Horváth Icu:
ÉDESANYÁM
Édesanyám, előtted most gyermekként állok,
Csokorral kezemben kisgyermekké válok.
Szorít az érzés, a térdem is megremeg,
Arcomon könny csorog, anya, most mit tegyek?
Tudod mit? Ne szólj, csak hallgasd vallomásom,
Kezed most hadd fogjam, nézd el zokogásom.
Tudod, Édesanyám, én észre sem vettem,
Gyermekből oly hamar felnőtté lettem.
Bár elcsukló hangon, de el kell, hogy mondjam,
Te csoda vagy nekem a mindennapokban.
Szemedbe ha nézek, látom ragyogását,
Meglapuló könnyeidnek csendes vonulását.
De ne sírj most, kérlek, hiszen nem végeztem,
Ezen a szép napon csak érted érkeztem.
Nem csupán csokorral, aztán rohanással,
Hanem szívből jövő, igaz áldomással.
Bár sosem mondtam, de elkísérsz utamon,
Szívemnek e nagy titkát neked elárulom.
Ha virágra tekintek, a te szépséged látom,
Szél ringatta lombok alatt ölelésed várom.
Szereteted, vidámságod szivárvány az égen,
Féltésed, és óvásod véd erdők rejtekében.
Kis tócsára letekintve látom titkolt könnyeid,
Őszi avar alatt szunnyad megálmodott álmaid.
Látod, drága Édesanyám, ott vagy, ahol akarom,
Hajtsd vállamra a fejedet, két karom a takaróm.
Hogyha újra megszületnék, nem kívánnék egyebet,
Te legyél az, Édesanyám, kinek majd mesélhetek.
Így hát arra kérlek, Atyám, fenn a magas égen,
Áldd meg az én Édesanyám, hogy sokáig éljen!
Kommentáld!