Ötéves voltam, és megkérdeztem édesanyámtól, miért olyan különböző színűek az emberek. Elmesélte, hogyan akart Isten nagyon szép világot teremteni. Isten megtöltötte a világot sötétbarna talajjal, fénylő sárga napsugárral, hófödte hegyekkel, bársonyos-fekete éjszakai égbolttal és a szivárványnál is színesebb virágokkal.
Mivel azt akarta, hogy az emberek ugyanezt a gazdag színvilágot jelenítsék meg, az egyiket sárgának teremtette, mint a nap, a másikat feketének, mint az éjjeli égbolt, azután fehérnek, mint a hó, és barnának, mint a jó termőtalaj.
A történet lényegét soha nem felejtem el. Sokszor hálát adtam Istennek, hogy már fiatal koromban megtanultam, minden teremtmény gyönyörű, akár az éjszakai égboltra tekintek, vagy a barátaimat látom, különböző kulturális örökségeikkel.
A keresztyénség egyik legkedvesebb tanítása, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, tekintet nélkül fajra, kultúrára vagy más külső megkülönböztető jegyre. "Minden és mindenekben Krisztus" (Kol 3,11). Arra hívattunk, hogy egymás felé "könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet" (12) tanúsítsunk. Mindezek fölé pedig "fel kell öltenünk a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent" (14).
Imádság: Drága Urunk, segíts felismernünk és nagyra becsülnünk teremtett világod szépségét. Ámen.
Isten szereti a sokszínűséget, ha ilyenné teremtette a világot.
Kommentáld!