A múltkor arra döbbentem rá, hogy csak előveszem a Bibliát, olvasom, és még el sem tudok csendesedni, már az imádságnál tartok, de szívben igazából még mindig nem vagyok ott, ahol kéne.
Olyan vagyok, mint a gyerek, aki leül tanulni, de csak nézi a betűket, a fejében pedig semmi nem marad.
Elkezdtem vizsgálni, mi a baj? Úgy láttam sok más jár a fejemben, a napi gondok, az elintézni való problémák, hogy kész leszek-e mindennel.
Egyik vasárnap a templomban rájöttem, hogy az ének hiányzik otthoni istentiszteleteimből.
A zsoltáríró is arra buzdított: - Énekeljetek az Úrnak új éneket! - hiszen ő tudta, ha a szövegre odafigyelve énekelünk, gondolataink is az Úrhoz kerülnek. Már akkor, a vasárnapi énekből választottam egyet, és egész héten igeolvasás előtt, és imádság után is énekeltem.
Rengeteget jelentett!
Egész nap bennem maradt, észre sem vettem, már dúdoltam, aztán énekeltem, és többet jártak az Úr körül a gondolataim.
Hamar megtartottam, és szokásommá vált a napi ének az igeolvasás mellett.
Ma, mintha jutalom ért volna, egy számomra ismeretlen éneket énekeltünk az istentiszteleten, és már előre örültem, hogy a héten valóban új éneket fogok énekelni, azzal áldhatom Istent!
Imádság: Uram, bocsásd meg figyelmetlen, "gépies" istentiszteleteimet. Szüntelen veled szeretnék lenni, szeretném, ha gondolataimat, és tetteimet te irányítanád. Ámen.
Kommentáld!