Siklós József:
NE EMBEREK KEZÉBE ADJ...
Ne emberek kezébe adj, Uram;
Úgy jár, aki azok közé esik,
Mint bárány, melyet tigris megrohan,
Galamb, ha karvalykarmok tépdesik.
Saját kezed vesd rám ostor gyanánt,
Te végezd rajtam szent ítéleted,
Tudom, Atyám vagy, aki hogyha bánt,
Fájó szívvel, akkor is szeret.
Ne emberek szeme ítélje meg
Külszín után, hogy mennyit érek én;
Mások bukásán ember kéjeleg,
Szálkát keres testvéreinek szemén.
Ítéljen inkább lángtekinteted,
Amely szívembe mélyen behatol,
De melynek tiszta fénye hűn vezet,
S megóv, ha lábam néha megbotol.
Ne emberek hazug ítéletét
Keressem én, mely másnak vermet ás,
Dicsérete hiú, hamis beszéd,
Haragja mérges, mint kígyómarás,
Keressem ajkad tiszta, szent szavát,
Mely mint a kard, csontom általszegi,
De mely a sebbe, amit éle vág,
Kegyelmed balzsamát csepegteti.
Ne emberek szívébe bízzam én,
Fövényre épít, aki arra néz,
Ne csüngjek úron, sem nép kegyén,
Vetőmagom ne hordja szét a víz;
Ó, hadd pihenjek szíveden, Atyám,
Megvédő szárnyad legyen menhelyem,
Ó, boldog az, ki bú és harc után,
Mint bízó gyermek, kebleden pihen.
ÁMEN
Kommentáld!