Szóval… Terhes vagyok. 21 éves, szingli, végzős a főiskolán, és igen, én vagyok az a lány. A huszonegyedik születésnapomon történt. A legtöbb ember általában kicsivel több italt iszik a kelleténél és valószínűleg fejfájással ébred a 21. születésnapja után. Az én tapasztalatom egy kicsit más volt. Én voltam a lány, aki túlságosan berúgott, a lány, aki bizonytalan volt, a lány, akinek véletlenszerűen összeszedett valakit, a lány, aki nem tudott nemet mondani, a lány, aki terhes lett.

Meg kellene érteni, hogy egy részeg kapcsolat nem változtatta meg az életemet. Az ördögdolgozott a részleteken keresztül, amelyek idáig vezettek. Dolgozott azon a napon, amikor először ittam illegálisan alkoholt. Ott volt, amikor elvesztettem a szüzességemet egy sráccal, akit aligha ismertem. Ott volt, amikor elvesztettem a teljes önértékelésem, folytonosan részegeskedtem és összevissza cselekedtem. Ott volt, amikor fiúról fiúra jártam, hogy biztonságot találjak. Az ördög ott volt a napon, amikor a sok kétségbeesett kapcsolat után a méltatlanság és öngyűlölet gondolatait ültette a fejembe. Az ördög egész idő alatt dolgozott. Nem meglepetés tehát, hogy a 21. születésnapomon ,,jogosan” berúgtam, mert hát a születésnapom volt és lefeküdtem valami fickóval. Egyáltalán nem volt meglepetés; valójában az ördögnek sok munkája volt ebben az évek során.

Szerencsére, Isten is dolgozott mindezen idő alatt.

Aznap, amikor megláttam a két csíkot, amely a pozitív eredményt közli, az egész világom a feje tetejére állt. Minden fiatal lány legszörnyűbb rémálmát éltem át. Terhes voltam. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, szingli és magányos voltam és féltem. Szó szerint úgy éreztem, hogy nincs kihez fordulnom. A zavarodottságom, szégyenem, öngyűlöletem súlya és az önbecslésem elvesztése túl sok volt és sohasem mondtam el senkinek, hogy terhes vagyok és abortuszt jegyeztem elő még akkor sem, ha a szívem legmélyéig tudtam, hogy ez helytelen. Az ördög akkor dolgozik, ha egyedül vagyunk, s pont így voltam – egyedül. Belülről kétségbeesetten azt kiáltottam ,,Ki szerethet engem egyáltalán?” Nem mondhattam el senkinek sem. Féltem. Féltem, hogy senki sem szeret majd akkor, ha megtudja, hogy várandós lettem. Egész életemben katolikus lévén eléggé tájékozott voltam az Egyház abortusszal kapcsolatos tanítását véve. Tudtam, hogy minden egyes pontja helytelen; érzelmileg, tudományosan, teológiailag, lelkileg és alapvetően rossz – mégis azon voltam, hogy ezt tegyem.

Ugyanakkor, Isten túlságosan szeretett ahhoz, hogy eleresszen a horogról. A napokon, amelyek után az abortusz következett volna, Misére mentem. Nagyon hátul ültem, egyedül, lehajtott fejjel egész idő alatt. Szégyenteljesen néztem más embereket, ahogy áldoznak miközben ott ültem, méltatlanul Rá. Éppen a tervezett abortusz előtti hétvégén Isten behatolt a lelkembe feltétlen és tökéletes szeretetével. Olyan volt, mintha az összes olvasmány és szentbeszéd különösen nekem szólna. Azon a napon a Misén Isten végtelen irgalmáról és megbocsájtásáról tudtam meg többet. Nyilvánvaló, hogy ezelőtt is tudtam elméletben a megbocsájtásról és irgalomról, de azon a napon más volt. Azon a napon Isten megadta kegyelmét, hogy érezzem az Ő jelenlétét, irgalmát és megbocsájtását a szívemben. Először tudtam létem teljességével, hogy Isten VALÓBAN szeret engem úgy, ahogy a bennem növekvő kis életet is. Hónapok óta először a depresszió, a nyugtalanság és szégyen helyett szeretve éreztem magam - összetörtségem közepette. Rájöttem, hogy Isten nem csak az én életemmel ajándékozott meg, hanem a bennem növekvő élettel is. Abban a pillanatban elöntött a béke és a bátorság, hogy visszaadjam életemet Istennek ajándékként és hogy akaratát cselekedjem, akármennyire is féltem. Isten kizárólagos kegyelme által,lemondtam az abortuszt.

Az a nap teljesen megváltoztatta az éltemet. Tudtam, hogy Szeretete igazi; s ezt újból és újból megerősítette számomra. Isten megerősítette számomra az irántam való Szeretetét, amikor összegyűjtöttem a bátorságot, hogy elmondjam szüleimnek, hogy terhes vagyok. A szüleim nem ítéltek el, hanem ehelyett magukhoz öleltek, szerettek és támogattak. Isten megerősítette számomra Szeretetét, amikor végre elmentem gyónni és a pap megdicsért, hogy az életet választottam és megadta a kegyelmet, hogy megbocsájthassak magamnak. Isten megerősítette számomra Szeretetét, amikor elmondtam ezt a barátaimnak és ők egyszer sem ítéltek el emiatt, hanem szerettek és megerősítettek, hogy értékes vagyok. Isten megerősítette számomra Szeretetét azzal, hogy a doktor sohasem kérdezte meg a koromat és hogy hol a férjem, hanem ehelyett örült a bennem lévő baba fejlődésének. Isten megerősíti számomra szeretetét minden nap Misén, amikor tanúja lehetek áldozatának, s hogy nekem, törött lánynak megbocsájtott és megismerhettem Őt.

Büszkén mondhatom, hogy 39 hetes terhes vagyok egy gyönyörű kislánnyal. Bármely napon lehetőségem nyílhat, hogy kezemben tartsam az élet ezen gyönyörű ajándékát. Büszke vagyok, hogy visszaadtam Istennek az életemet, mint élet melletti tanú, egyike a néhány várandós lánynak, ha nem az egyetlen várandós lány, aki világi egyetemre jár és várandós. Új szenvedélyemet is megtaláltam azzal, hogy összetört, váratlanul teherbe esett lányokat segítek önkéntes tanácsadóként a helyi Terhesség Menedék Központban. Végül, megosztom történetemet bárkivel és mindenkivel, egy kis reménnyel, hogy egy másik összetört személy szeretve érzi magát és tudja, hogy élete egy igazi ajándék, és hogy Isten gyermekeként értékes. Az élet igazán egy értékes ajándék, és igazán áldott vagyok, hogy Isten megadta a kegyelmet, hogy ezt megértsem még összetörtségem közepette is.

A nevem Raquel. Azért szeretek, mert előbb Isten szeretett engem. Vannak részesedéseim hibákból és megéltem az összetörtséget, de amikor Istent beengeded, mindent gyönyörűvé tesz. Szeretek olvasni, szeretem a tábortüzeket, a s’more-t, a kosárlabdát és szeretek álomba ringatni kisbabákat. Nyitottam egy blogot is: Rose története címmel Twitter: @Raquelrosekato