Aranyosi Ervin: Szólt hozzám az Úr
Szóltam az Úrhoz, s válaszolt.
Lelkemben kelt egy gondolat.
Talán csak szívem álma volt?
– Oldd meg magad a gondodat!
Hiszen a gondolat teremt,
s a hit mindenben támogat.
Neked adtam a végtelent,
a szíved mégis fáj sokat.
Beléd ültettem a reményt,
s amire vágysz, azt megkapod!
Hogy megláthasd, kaptad a fényt,
és időt rá, – a holnapot.
Csak sóvárogsz, de nem hiszel,
nem érzed úgy, hogy jár neked!
Mindenbe kétséget viszel,
koldus vagy, ki csak kéreget!
És hiába nyújtom feléd,
neked adnám a kék eget,
csak elfogadnod illenék,
de nem nyúl felé két kezed.
– Hát nem kell mégsem? – Megmarad!
Lesz majd talán ki elveszi!
Te meg csak áltatod magad.
Más elfogadja, s élvezi!
Na persze, akkor fáj szíved,
az irigység megmérgezi,
a másiknak mindent lehet,
hát ezt az Úr miért teszi?
Biztattalak, álmodni merj!
Nagyot, gazdagot, fényeset!
Tapasztald meg, hogy végre nyerj,
a választás is rád esett!
Tárd ki karod, várd a csodát,
s képzeld, hogy máris a tiéd.
A jövőt mában élve át,
legyen öröm a földi lét!
Legyen kincsed és örömed,
tapasztalj, élvezd, boldogulj!
Mert vágyat megélés követ,
s nem kell, hogy ezért térdre hullj!
Hisz gyermekem vagy én nekem,
s ha kérsz, oly szívesen adok.
Lelkedben ott szól énekem,
s örökre veled maradok!
ÁMEN
Kommentáld!