Pünkösd hétfőjén zarándokoltunk el fiammal a Máriapócsi Búcsúba, s szeretném most megosztani ennek a napnak felejthetetlen élményét veletek.
Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve az egyik legnagyobb és leghíresebb búcsújáró helye.
Különösen a nyári három nagybúcsún keresik fel óriási tömegek a “pócsi Máriát”, sokszor a százezres létszámot is meghaladva egy-egy szombaton és vasárnap. Ez a három nagybúcsú: Szent Illés napján (július 20.), az Istenszülő elszenderedése és mennybevitele napján (augusztus 15.) és az Istenszülő születése napján (szeptember 8.)
A Máriapócsi Búcsú napjának gyermekkori emléke még mai napig is megrázó élményként él bennem.
Akkor nap este, nagyapa megengedte, hogy várjuk a búcsúból hazatérőket. Este úgy 9 óra után kimentünk az utca sarkára, ahol elláttunk a temetőig. Meleg nyári est volt, az égen már fent ragyogtak a csillagok, s csak a tücsök ciripelt, a közeli vízpartól a békák kuruttyoltak.
Lélegzetünket visszafojtva vártuk, mikor halljuk meg az érkezőket.....
Aztán először az imbolygó kis gyertya fényeket láttuk meg, majd már az éneket is hallottuk, JÖNNEK MÁR !!!!
Tudták hogy az itthon maradottak várják őket. Több falun keresztül órákig gyalogoltak, fáradtságtól elcsigázva, de láttunkra új erőre kapva jöttek felénk, hozva a Szűz Mária szobrot, s a templomunk zászlóit, zengett az ének, hiszen Égi Édesanyánk szeretetteljes üzenetét hozták az itthon maradóknak.
Elérve hozzánk, kezek nyúltak felénk, s soronként bevontak maguk közzé, s így együtt mentünk tovább a közeli, kivilágított templomunka,
imádkozni, dicsérni az Urat, s a Szűz Anyát.
Bizony, életünk során, hányszor leroskadunk a keresztünk súlyától, s gondoljuk, nincs tovább.....
Aztán értünk nyúlnak a segítő kezek, emberekké, de égi áldással, s bevonnak a sorba, menni tovább az úton, együtt, segítve egymást, szeretetben......
Kommentáld!