Gyantakönnyek

Egy kis fenyőtoboz magot fújt a szél
A hegyről, hol sok sudár szálfa él.
A völgyig, hol egy falucska terült,
S a magocska így jó helyre került.
Jószág taposta be föld alá sorát'
S e kis "ígéret" bölcsőre talált.
A tavasz-eső simogatta fel,
Megáztatta s szólt, élni kezdjen el...
S e szóra, csíra bújt a föld fölé,
Zöld kis hajtás tört az ég felé.
Évek teltek, fakadt s nődögélt',
S karácsony előtt, mindig csak remélt.
Hogy szép lesz...! S csodálják az emberek,
S karácsonykor, majd rajta csüggenek'
A girlandok és szép díszes csodák,
Sok szaloncukor s pompás cicomák.
Csak éldegélt a falu közepén,
Ám csúnyácska volt egy kicsit szegény.
Mert hiányoztak néhol kis ágai,
S így nem lettek valósak álmai.
Decembernek hava közepén,
Az emberek nem törődtek ügyén.
A hegyek közül hoztak szép fenyőt,
S nem öltöztették ünneplőbe őt.
Sírt is árván, úgy zokogott szíve,
Hogy nincs ki érti s búján' segítene...
Gyantakönnye törzsén potyogott,
S éjnek hidegén, oda is fagyott.
Majd bánatában álomba merült,
S bús sóhaja az egekbe repült.
Véle sírtak fényes csillagok,
Sajnálták, hogy álmán is zokog...
Ám Szenteste, egy csodás éjszaka...!
Csodát terem szép lélekmámora.
Fel is füttyent' a jeges téli szél,
Az égig s nyomán, csöndet fútt' a tél.
A magasból lesepert sok csillagot,
S a csillagpor, a kis álmodón legott
Táncot lejtett csöpp dermedt ágain,
Míg a fenyő csak búsult álmain.
A gyantakönnyek fénylő gyöngy-fagyán,
Szép zöld hajtások nyúlottak' sután.
Dús, terebélyes fenyőfácska lett,
S hófelhő gyűlt a falucska felett.
Csillogó pelyhek, szálló tejszín-pamut
Hullt a fenyőre, míg ő édesen aludt.
Girlandot tekert tűlevelek során,
S a Hold mosolygott e lenti szép csodán.
És a csillagok az ég hegyén pihenőn,
Ámultak szívből az álmodó fenyőn.
Majd eme mesés, szép karácsonyon,
Léptek roppantak porló' havon.
Egy édes kislány ébredt túl korán,
S látta fény szépét a fenyő mosolyán.
Az éjbe sikkant' s hangra fel is kelt a nép,
Majd ott tolongtak s mondták:-Óh, de szép...!
Fenyő is éledt, kinyílott bús szeme,
Nem tudta még, hogy ő lett ünnepe
Az embereknek, kik csak bámulták furán',
S elaléltak e pici zöld csodán.
Így történt bizton' ez édes-bús mese!
S azóta szentség ez már arrafele.
Hogy a karácsonyt, csak e kis fenyő alatt
Ünnepli népük s mindenki boldogan mulat...
Molnár Attila/Molty/