Árvai Attila: Búcsúzunk
Folyton csak búcsúzunk, erről szól világunk
Mellette remélünk, de van, hogy sírdogálunk
Búcsúzunk attól is, mi nagyon kedves nekünk
S mikor búcsúzunk, kicsit belehal a lelkünk...
Búcsúzunk az éjtől, búcsúzunk a perctől
Búcsúzunk attól is, mi nagy boldogság belől
Búcsúzunk apánktól, búcsúzunk anyánktól
Terektől, tavaktól, erdőktől, a fáktól...
Életünk sokszor szól a keserű búcsúról
Szívünkben bánattal, fájó elmúlásról...
Életed nagykönyve, gyakran csak erről szól
Attól ami kedves, sokszor elbúcsúzol...
Búcsúzol a csóktól, édes érintéstől
A szenvedély magasztos, örült érzésétől
Búcsú a baráttól, ellenségtől, nyártól...
Vagy ahol felnőttél, gyermekkori háztól...
Tudom, míg elválunk, szívünk majd megszakad
Hogy alig bírjuk már, a szörnyű fájdalmakat
De tudd, hogy a búcsú sem tart örökkön örökké
Mi szívednek oly kedves, majd visszatalál mellé...
Azért búcsúzkodunk, hogy szívünk emlékezzen
Hogy benne szeretetünk, soha el ne vesszen
Mert, ha nem búcsúzol, nem hiányzik semmi
De a szíved képtelen lesz, igazán szeretni...
A sok fájdalmas búcsú, megtanítja szíved
Hogy a szeretet győz, mindegy, hogyan éled
A búcsú nagy tanítód, földi léted során
Hogy emlékezz a szépre, a mennyeknek kapuján
Csak e világi átkunk, hogy mindig búcsúzni kell
A mennyeknek országa, ilyesmit nem ismer...
Egy napon felismered, mind ott leszünk együtt
Búcsúzni már nem kell, megfogjuk a kezünk
A régmúlt búcsúira, mint nagy leckékre gondolsz
Szíved megenyhül majd, eltűnik a sok rossz...
Többé nem búcsúzol, mert soha nem lesz kitől...
Ez lesz ajándékod... a minden Istenétől...
A búcsúzás fájdalmát, majd gyorsan elfelejted
Ha szeretteid örömödben megfogják a kezed
Mert csak egy dolog van, mi édesebb a könnynél
Együttlétünk boldogsága, mi minden szívben ott él...
Kommentáld!