Mért bántjuk, gyűlöljük egymást, mi emberek,
szavaink olyanok, mint sebző fegyverek.
Pedig van mindenünk: kenyér, víz, levegő,
fényt áraszt ránk a Nap, az égen lebegő.
Gyűlölet nyomán nő, fájó könny, vérpatak,
torzít el oly sokszor, hamvas szép arcokat.
A gyűlölet sarkal embert, ember ellen,
jaj, ha táptalajjá válik a szívekben.
Aki vándorútját, ily teherrel rója,
gyűlölet lángjának vétkes hordozója!
És amíg szívében, gyűlölet viharzik,
a gyűlölet lángja, addig ki nem alszik.
Vad gyűlölet pusztít családot, nemzetet,
aki nem békül meg, örökre elveszett!
Hála, életünknek van két fényes éke,
Isten ajándéka, szeretet és béke.
Menny honából Jézus, hozta le a földre,
midőn kis pólyásként pihent, anyaölbe.
Lényéből, szívéből, csak szeretet áradt,
attól beteg gyógyult, felüdült a fáradt.
Szeretetet, békét szomjaz, a mi lelkünk,
Urunk, mind a kettő, Te magad légy bennünk!
Szeretetet, békét Te sugározz szerte,
ezért fohászkodik, híveidnek lelke!
Ha megtelne sok szív, égi szeretettel,
vele: a gyűlölet lángját, oltaná el!
Megváltónk Te győztél, a gyűlölet felett,
így vesztes, ki gyűlöl, nyertes az, ki szeret!
Percnyik Pál
Celldömölk,
2011. II. 28.
Kommentáld!