Dobos Johanna es Hajnalka.: A GECSEMÁNÉ KERTJÉBEN


Maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

Mondta Ő, mielőtt imádkozni indult.

S a tanítványok most először egyedül maradtak,

Roskadozó szívvel az éj leple alatt.

Sokszor voltunk mi is a Gecsemáné kertjében,

Elfáradt és meggyötört tanítványok

Jézusom…

És hányszor kellett aludva ránk találnod,

Mert nem virrasztottunk egy órát sem Te veled.

S, hogy felébredjünk szólnod hányszor kellett.

Majd egyedül maradva szomorúan nézted,

Mikor félve, gyáván, mind széjjelfutottunk.

Pedig biztosan ígértük, esküdözve mondtuk

Mi, Téged soha meg nem tagadunk.

S hányszor cseng fülünkbe, azóta,

A hajnali kakasszó félelmes szava.

Pedig kereszted vihettük volna,

Mint Simon, talán, egy darabig,

De hányszor maradtunk inkább a hegy aljába,

S nem kísértünk Téged, fel, a Golgotára.A Gecsemáné kertjében


Maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

Mondta Ő, mielőtt imádkozni indult.

S a tanítványok most először egyedül maradtak,

Roskadozó szívvel az éj leple alatt.

Sokszor voltunk mi is a Gecsemáné kertjében,

Elfáradt és meggyötört tanítványok

Jézusom…

És hányszor kellett aludva ránk találnod,

Mert nem virrasztottunk egy órát sem Te veled.

S, hogy felébredjünk szólnod hányszor kellett.

Majd egyedül maradva szomorúan nézted,

Mikor félve, gyáván, mind széjjelfutottunk.

Pedig biztosan ígértük, esküdözve mondtuk

Mi, Téged soha meg nem tagadunk.

S hányszor cseng fülünkbe, azóta,

A hajnali kakasszó félelmes szava.

Pedig kereszted vihettük volna,

Mint Simon, talán, egy darabig,

De hányszor maradtunk inkább a hegy aljába,

S nem kísértünk Téged, fel, a Golgotára.. A Gecsemáné kertjében


Maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

Mondta Ő, mielőtt imádkozni indult.

S a tanítványok most először egyedül maradtak,

Roskadozó szívvel az éj leple alatt.

Sokszor voltunk mi is a Gecsemáné kertjében,

Elfáradt és meggyötört tanítványok

Jézusom…

És hányszor kellett aludva ránk találnod,

Mert nem virrasztottunk egy órát sem Te veled.

S, hogy felébredjünk szólnod hányszor kellett.

Majd egyedül maradva szomorúan nézted,

Mikor félve, gyáván, mind széjjelfutottunk.

Pedig biztosan ígértük, esküdözve mondtuk

Mi, Téged soha meg nem tagadunk.

S hányszor cseng fülünkbe, azóta,

A hajnali kakasszó félelmes szava.

Pedig kereszted vihettük volna,

Mint Simon, talán, egy darabig,

De hányszor maradtunk inkább a hegy aljába,

S nem kísértünk Téged, fel, a Golgotára.