mammográfiára, de nem mentem el. Elmulasztottam megtenni, és most nagyon fájlalom. (Ha valamit a női olvasóknak mondhatok, az a következő: Menjetek el mammográfiára!)\r\nAkár saját gondatlanságból előidézett nehézség, vagy egy gonosz ember kezének közvetlen támadása legyen, vagy saját tudatlanságunkból, félretájékozottságunkból hozott döntéseink legyenek, vagy természeti katasztrófa – ezek mind Isten mindenre kiterjedő hatáskörébe tartoznak. Ha közelebbről megvizsgáljuk az Újszövetséget, világos lesz előttünk Isten mindenekre kiterjedő szuverenitása. Isten sokféle dolgot megenged, melyeket ő nem helyesel. Isten nem helyesli az én gerincsérülésemet vagy az én rákos betegségemet, de az ő mindenhatósága megengedte ezeket. Nem bánom, hogy melyik szót használod: engedélyezte, megengedte vagy elrendelte, hiszen ez mind ugyanazt jelenti. Végső soron ez mind visszautal az ő felelősségére. Nem hiszem, hogy ezekben valódi különbségek lennének. Nagyobb dolog az, amit Jézus megígért, és amit megtehetünk, és ez nem a csoda, hanem az evangélium előrehaladása, hogy újra övé legyen jogos tulajdona.

A szenvedés nehézség és szívfájdalom. Ez van az egyik csomagban. Igen, Isten meg tudta volna akadályozni. Ő meg tudná akadályozni, hogy a tolvaj betörjön és lopjon, meg tudná akadályozni a gonosz embert, hogy tüzet nyisson fegyveréből, és ő meg tudta volna akadályozni rákos betegségemet is. Szívemre tudta volna helyezni: Menj el mammográfiára! Ha ő úgy dönt, hogy e dolgok előfordulását megengedi, az nem azt jelenti, hogy kevésbé könyörületes és nem törődik velünk. Az ő akarata, célja és szuverén döntése egy kicsit érthetetlen és titokzatos az örökkévalóság ezen oldalán.

Amikor kiderült, hogy emlőrákod van, az minden eddigi tapasztalatod alapján eltérő reakciót váltott ki belőled a szenvedésekről?

Érzelmileg nem estem szét. Van egy csomó. Ó igen, rendben van, hát essünk túl rajta! Eltörtem a nyakamat. És akkor? Mit fog ez nekem jelenteni? Oké, dőljünk neki és gyerünk tovább! Én az vagyok, aki nem engedheti meg magának érzelmileg, hogy a kétségbeesés zord mélységeibe menjen. A sáros gödör túl mély. Inkább szembenézek a tényekkel, és teljes erővel veszem a dolgokat, ahogy jönnek, tanulva azokból és haladva előre.

Hogyan válaszoljunk azoknak, akik szenvednek?

Az fontos, hogy Isten igéjét hiánytalanul kövessük: menj a vénekhez, kenjenek meg olajjal, és valld meg bűneidet! Ha úgy érzi valaki, hogy el kell mennie egy különös imaszolgálatra, vegyen részt ilyenen! Olajjal kenjen meg egy lelkész, és tegye kezeit reá! Miután megtetted, tovább kell élned. Ez történt velem is, miután először megsérültem. Megvallottam bűneimet, és megkentek olajjal. Vajon tétlenül ülve kapom az üzenetet? Hiszen élnem kell! Ha vezetést kaptál arra, hogy gyógyulásért imádkozz, akkor tedd meg, de amíg gyógyulásodat keresed, addig is élned kell!

Még ha a hangsúly a gyógyuláson is van, nem kellene a keresztyéneknek a további szenvedésekre és a halálra felkészülni?

Senki sincs köztünk, a mi kényelmes kultúránkban, aki tudná, hogyan készüljön fel a halálra, pedig ez az, amit mindennap tenni kellene. Minden egyes nap ezer halálesetről hallunk. Mi nem csak akkor haladunk át a halál árnyékának völgyén, amikor orvosi jelentést kapunk, vagy amikor egy szívinfarktust túlélünk. Áthaladunk a halál árnyékának völgyén akkor is, amikor nemet mondunk önző vágyainknak. Amikor igent mondunk Isten irgalmának, tanuljuk meg, hogyan kell meghalni! Az elmúlt hétvégén barátaimmal énekeltük, egyik legkedvesebb énekemet: „Vezess minket, ó, nagy Isten…”, de az ének szövegét megváltoztatták. Kivették a szövegből a „halál” szót, korábban így hangzott: „A halál halálán és a pokol pusztításán érkezzem békében a Kánaán országába!” Megváltoztatták a gyönyörű, gazdag, mély és kemény szavakat valami homályos szavakra: „Segíts át a túlsó partra!” Kiiktatták a halál és a pokol pusztításáról szóló szavakat. De miért? Meg kell tanulnunk meghalni mindennap. Ebben a szenvedés segít. Felkészít bennünket. Minden alkalommal, amikor aludni megyünk, a napnak egy főpróbáját éljük át, mielőtt végleg lezárjuk szemünket, és majd az örökkévalóságban, a túlsó parton ébredünk fel.

Jézusnak mely tanításai segítenek különösképpen megérteni a szenvedést?

A Szentírásban van egy rész Máté 18-ban, ahol ezt mondja az Úr Jézus:

„Ha kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le és dobd el magadtól… Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és dobd el magadtól…”

Az a Jézus, aki meggyógyította a kezeket, melyek nem tudtak dolgozni, helyreállította a lábakat, melyek nem tudtak járni, viszszaadta a szeme világát annak, aki nem látott – itt azt mondja, vágd le a kezedet, vájd ki a szemedet, ha azok bűnt okoznak neked. Igen, Jézus felállítja az értékrendet, számít a fizikai test, de nem gyűrheti maga alá a lélek egészségét.

Amikor az emberek a gyógyulásról kérdeznek, kevésbé érdekel a dolog fizikai része, sokkal inkább érdekel a szívem gyógyulása. Imádkozzatok azért, hogy megszabaduljak az Isten igéje és az imádság felé való hanyagságomtól, a nyers büszkeségtől, hogy szabad legyek az énközpontúságtól! Ezek sokkal fontosabbak, mert Jézus azt tanította, hogy sokkal fontosabbak!

Forrás: Békehírnök

Joni Eareckson Tada-ról bővebben

17 éves korában Joni Eareckson fejesugrás közben balesetet szenvedett, és ennek következtében teljesen megbénult a vállától lefelé. Másodpercek alatt egész élete megváltozott, az addigi élénk tevékenységet és függetlenséget a teljes kiszolgáltatottság és függőség váltotta fel. 

Első ízben tárul fel ebben a felejthetetlen önéletrajzban Joni küzdelmének minden lépése afelé, hogy elfogadja bénultságát és keserű, reménytelen keresésében megtalálja az élet értelmét. 

Az a szenvedés, amit ki kellett állnia, életének minden területén éreztette hatását – nem volt könnyű Joni számára legyőzni a keserűséget, zavart, a miérteket és a könnyeket, és megtanulni, hogy bízzon a szerető Istenben, aki „megengedte”, hogy ez történjen. 

Ma, amikor még mindig csak nyakát és fejét képes mozgatni, Joni Eareckson ügyes művésszé fejlődött ki: a szájával fogja a ceruzát. Miután megbékélt Istennel, nem gondolt többé öngyilkosságra, sőt, bénasága ellenére nagy, céllal teljes életet kapott. Joni története egy olyan Valaki létezéséről beszél, aki megtervezi a sorsokat.