Állok a húsvéti csendben
kopár kövek között.
Egy sziklasir nyitott szájánál,
hol az Élet és a Halál
egyszer megütközött.
Állok a múltba révedve
események peregnek le :
születés,kereszt, halál,feltámadás.
És a tanitói három év:
lebbentem a mult csipkefüggönyét:
- bizonyságnak sok,
nagyon sok , elég.
Olyan sok,hogy meg nem érthetem,
amit értek is ,részleteiben.
- Felépitetted három nap múlva
azt a lerontott templomot.
Kérlek , Jézusom, épits bennem is
Szentlelked által templomot.
Hogy bennem élj, s én benned éljek,
mert kezedben van az Élet:
hittel hiszem,s dicsérlek Téged.
- A múlt emlékeiből kilépek,
zendül az ének ajkamon,
dicsérlek az égi karokkal,
feltámadt , élő Krisztusom!
Te vagy az Élet és a Remény
hívő szíveknek záloga ,
hírdetem Életed ,Halálod,
hírdetem Feltámadásod
én a bűnös ,kit véred megváltott:
nem hallgatok már el soha!
- Fájdalmas tán' a gondolat -
meg kell halni - , egyszer vége.
S a gondolatot ,mint zúgó ár
elsöpri az öröm , a béke .
A sír nem lesz a végső helyünk,
Veled élünk ,majd odaát:
ezért jöttél, ezért haltál,
ezért vívtad a kínhalált.
- Te vagy az Élet és a Remény
hívő szíveknek záloga :
hírdetem Életed , Halálod,
hírdetem Feltámadásod,
én a bűnös ,kit véred megváltott,
nem hallgatok már el soha !
Páskúlyné Kovács Erzsébet1981.március 5.
Kommentáld!