Életed percei serényen peregnek,
Nem törődsz vele, száma tömérdek.
Mintha a tieid nem közte lennének,
Vársz egyre, remélve új eseményeket.
S egyszer csak gyermeked már nem gyermek,
Ne babusgass annyit anya, kérlek!
Pedig ehhez szoktam, kis kéz nyúlt felém,
Itt vagy anya? Gyere egy kicsit mellém.
Hol a cumim? a macim? A zsepim?
Rosszat álmodtam, dörög és villámlik,
Maradj itt, mert akkor, a rossz elmúlik.
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Máskor iskolából haza jövet,
Panaszkodtál, fáj a torkod s a fejed,
Lázas szemeid bágyadtan néztek fel rám,
Ugye meggyógyulok Édesanyám?
Ha fogom a kezed, az engem gyógyít,
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Kamaszkorod összekuszált perceiben,
Kételkedtél az anyai szeretetben.
Néha úgy gondoltad, örökbe fogadtalak,
Ugye ez nem igaz? Én a tied vagyok?!
Lested „igen” válaszom, mely felvidít,
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Talán az érettségi napjára is emlékszel még,
Biztató szavakat papírra raktam ki eléd,
Végig a lépcsőn, hogy míg a földszintre érsz,
Nőjön benned titáni erő és „zseniális” ész,
Hatott a varázs, széles mosollyal közölted,
Megy ez nekem anya, ez ötös, az, négyes!
Mert én reggeltől őriztem vizsgáid perceit,
Szeretlek anya, szeretlek, míg élek!
Babusgass egy kicsit, kérlek!
S aztán, egy pár, nehéz éven át,
Felváltva jártad a főiskolát, Angliát.
De, tudtad, akár az élet, akár az iskola,
Eléd gátat emelő, leküzdendő vizsga,
Nincs emberi erő, ami téged megállít,
Gyere mellém egy kicsit, s bátoríts!
Anya kérlek, babusgass még egy kicsit!
Felnőttél, megalkottad egyéniséged,
Magasra ívelő szárnyaid nőttek,
Ne hagyd soha, hogy elgyengüljenek.
Szeld hát vele bátran, az élet egét,
Feléd tárulnak a babusgató kezek,……
Ne babusgass annyit, anya, kérlek!
Rendben, hát magam visszafogom,
Üres maradt, az egykor mozgalmas otthon.
A kezek megmaradtak, bár öregek,
De mindig készek babusgatni téged.
Megtörténhet, hogy rideg veled az élet,
Csak egyszer simogass még, anya, kérlek!
……De már nem lesznek babusgató kezek.
/Feketéné Bokor Katalin/
Kommentáld!