Az engedelmességet megelőzi a szeretet. Nem azzal bizonyíjuk Isten iránti szeretetünket, hogy megtartjuk parancsolatait, hanem azért tartjuk meg a parancsolatokat, mert előzőleg már megszerettük Jézust, s a szívünkben iránta munkálkodó szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy eleget tegyünk a parancsolatok követelésének.
A parancsolatokat nem elég ismerni, hanem azoknak meg kell elevenedniük tetteinken keresztül. Az igaz hit ugyanis nyugtalan természetű. Addig nem nyugszik, amíg nem hozza összhangba a szívünket Isten akaratával.

Ahogyan szeretni sem elegendő csupán szavakkal, ugyanígy a hit sem elegendő, ha a tettekben nem nyilvánul meg. „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” (1János 3:18), „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jakab 2:17).

Minden esetben az ember Isten iránti szeretete csupán válaszreakció az Úr irántunk tanúsított szeretetére.
Ő a kezdeményező, Ő az, aki előbb szeretett bennünket, s mi csupán erre a végtelen, mindent feláldozni tudó szeretetre válaszolhatunk. Ez a válasz pedig a parancsolatok megtartásában megmutatkozó engedelmesség.
Az engedelmesség nem a magunk erőlködésének az eredménye, hanem a Szentlélek munkájának gyümölcse bennünk (lásd: Galata 5:22).

Az Istenhez fűződő igaz hit és szeretet azt eredményezi, hogy a keresztény ember élete összhangba kerül Istennek a Bibliában kinyilatkoztatott akaratával. Ha a hitünk nem ebbe az irányba visz bennünket, akkor hamis hittel rendelkezünk. Az igazi hit nyugtalan, munkálkodni akaró, Isten parancsolatait akarja véghezvinni, nem azért, hogy érdemeket szerezzen ezzel magának, hanem azért, mert egyszerűen ilyen a természete.
Ne nyugodjunk addig, amíg ez az engedelmeskedni akaró, nyugtalan hit nem jelenik meg a szívünkben.
Ápoljuk a kapcsolatot az Úr Jézussal naponta és kérjük tőle ezt a hitet. Ha őszintén kérjük, kétséget kizáróan meg is adja majd.
„Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. Megtaláltok engem – ezt mondja az Úr…” (Jeremiás 29:13-14).
ÁMEN