Már régóta motoszkál bennem ez a kép a bárányról.
A Bibliában olvasunk az elveszett juhról, aki eltéved, rossz útra tér, talán mert kíváncsi, vagy engedetlen, vagy kalandra vágyik, el a megszokott biztonságból.
Ézsaiás könyvében pedig az áll, olyanok voltunk, mint a juhok, mindenki a saját útjára ment.
Úgy látszik, a bárányoknak szükségük van a terelgetésre, a gondoskodásra, odafigyelésre, mert önfejűek. Mint mi, emberek.
Mindegyikünk a saját útját, álmait akarja megvalósítani, még akkor is, ha ez az életünkbe kerül, még akkor is, ha bajba kerülünk miatta, segítségre szorulunk, és megszégyenülve kell visszatérni a nyájba a Pásztor vállán.
Ő viszont gondviselő, eljön megkeresni, fontos vagy neki. De érdekes, hogy amikor a Biblia Jézust hasonlítja a bárányhoz, akkor rá a báránynak nem azok a tulajdonságai vonatkoznak, mint az emberekre.
Ő bárányként is engedelmes, önfeláldozó, és szelíd tud lenni. Tűri a megaláztatást, pontról pontra végrehajtja a nagy tervet.
Nem a saját feje után megy, nem a saját útját és az önmegvalósítást keresi, hanem Isten tervét tölti be.
Őt nem a jogos büntetés éri az elkóborlásáért, hanem a mi engedetlenségeinkért és tévelygéseinkért szenved sebeket, némán, ártatlanul, és mégis hatalmasan és legyőzhetetlenül.
Dicsőség a Báránynak!
ÁMEN
Kommentáld!