Az egyiptomiak tehát üldözték őket - a fáraó minden lova, harci kocsija, lovasa és hadereje - és utolérték őket, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahírótnál, Baal-Cáfónnal szemben. A fáraó közeledett.
Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz.
Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat?! Mert jobb nekünk, ha az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! De Mózes így felelt a népnek:
Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket.
Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! ...''

Elolvasásra:2Móz 14,9-18.

ELFOGADNI A SEGÍTSÉGET

Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (2Móz 14,14)

Amikor nyaralásunk egyik reggelén lányommal lementünk a partra sétálni, megláttunk egy tenger felé araszoló apró rákot. De közeledett a dagály, és mindig, amikor pár centit előrehaladt, egy hullám a partra csapott, és a kis rák hátrabukfencezett a homokba. Azonban minden hullám után felállt, és rendíthetetlenül folytatta útját a víz felé. Hamarosan egy kisebb csoport gyűlt köré. Együtt érzően mosolyogtunk rajta, tudva, hogy a küzdelme hiábavaló, mert végül teljesen kimerülve úgyis a parton reked, és megeszik a sirályok.
Az egyik férfi fogott egy botot, remélve, hogy a rák belekapaszkodik, és így be tudja dobni a tengerbe. Ehelyett megijedt a bottól, és kis ollóival azonnal hadonászni kezdett. Annyira mókás volt, ahogy ez a csepp rák meg akart küzdeni egy nagy emberrel. Végül egy tizenéves fiú homokot szórt rá, hogy hagyja abba a hadonászást, majd egy kupac homokkal együtt felnyalábolta, és az óceánba tette.
Mennyire hasonló vagyok, mint ez a rák!
Hogy harcolok én is, amikor Isten segítséget küld! Elszántan küzdök, mintha én tudnám, mi a legjobb nekem. De amikor az erőfeszítéseink hiábavalónak bizonyulnak, jusson eszünkbe, hogy rábízhatjuk magunkat Istenre, aki oda fog helyezni minket, ahol lennünk kell.

Imádság: Istenünk, add, hogy felismerjük, ha csak magunkban bízunk, és segíts visszafordulnunk hozzád. Ámen.

Isten arra hív, hogy elfogadjam a felkínált segítséget.
Carolyn Chapman (Missouri, USA)