Aranyosi Ervin: KARÁCSONYRA VÁRVA
Ugye, várod a karácsonyt, mint a többi ember?
Elképzeled, hogy töltöd meg szívvel, szeretettel?
Rohansz tehát vásárolni – szeretet jeléül?
Befekteted érzéseid, talán majd meg térül?
Pénzt adsz minden ajándékért – megdolgozol érte –
hadd kapja meg a szeretted, ha vágyta, remélte!
A karácsony ettől válik szeretet ünneppé?
Nem gondoltál arra még, hogy hogy tehetnéd szebbé?
Mondjuk adnál kis figyelmet, érző kedvességet,
hadd örüljön: – veled lehet, beszélgethet véled.
Közös program, közös játék, mind javára válna,
a békesség szép madara vállatokra szállna.
Nem gyűjtene kacatokat, mi szemétté válik,
melegségre nem kellene várakozni nyárig.
Az emberség térne vissza az ünnepnapokba,
s nem torkolna a hétköznap szörnyű viharokba.
Az ünnepet megtölthetnéd fénylő szeretettel?
Egész évben erre vágyik minden érző ember.
Azt nem értem valójában, mért kell erre várni,
miért nem tud minden napunk karácsonnyá válni?
A borzasztó rohanásban nincsen időd élni,
ami lenne, azt munkával pénzre kell cserélni!
Szomorúság a szívedben, mert gyötör az élet,
nem álmaid, valaki más rút életét éled.
Összespórolt forintokon veszel ajándékot,
addigra már belefáradsz, unod a játékot.
A tömegben tolakodva utálsz minden embert,
s azt is, aki karácsonnyal az idén is megvert!
Mire eljön a karácsony, nincs is kedved élni,
fáradtságod képtelen vagy örömre cserélni,
nem marad hely ölelésnek, boldog, közös percnek,
az ünnepek a vásárlás árnyékában telnek.
Ugye, várod a karácsonyt, s megpihennél végre!?
Gondjaidtól szabadulnál, s kitennéd a jégre?
Inkább meleget csinálnál otthonban, a lakásban,
nem maradna a szeretet folyton takarásban.
Hozzuk vissza a karácsonyt a mindennapokba,
szeretetet, kedvességet gyúrva csomagokba.
Egy-egy mosoly, pár ölelés, biztos beleférne,
felvidító kedves, jó szó, biztos többet érne.
Legyen minden nap karácsony, telve szeretettel!
Ugyan mire, mire másra, vágyhatna az ember?
Akarjunk hát közös élményt, szép emléket adni,
próbáljunk meg “boldogulni”, embernek maradni!
Kommentáld!