A férfi egymagában üldögélt a kétszemélyes asztalnál, amikor odalépett hozzá az egyik pincér.

,,Sikerült már választania, uram?" - érdeklődött udvariasan. Elvégre a férfi már hét óra óta, csaknem fél órája várakozott.

,,Nem, köszönöm!" - felelte mosolyogva a vendég. ,,Még várok a hölgyre egy ideig. Hozna esetleg még egy kávét?"

,,Hogyne, uram!" - válaszolta a pincér.

A férfi némán várakozott tovább. Sötétbarna tekintete az asztalt díszítő virágcsokron át a távolba meredt. Tétován forgatta ujjai közt a szalvétát és hagyta, hogy a könnyed beszélgetés zaja, az evőeszközök csörömpölése és a lágy zeneszó átjárja lényét.

Sport zakót és nyakkendőt viselt. Sötétbarna haja rendezett, ápolt külsejével megnyerő benyomást keltett. Ránézve az az érzése támad az embernek, hogy szeretné, ha a találkozóra hívott személy úgy érezné, hogy fontos, hogy tisztelik és szeretik.

Visszafogott viselkedése cseppet sem volt kellemetlen vagy távolságtartó. Ám minden kedvessége és előzékenysége ellenére most mégis egymagában üldögélt. A pincér visszatért egy újabb csésze kávéval.

,,Hozhatok Önnek valami mást ezen kívül? - kérdezte.

,,Nem, köszönöm!" - válaszolta a férfi. De a pincér ezúttal nem tágított. Kíváncsivá tette és gondolkodóba ejtette a titokzatos idegen.

,,Tudom, hogy nem tartozik rám, de szeretnék kérdezni valamit" - szólalt meg végül. A hangja elcsuklott, hiszen tudta, hogy nem csak az aznap esti borravalója foroghat kockán, de ez a beszélgetés akár az állásába is kerülhet.

,,Semmi akadálya!" - válaszolt a férfi nyugodt, mégis erőteljes hangon, beszélgetésre invitálva.

A pincér felbátorodott és tovább folytatta. ,,Miért tölti azzal az idejét, hogy vár arra a bizonyos hölgyre?" Korábban többször is látta már az étteremben a türelmesen, ám mégis mindig magányosan várakozó férfit.

,,Mert szüksége van rám!"

,,Egészen biztos Ön ebben?"

,,Igen, az vagyok!"

,,Nos, ne vegye udvariatlanságnak Uram, de még ha valóban így is lenne, a hölgy viselkedéséből éppen az ellenkezőjére következtethetnénk. Ez már a harmadik alkalom a héten, hogy hiába várja őt."

A férfi összerándult és leszegett fejjel válaszolt: ,,Igen, tudom."

,,De akkor miért jön el újra és újra?" - folytatta a pincér.

,,Mert Cassie megígérte, hogy itt lesz."

,,De úgy tűnik, hogy csak hitegeti Önt! Én biztosan nem hagynám, hogy ezt tegye velem. Ön miért tűri el?"

A férfi újra a pincérre emelte a tekintetét és elmosolyodott. ,,Azért, mert szeretem!"

A pincér továbbállt és azon tűnődött, hogyan képes ez az ember szeretni olyasvalakit, aki egy hét alatt háromszor is felültette. ,,Kész őrültség ilyesmit tenni!" - állapította meg magában. A terem túlsó végéből még egyszer visszapillantott és látta, ahogyan a férfi tejszínt tölt a kávéjába, néhányszor megpörgeti ujjai közt a kanalat, majd belekeveri az édesítőt. Egy pillanatig elgondolkodva figyelte a csészében kavargó frissítőt, majd a szájához emelte.

Csendben figyelte tovább a többi vendéget. Egyáltalán nem tűnik őrültnek. Végül is nem tudhatta, milyen különleges lányról van szó. Vagy talán csak a férfi érzései voltak szokatlanul erősek iránta? Mivel nem volt túl sok ideje töprengeni a kérdésen, elindult, hogy felvegye a rendelést egy újonnan érkezett öt fős asztaltársaságtól.

A magányos vendég letette a kávéscsészét és arra gondolt, mennyi mindent szeretett volna megbeszélni Cassie-vel. Leginkább arra vágyott, hogy hallhassa a lány hangját.

Szerette volna tudni, hogyan telt a napja, kíváncsi volt a sikereire és a kudarcaira... minden érdekelte. Máskor is előfordult, hogy a lány megfeledkezett róla, de képtelen volt hozzászokni. Mindig ugyanazt a fájdalmat érezte ha nem jött el, hiszen egész nap erre a találkozóra várt. Hányszor próbálta Cassie tudtára adni, hogy mennyire szereti! Jó lett volna tudni, hogy a lány is hasonlóan érez-e iránta. Lassan kortyolgatta a kávéját remélve, hogy Cassie hamarosan megérkezik.

Az óra fél tízet mutatott, amikor a pincér visszatért a félig üres asztalhoz.

,,Hozhatok még valamit Önnek?"

,,Nem, azt hiszem, ennyi elég lesz ma estére. Kérhetném a számlát?"

,,Azonnal hozom, Uram." A pincér távozása után a férfi a számlára pillantott és elővette a tárcáját. A pénzéből fényűző vacsorára is tellett volna, de csak az öt kávé árát és a borravalót hagyta az asztalon. Cassie, miért teszed ezt kettőnkkel? - szakadt fel szívéből a néma sóhaj ahogy feláll az asztaltól.

,,Viszontlátásra! - fordult a távozóban lévő férfi felé a pincér.

,,Jó éjszakát! Köszönöm a kedvességét!"

,,Mi köszönjük, Uram!" A pincér hangjában együttérzés csengett, és a férfi mosolyán keresztül is jól látta szemében a fájdalmat, csalódást. A távozó vendég elhaladt egy boldog, nevetgélő fiatal pár mellett és eszébe jutott, milyen remek estét töltöttek volna együtt, Cassie és ő. A bejáratnál megállt és lefoglalt egy kétszemélyes asztalt másnap estére. Cassie holnap talán el tud majd jönni.

,,Akkor tehát egy kétszemélyes asztalt szeretne lefoglalni holnap este hét órára?" - jegyezte fel a recepciós.

,,Igen! Pontosan!"

,,Mit gondol, eljön majd?" - érdeklődött a hosztesz. Nem akart tapintatlan lenni, de már sokszor látta a férfit egyedül üldögélni az asztalnál.

,,Egy nap biztosan eljön. Én pedig itt leszek és várni fogok rá!" Azzal begombolta a kabátját és kilépett az étterem ajtaján - egyedül. Görnyedt tartásából nehéz lett volna megállapítani, hogy vajon a hideg szél vagy a fájdalom elől keres menedéket.

Amikor az autó kigördült a parkolóból, a város másik részén Cassie fáradtan zuhant ágyba a barátokkal töltött mozgalmas este után. Éppen az ébresztőórát akarta beállítani, amikor észrevette az előző este írt cédulát. Ez állt rajta: ,,Este hét óra! - és alatta még valami..."ó, igen, csendesség és ima!" ,,Jaj, ne!" - sóhajtott fel - ,,Holnap majd sort kerítek erre is!"

Hamar meggyőzte lelkiismeretét, hogy szüksége volt a barátokkal való kikapcsolódásra, most pedig szüksége van a pihenésre. Az imádság pedig várhat. Jézus nem neheztelni rá, ebben egészen biztos volt.

 A mindennapi csendesség legfontosabb eleme a személyes részvétel. Nem az számít, hogy mit mondunk vagy teszünk. Szánjunk rá időt minden nap, hogy találkozzunk Azzal, Aki szeret bennünket és mindig türelmesen vár ránk! Ő el szeretné mondani nekünk, hogy mennyire szeret minket.