Páskúlyné Kovács Erzsébet: JERUZSÁLEM
Jeruzsálemmel szemben kelet felé
ott halt meg Jézus,az Olajfák hegyén.
Úgy szerette a negy csendet ott,
ahol az olajfa suttogott.
Úgy szerette a hegy hajlatát,
a zajos tömeget,a magányt,
a zajló tengert ,a csendes éjeket,
ha feketék lettek a magas hegyek.
A nagy város ott,a hegy tövén,
békén pihent a Jordán ölén.
Nem zavarta semmi a csendet:
Csak Jézus sírt a város felett.
S míg álmodott a város a mélyben,
vihar dúlt a Megváltó szivében:
,,Jeruzsálem ,Jeruzsálem" - sírta,
s az Olajfák hegye visszazúgta.
Sóhajtás zokogott a fák hegyén,
s a város aludt lent a hegy tövén.
Hol ablak volt világos: ott kacagás ,lárma,
duhajkedv,mámor hangos tivornyája.
S Ő úgy állt ott,mint aki hontalan,
nem kérdezte senki ,miért boldogtalan?
- Maga előtt látta a nagy, nehéz halált,
megvívta szásszor a kemény ,vad tusát:
,,Atyám ha lehetséges,muljék el tőlem
e pohár!"-
de ez a szó válaszra nem talált.
Isteni lelkébe mart a gyötrelem,
nem hallgatták meg se fenn ,se lenn.
A város reggel ,mikor ébredett,
nem látta senki a könnyeket.
Kidron patakjából bálványok keltek,
s a szívekben már új oltárt leltek.
Ki ennek hódolt,ki amazt imádta,
míg meghalni készült az Egek királya.
- Már sietve jött a nagy próbanap,
mikor Isten Fia egyedül maradt.
Vállán a bűnnek iszonyú terhe:
a kereszt, s az Isten kegyelme...
- S e kettő közt egy panasszó esett:
,,...miért hagytál el engemet?" -
Nem látta már ,hogy hasad a kárpit,
hogy a kereszt oda is utat nyit.
- Lecsukódott szeméből kihalt az élet,
úgy ölelt magához engem és téged.
ÁMEN
Kommentáld!