Kárász Izabella:
MIKOR BEMÉGY AZ ÚRNAK TEMPLOMÁBA
Óhajtsd a percet, óhajtsd a napot,
Amikor minden gondod otthagyod,
S nem érdekel a kétes földi pálya,
Odavágyol az Úrnak templomába.
Oda vágyol, hol megtisztul a lelked,
S az örök békét sikerül meglelned,
S hol nem kísért a múlt, a jövő képe,
Őszinte vággyal hullsz Isten elébe.
Mikor bemégy az Úrnak templomába,
A békességnek igazi honába,
Rakj le magadról minden földi terhet,
Újult lélekkel érjed el a termet,
Mikor kinyílik kapuja előtted,
Gondolataidat az égről szőjed,
És ne nézz vissza az eltűnt világra,
Mikor bemégy az Úrnak templomába.
Így a zaj, lárma, mind kívül maradhat,
S belül igazi áhítat fogadhat,
Szenteld ez órát a békét adónak,
Legyen szívedben hatása a szónak.
Éber legyél és ne csak hallgass csendben
És elfelejtsél mindent azon menten,
De úgy élj otthon és kint a világban,
Ahogyan élnél az Úr templomában.
Legyen kis hely, mit templomnak nevezhetsz
Ahol felszállhatsz a te Istenedhez,
Mikor bemégy az áhítatos csendbe,
Mintha ott lennél fent a csodás mennybe.
S amíg körülvesz a szent egyszerűség,
Érezd, hogy föléd hajolt a derült ég,
S ne legyen lelkednek sem nyugvása,
Ha nem mégy el az Úrnak templomába.
Mily dicső kegy és milyen dicső álom,
Hogy szállhat lelkünk fehér imaszárnyon,
Hogy száll a lélek fel, fel a magasba,
Valami szent vágy viszi, űzi, hajtja,
Repül, repül, és Isten közelében
Megszentelődik abban a reményben,
Hogy boldog, dicső lesz a szárnyalása
Az Úr örök és csodás templomába!
Óhajtsd a percet, óhajtsd a napot,
Amikor földi élted itt hagyod,
S nem csalhat vissza a világba semmi,
Búcsú nélkül és hirtelen kell menni.
Óhajtsd, kívánd a nagyszerű, hatalmas,
Dicsőséges, és örök diadalmat,
Mikor nem vágyol többé a világba,
Örökké élsz az Egek Templomába.
Kommentáld!